TARTALOM

 VISSZA

 


Kisebb létszámú lesz a Szakmai Kollégium



| | |
 


Hatályba lép az egészségügy területén az új kollégiumi rendszert szabályozó rendelet 2011. április 1-jén - ismerteti közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága.

Az eddiginél rugalmasabb, átláthatóbb, hatékonyabb és kisebb létszámú egészségügyi Szakmai Kollégium jön létre 2011. április végére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) most megjelent rendelete szerint. Az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó szakmai testületeként kétszintű szervezet kezdi meg működését.

A Szakmai Kollégiumnak 60 - egyenként 3-3 fős - tagozata lesz. A tagozatok mellett, azokkal megegyező szakterületen 5-15 fős tanácsok alakulnak. A tagozatok tagjai operatív és koordináló szerepük mellett, véleményt nyilvánítanak - többek között - az egészségügy finanszírozási rendszeréről, a stratégiai fejlesztési kérdésekről, a kapacitás elosztásokról és a progresszív ellátási szintekről, de az egészségügyi szakképzéssel kapcsolatos kérdésekről is.

A tanácsok fő feladata a szakmai társaságok tagságának bevonásával a tudományos bizonyítékokon alapuló szakmai irányelvek, szakmai protokollok, és módszertani levelek összeállítása. Ezen túlmenően véleményezhetik az új vizsgálati módszereket és a gyógyító-megelőző eljárások alkalmazásának feltételeit, javaslatot tehetnek a szakmai vezetői (például osztályvezetői, főorvosi) pályázati kiírások szakmai követelményeire, illetve a pályázó szakmai feltételeknek való megfeleléséről is állást foglalhatnak. A tanácsok a szakterületük tudományos fejlődéséből adódó információkat és a napi gyakorlat legfontosabb problémás kérdéseit is továbbítják a Szakmai Kollégium érintett tagozata felé.

Mind a szakmai kollégium, mind pedig a tanácsok tagjainak megbízatása négy évre szól, de a miniszter, vagy a tanácsok tagjait delegáló testületek jogosultak az általuk kinevezett személyek visszahívására.

A Szakmai Kollégium elnökét, két alelnökét és két titkárát a miniszter jelöli ki. A rendelet azonban igen szigorú összeférhetetlenségi szabályokat tartalmaz - például kormánytisztviselő nem lehet szakmai kollégiumi elnök vagy alelnök. A szabályozás korlátozza az egészségügyi beszállítókhoz, azaz a gyógyszert, gyógyászati segédeszközt, orvostechnikai berendezéseket gyártó és forgalmazó társaságokhoz fűződő személyes kapcsolatokat is.

A NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságának célja az egészségügyi ellátórendszer struktúrájának megbízható működése, amelyhez elengedhetetlen, hogy a szakmai testületek megválasztásának, összetételének legitimitását, a testület által adott állásfoglalások megalapozottságát az orvostársadalom elfogadja. Az egészségügyi kormányzat, valamint az orvosi kar támogatását egyaránt élvező Szakmai Kollégium munkájával hozzájárul a magasabb színvonalú egészségügyi ellátás megvalósulásához.

Forrás: NEFMI


Kapcsolódó anyagok

Újra itt a nyár!

Alattomos betegség a Lyme-kór

A munka fáradalmait a festés oldja

Ezt fél gőzzel nem lehet csinálni!

Egy film rólunk, értünk

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Richter Témapályázat 2020 – Pályázati felhívás

A Richter Gedeon Nyrt. kétfordulós pályázati felhívást tesz közzé, már megkezdett és korai eredményeket is felmutatni képes tudományos kutatási tevékenységek támogatására. A pályázat első körben nyílt jellegű, míg a második fordulóban meghívásos és pénzdíjazott.

Tovább


Koronavírus: az innovatív gyógyszergyártók európai közössége egyesült erővel csatlakozik a küzdelemhez

Az új koronavírus-járvány népegészségügyi és humanitárius jelentőségét figyelembe véve globális fellépést kíván mind a járványban már érintettek kezelése, a járvány megfékezése, és nem utolsósorban a jövőbeni járványok megelőzését tekintve. Ebben az erőfeszítésben aktív szereplőként kíván részt venni az innovatív gyógyszergyártók európai közössége.

Tovább


Elhunyt Bartha Jenő dr.

Dr. Bartha Jenő nyugalmazott egyetemi docens (SE Élettani Intézet) 2020.január 6.-án, életének 84. évében elhunyt.

Tovább


Az innovatív gyógyszergyártók üdvözlik az új terápiák társadalombiztosítási befogadását

Több terápiás területen összesen 26 új gyógyszerkészítmény, illetve indikáció támogatásba történő befogadásáról határozott az egészségügyi kormányzat – jelentette be pénteken Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) minisztere. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) üdvözli a Kormány döntését, és bízik benne, hogy a döntések és befogadások üteme a jövőben tovább gyorsul, és a készítmények az eljárások lebonyolítását követően minél hamarabb eljutnak a betegekhez.

Tovább


Kisebb létszámú lesz a Szakmai Kollégium