Hírvilág

Facebook: ha a főnök is ismerős lesz....

2012. NOVEMBER 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az ismerősök számának gyarapodásával együtt a Facebook-felhasználók stresszérzete is növekszik - derült ki egy új tanulmányból.

A skóciai Edinburghi Egyetem üzleti tanszékén dolgozó szakemberek tanulmánya szerint minél több baráti csoportja van egy felhasználónak, annál inkább növekszik annak a lehetősége, hogy online viselkedésével megbotránkoztat egyeseket. Az eredmények alapján leginkább a szülők vagy a főnökök ismerősnek jelölésével erősödik a szorongás mértéke.

A szakemberek szerint a stressz döntően abból fakad, hogy a felhasználók olyan arcukat mutatják a portálon, amely elfogadhatatlannak bizonyulhat néhány ismerősük számára - például szitkozódnak, nemtörődömséget mutatnak a bejegyzéseikben, isznak vagy dohányoznak a képeiken. Az idősebb ismerősök megjelenésével csak erősödik a stressz, mivel az ő elvárásaik jelentősen különbözhetnek a fiatalabb barátok értékrendszerétől.

A felmérés több mint 300 Facebook-felhasználó bevonásával készült, akiknek átlagéletkora 21 év volt. Az eredmények alapján a felhasználók átlagosan hét különböző közösségi körből gyűjtik be az ismerőseiket, leggyakrabban a barátok közül - közölte a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (https://www.telegraph.co.uk/technology/facebook/9703040/More-Facebook-friends-cause-more-stress-study-claims.html).
A felhasználók mindössze egyharmada használja azt a Facebook-beállítást, amely révén szűrni lehet, hogy kik láthatják az illető bejegyzéseit és fotóit. "A Facebook egykoron hatalmas buli hely volt, ahol szabadon lehetett táncolni, inni, flörtölni a barátokkal - magyarázta Ben Marder, a tanulmány szerzője. - Amióta azonban Anyu, Apu és a Főnök is megjelentek a táncparketten, az egész sokkal inkább stresszes eseménnyé változott, tele szociális öngyilkosságot jelentő taposóaknákkal."

Éppen ezért az emberek megpróbálják önmaguk "semlegesebb" verzióját mutatni a Facebookon, hogy eleget tegyenek valamennyi ismerősük elvárásainak, hiszen aggódnak amiatt, hogy egyesek netán rossz véleménnyel lesznek róluk - fejtette ki a szakember.

MTI 2012. november 27., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.