Hírvilág

Górcső alatt az otthonszülés

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A több mint félmillió, Észak-Amerikában és Európában lefolytatott szülést elemző tanulmányból az derült ki, hogy a tervezett otthonszülés során született csecsemők körében kétszer olyan magas a halálozás aránya, mint a tervezett kórházi szülések esetében. A kockázat azonban még így is alacsony, csupán 0,2 %. Az American Journal of Obstetrics and Gynecology folyóiratban publikált kutatás a tervezett otthoni és kórházi szülések relatív biztonságosságával kapcsolatos tanulmányokat elemezte a világ minden részéről. Lényeges részlet, hogy a kutatók nem a tényleges születési helyet vették figyelembe, hanem azt, ahol a kismama a szülést eredetileg tervezte, mert a szakemberek szerint korábban torzította a képet az a tény, hogy szövődmények esetén az édesanyát azonnal kórházba szállították, és a kedvezőtlen kimenetelt kórházi szülésként regisztrálták. Mivel általában éppen azoknak nem kell kórházban szülniük, akik esetében a legalacsonyabb a szövődmények kockázata, a kutatókat megdöbbentette, hogy a az otthonszülés esetén háromszor magasabbnak találták a halálozási arányt. A halálozás az otthonszülő csoportban többnyire a szülés során jelentkező légzőszervi rendellenességek és sikertelen újraélesztés miatt következett be. Ezek a problémák azonban egyre ritkábban fordulnak elő az utóbbi évtizedekben, ami valószínűleg a gyakoribb orvosi beavatkozás, így például az ultrahang, a magzati szívhang-vizsgálat, a szülés beindítása és a császármetszés elterjedtebb alkalmazásának köszönhető. Az orvosi beavatkozás hiánya magyarázza ugyanakkor azt, hogy az otthonszülést tervező nőket kevésbé viseli meg a szülés, esetükben ritkább a szülés utáni vérzés és a fertőzés. A kutatók szerint azonban ezekért az előnyökért nagy árat kell fizetni. A tanulmány vezető szerzője, Joseph Wax, a Maine Medical Center szülész-nőgyógyászati osztályának kutatója szerint azok a nők, akik az otthonszülést választják, többnyire elérik azt a céljukat, hogy alacsonyabb morbiditással és ritkább orvosi beavatkozással szüljenek, mint a kórházi szülések esetében. Aggasztó azonban, hogy ezekhez a nyilvánvaló előnyökhöz az általános újszülött halálozási arány megduplázódása, a születési rendellenességek nélkül születő csecsemők körében pedig az arány megháromszorozódása társul. A brit szülész-nőgyógyászok kollégiuma szerint az édesanyákat érintő előnyökkel a szakemberek már régóta tisztában vannak. A mostani tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülés helyének tervezésekor a nőknek, a politikusoknak és az egészségügyi ellátóknak alaposan fontolóra kell venniük a csecsemőkre vonatkozó következményeket is. A magas kockázatú terhességek otthonszülésből való kizárását garantáló szigorú kiválasztási rendszer bevezetésével, valamint a szülésnél segédkező szülésznők megfelelő újraélesztési felkészítésével csökkenteni lehetne a csecsemőkre vonatkozó kockázatot. Forrás: Medipress

Kapcsolódó link: American Journal of Obstetrics and Gynecology

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.