Hírvilág

Klasszikus női segítőszakmák díjazottjai

2013. NOVEMBER 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kiosztották pénteken az idei Richter Aranyanyu Díjakat, amellyel az egészségügyben és az oktatásban dolgozó nők munkáját ismerik el. A három éve létrehozott elismerést jelképező szobrocskát és a vele járó 200 ezer forintot pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos kategóriákban ítélték oda. A győztesek közt van gyerekgyógyász, gyerekpszichiáter, kórházpedagógus, óvónő, gyógytestnevelő és gyógytornász is. Olyan nőket díjaztak, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, munkájuk nélkülözhetetlen, és megérdemlik, hogy sikereik országos nyilvánosságot kapjanak - közölte a Terézanyu Klub. A zsűri pedagógus kategóriában Debre Istvánné óvónőnek ítélte a kitüntetést. A pedagógus 20 éve hozta létre Csepelen azt az óvodát, ahol nehéz helyzetben lévő roma gyerekek intenzív fejlesztése zajlik a szülők bevonásával. A kategória közönségdíjasa a vecsési Tóthné Almássy Monika kórházpedagógus lett több mint négyezer szavazattal. Egészségügyi szakdolgozó kategóriában az elismerést Szabolcs Judit szigetmonostori gyógytornász vehette át, aki a hozzá forduló gyerekek szüleinek terápiáját is feladatának tartja. A kategória közönségdíjasa Pektor Gabriella, Fóton élő gyógytestnevelő lett több mint ötezer szavazattal. Az orvos kategória győztese a budapesti Máttyus Anna gyermekpszichiáter, akinek szemlélete és tevékenysége nagyban hozzájárul a pszichiátriai problémákkal kapcsolatos társadalmi előítéletek megszüntetéséhez. A kategória közönségdíjasa Kelen Kata budapesti gyermekgyógyász több mint hatezer vokssal. Idén több mint 250 jelölés érkezett, ezekből választották ki azt a 12 nőt és történetet, amelyre a közönség is szavazhatott. Végül 43 ezer közönségszavazat és a hattagú zsűri döntése alapján állt össze a díjazottak névsora. A Richter Aranyanyu Díj is elismerésben részesült, az év pr-projektjéért megkapta a kommunikációs szakma egyik legnagyobb elismerését, a Prizma Kreatív Pr Díjat. MTI 2013. november 22., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Klinikai döntéshozatal MOG antitest-asszociált betegségben

A szenzitív és specifikus sejtalapú esszék kifejlesztésével a humán myelin-oligodendrocyta glikoprotein (MOG) ellenes IgG-antitestek kimutatása lehetővé tette az anti-MOG antitest-asszociált betegség (anti-MOG antibody-associated disease, MOGAD) és az egyéb demyelinisatiós betegségek elkülönítését. A MOGAD, az aquaporin-4-asszociált neuromyelitis optica spektrum betegség (AQP4-NMOSD) és a sclerosis multiplex (SM) megkülönböztetését a betegségek különböző kórélettani háttere, klinikuma, terápiás és prognosztikus következményei egyaránt indokolják.

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.

Gondolat

Szakálltörténet

A szakállt a különböző történetek, mesék és művészi ábrázolások alapján általában a bölcsességhez, teljesítőképességhez vagy magas pozícióhoz kapcsolták.

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).

Gondolat

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.