Hírvilág

Gyűlés a MOK transzparenciájáért

2014. MÁRCIUS 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

A MOK Országos Felügyelő Bizottságának rendezvénye A Magyar Orvosi Kamara Országos Felügyelőbizottsága holnap, azaz 2013. február 8-án Orvos Gyűlésre várja azokat az orvosokat, akik számára fontos a köztestület transzparens működése. Mint arról már bizonyára Ön is értesült a Magyar Orvosi Kamara gazdálkodását ellenőrző Országos Felügyelő Bizottság (OFB) több ponton aggályosnak tartja a kamara vezetőinek gazdálkodását, éppen ezért korábban egy Rendkívüli Országos Küldöttközgyűlés összehívását kezdeményezte. Technikai okok miatt ez a rendezvény ellehetetlenült, de az Országos Felügyelő Bizottság úgy döntött, hogy – a tájékoztatási kötelezettségére való tekintettel – Orvos Gyűlést szervez, ahol megvitathatják a közelmúlt eseményeit és tájékoztatást nyújthatnak azok számára, akik elkötelezettek az etikus és átlátható kamarai működés mellett. Az OFB célja ezzel a találkozóval, hogy hiteles információval szolgáljon a tagság számára a Kamarában végzett vizsgálat eddigi eredményeiről, tapasztalatairól és megvitathassák a további lehetőségeket. Időpont: 2014. február 8. napja (szombat) 11.00 óra Rendezvény helye: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont 1. emelet (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.) Az Orvos Gyűlést megelőzően a helyszínen 10.30-kor sajtótájékoztatót tartunk. Az Orvos Gyűlést követően lehetőség van telefonos interjú készítésére. Bővebb információ: Dr. Bánki Magdolna, MOK Országos Felügyelő Bizottságának elnöke – elérhetősége: 06 30 928 8588

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

Orvoshiány – talán az egészségügy egyre égetőbb és az egyik legnagyobb problémája. Külföld, illetve a magánszféra mind többeket csábít a megélhetés és persze a munkakörülmények miatt. Bérrendezésük folyamatosan napirenden van, érdemi változás azonban eleddig nem történt. A napokban nagyjából egy időben a Magyar Orvosi Kamara lépett fel határozottan a bérrendezés ügyében, illetve Lázár János beszélt arról, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak.

Egészségpolitika

Valamilyen vízió kell, nem csak pénz

„Össztársadalmi egészségjavításnak, egészségfejlesztésnek kellene minden kormányzati döntés fókuszában lennie – Health in All Policies –, ahogyan azt a WHO, az Egészségügyi Világszervezet vallja csaknem tíz esztendeje. Láthatóan ezt a szemléletet, ezt a megközelítést még nem sajátította el a magyar kormány az eddigi munkavégzése során, pedig nem megspórolható feladat annak tisztázása, mit kell annak érdekében tenni, hogy a magyar lakosság egészségi állapota rapidabb módon javulhasson” – mondja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Szerinte tudatos stratégiaalkotásra van szükség nemcsak az egészségügy területén, hanem az oktatás, környezetvédelem területén is, de az iparfejlesztésekben a „zöldesítés” felé való elmozdulás is létfontosságúnak tűnik.

Egészségpolitika

Főnix, avagy MOK 5.0

KAPÓCS Gábor

Nekünk kell eldöntenünk, hogy akarunk-e egy tudatos, korszerű elveket valló, nemcsak a szakma érdekeit, hanem a betegeink és klienseink szempontjait, az egész társadalom jóllétét is figyelembe venni akaró és képviselni hivatott MOK tagjai maradni. Azért, hogy a jövőbeni generációkra egy jobb, boldogabb, igazságosabb, élhetőbb és egészségesebb világot hagyjunk annál, mint amiben most élünk.

Hírvilág

Kincses Gyula: Pezsgő kamarai életet szeretnénk

A Magyar Orvosi Kamara (MOK), és azon keresztül az egészségügy megújítását tűzték ki célul az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport résztvevőiből az ez év elején szerveződött Újratervezés tagjai, amelynek jelöltjei nyertek november utolsó napján a hivatásrend tisztújító küldöttgyűlésén. A kamara elnökévé Kincses Gyulát választották 202 szavazattal 120 ellenében.

Egészségpolitika

Kollegiális Vezetés -- az új Háziorvosi Szakfelügyelői Rendszer

Bár a szakmának kerek két évet kellett várnia arra, hogy a 2015 júniusában elfogadott alapellátási törvényhez a főhatóság (legalább részben) elkészítse a végrehajtási rendeleteket, idén júniusra megszületett a kollegiális szakmai vezetői rendszer létrehozását elrendelő szabályozás.