Hírvilág

Hálapénz: utólag elfogadható?

2014. ÁPRILIS 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) a legfőbb ügyészhez fordult azzal a kérdéssel, hogy az ügyészség szakmai álláspontja szerint az orvosok által előre nem kért, utólag elfogadott hálapénz elfogadása kimeríti-e a vesztegetés tényállását. Dénes Tamás, a MRSZ elnöke szerdán közleményében azt írta: a szervezet azért tartja fontosnak az utólag elfogadott hálapénz sorsának pontos tisztázását, mert az új büntető törvénykönyv alapján - az általunk megkérdezett szakértők szerint - előfordulhat, hogy az az orvos is felelősségre vonható, aki az utólag, de előre nem kért hálapénzt elfogadja. A szövetség első körben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult. A két tárca állásfoglalása szerint az előre nem ígért, az orvos és az ápoló által nem kért, utólag adott és elfogadott hálapénz nem jogtalan előny, vagyis nem valósítja meg a vesztegetés tényállását. Kiemelték ugyanakkor, hogy a feltett kérdéssel kapcsolatos minisztériumi álláspontnak nincs kötelező jogi ereje - olvasható a rezidensszövetség közleményében. "A magyar orvostársadalom megérdemli azt a tiszteletet, hogy ne teljes jogbizonytalanságban kelljen végezze mindennapi gyógyító munkáját" - fogalmaznak közleményükben. Hangsúlyozzák, céljuk továbbra is az, hogy a betegek és az egészségügyi dolgozók egy tiszta, átlátható és kiszámítható rendszerben gyógyuljanak és gyógyítsanak, olyan rendszer kialakításában érdekeltek, amelyet nem a hálapénz mozgat, hanem a tisztességes bérek és a pozitív ösztönzők. Az MRSZ emlékeztet, hogy a szövetség tavaly áprilisban indította útjára "Hála-Pénz - hálát a betegtől, pénzt az államtól" kampányát. A kampány keretében végzett felmérés rávilágított arra, hogy az orvosoknak sem érdekük a hálapénzrendszer fenntartása. Az is kiderült, az emberek többsége egyetért abban, hogy a hálapénz elfogadása és adása büntethető legyen, ha olyan keretrendszer születik, amely ezt lehetővé teszi. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Fekete tarifáért vásárolnak biztonságot a nők

Több lesz a veszélyeztetett várandós?

Gondolat

Remélem, a Semmelweis Tervet nem fújja el a szél – Interjú dr. Szilvási Istvánnal

A Semmelweis Terv megvalósítása csak előfeltétele annak, hogy a többlet-forrásokat racionálisabban használhassuk fel.

Hírvilág

A rezidensek álma: szűnjön meg a hálapénz

Bemutatkozott a Magyar Rezidens Szövetség új elnöke

Hírvilág

Széchenyi-díjjal tüntették ki Hunyady Lászlót

"Ebből a szempontból nagyon fontosnak tartom a hálapénz átlátható jövedelemmel történő kiváltását, mert véleményem szerint napjainkban a hálapénz jelenti a hazai orvosképzés fejlesztésének legfőbb akadályát" - fogalmazott a frissen kitüntetett szakember.

Gondolat

Kényszerképzetek a paraszolvencia terén

Balázs Péterrel, a SE ÁOK Közegészségtani Intézet igazgató-helyettesével Gyimesi Ágnes Andrea beszélget az orvoshiányról, paraszolvenciáról és a finanszírozás problémáiról.