Hírvilág

Kitűntették dr. Perner Ferenc professor emeritust

2015. AUGUSZTUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Balog Zoltán kiemelte: az ország Szent István ünnepére készül, melynek során a keresztény magyar állam megalakulására emlékezik. Az ő életművéhez mérni magunkat dőreség, de tanulni belőle kötelező - hívta fel a figyelmet az első magyar király példájára. Szent István nagyszerű reálpolitikus volt, megtalálta a magyarság számára azt az utat, amely nemcsak a fennmaradás, hanem a felemelkedés útja is volt, és megszervezte a magyar államot, úgy, hogy az ma is fennáll - emlékeztetett. A miniszter utalt Szent Istvánnak az egynyelvű és egyszokású országról írt intelmére is, hangsúlyozva: a határokat, a magyar közösséget meg kell védeni, hogy ereje megmaradjon a befogadásra, az integrálásra. Balog Zoltán szerint aki úgy jön hozzánk, hogy segítséget kér, és a magyar hatóságok - remélhetőleg tisztességes - döntéseként befogadást nyer, annak minden segítséget meg kell adni. A befogadottakra aztán úgy kell tekinteni, mint a "sajátjainkra", különösen, ha gyermekek - fűzte hozzá. Az elmúlt napokban a magyar kormánytól azt a feladatot kapta a minisztérium és minden illetékes államtitkárság, hogy szervezze meg a menekültek gyermekeinek oktatását - számolt be a miniszter. A szerdai ünnepségen Balog Zoltán átadta a Magyar Érdemrendeket, a Magyar Érdemkereszteket és Hoppál Péter kulturális államtitkárral együtt a miniszteri szakmai díjakat. Hoppál Péter a díjátadó ünnepség záróbeszédében hangsúlyozta: fontos, hogy milyen példaképeket követünk, hiszen a posztmodern kor embereinek is szükségük van példákra. Mint hozzátette, most olyanok kaptak kitüntetést, akik a közösség fejlesztésében vesznek részt, a tudomány, a művészet, a kultúra területén alkotnak kiemelkedőt. Az államtitkár hangsúlyozta azok fontosságát, akik a kulturális alapellátás terén járulnak hozzá ahhoz, hogy mindenkihez eljuthassanak a kultúra és a művészetek, hiszen "ezek nélkül nincs teljes ember" - fogalmazott. A Magyar Érdemrend Nagykereszt polgári tagozatát Stanislaw Dziwisz bíboros, Krakkó érseke kapta, aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át. A Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozatát Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző, olimpiai ezüstérmes kajakozó; valamint Perner Ferenc Széchenyi-díjas sebész, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának professor emeritusa kapta. MTI 2015. augusztus 19., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Klinikum

Az adherencia és jelentősége a reumatológiai betegek ellátásában – ahogyan azt a szakdolgozó látja - A Figyelő 2016;1

MARGITHÁZINÉ Szabó Emese

Az adherencia WHO szerinti definíciója „az egyén egészségügyi szakemberrel egyeztetett ajánlásoknak megfelelő viselkedése a gyógyszerszedés, diéta és az életmódváltozás területén”. A beteg az egészségügyi dolgozókkal együtt a gyógyítás aktív részesévé kell, hogy váljon.