Hírvilág

Felsőoktatási átalakítás

2012. DECEMBER 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Rogán Antal szerint "nem volt túl udvarias dolog" a diákvezetők részéről, hogy megszakították a tárgyalást Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel, de - mint azt a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a TV2 szerda reggeli műsorában hangoztatta - a hallgatók képviselői akár ma visszamehetnek a tárcavezetőhöz egyeztetni. Rogán Antal a Mokka című műsorban azt mondta: a felsőoktatás ügyében a diákok által követelt hat pontból ötöt gyakorlatilag teljesít a kormány, hiszen jövőre többen járhatnak ingyen egyetemre, főiskolára, mint idén. Szerinte csak a hallgatói szerződés ügyében van vita, ezt azonban olyan sarkalatos pontnak tartotta, amitől nem tudnak eltérni, mert - mint mondta - Magyarország ma nem engedheti meg azt a luxust, hogy Németországnak, Norvégiának vagy Angliának képezzen orvosokat. Arra a felvetésre, hogy ha a követelések 80 százalékában egyetértenek, miként lehet, hogy a diákok mégis otthagyták a keddi tárgyalást, a frakcióvezető azt mondta: "Nem volt túl udvarias dolog egyébként felpattanni egy tárgyalás közepén, és otthagyni a minisztert, akiben (...) végig megvolt a nyitottság". Úgy vélte ugyanakkor, hogy Balog Zoltánban most is megvan a nyitottság, ezért akár ma visszamehetnének hozzá a hallgatók vezetői, és a miniszter hajlandó lenne velük tárgyalni a részletekről. Szerinte a ponthatárok megállapítása miatt is érdemes lenne, ha a diákok részleteiben is egyeztetnének a tárcavezetővel. Az ilyen tárgyalásoknak van értelmük, "nem érdemes faképnél hagyni a minisztert az asztalánál, mert ő közösen szeretne döntéseket hozni a diákokkal" - jelentette ki. Kérdésre válaszolva Rogán Antal arról is beszélt, hogy a mostani tüntetések abban erőteljesen különböztek a korábbi korszakoktól, hogy bárhová mentek a diákok "nem könnygáz várta őket", hanem, ahol volt rá lehetőség, ott még meg is próbálták megkínálni őket valamivel, és minden alkalommal nyitott ajtókat találtak, amikor tárgyalni akartak. MTI 2012. december 19., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Hírvilág

Tények és értelmezések az agykutatás terén

A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén.

Egészségpolitika

A tudományegyetem nem tud piacra dolgozni – Veszélyt jelent hazánkra nézve a Fudan Egyetem budapesti campusa

Az európai modern egyetemek három fő eszméje, a pénzügyi függetlenség, az önkormányzatiság és a curriculum szabadsága. Az utóbbi 20-30 évben komoly kritika érte az intézményeket, hogy nem elég gyorsak és nem kellően szolgálják a gazdaságot, elégítik ki a munkaerőpiaci igényeket. Hogy hatékonyabban kellene szolgálniuk az innovációt és az ipari, technológiai fejlődést. A piac és a politika olvasatában a legfőbb szempont ugyanis, hogy a befektetett pénz, tőke minél gyorsabban megtérüljön. Ez a világon mindenütt a szó szoros értelmében egyfajta „szabadságharc” a két domináns erővel szemben. Hiszen az egyetem egy dolgot biztosan nem engedhet el, az pedig az autonómia.