TARTALOM

 VISSZA

 


Erősebb kontroll a cukorbetegeknek és a prosztatarákban szenvedőknek




 



A jövőben a cukorbetegeknek és a prosztatarákban szenvedő betegeknek gyakrabban kell orvosi felülvizsgálatra járniuk, gyógyszereik támogatását a terápia eredményessége alapján határozzák majd meg; az erről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny szombati számában jelent meg.

Az egészségügyi államtitkárság azt közölte: a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló korábbi rendelet módosítása a cukorbetegek és a prosztatarákban szenvedő betegek kiemelt és emelt, indikációhoz kötött, támogatott gyógyszereit érinti.

Mint kiemelték, az új szabályozás a szakmával történt részletes egyeztetés és egyetértés alapján jött lére. Céljuk a korábbi szabályozás pontosítása, valamint a szakmai szabályok gyakorlati alkalmazásának elősegítése volt.

A pontosítások biztosítják, hogy az inzulinkezelésre szoruló betegek "a terápiás fokozatosság elve" alapján jussanak hozzá az úgynevezett analóg inzulinkezeléshez. Azt ugyanis egy évet követően július 1-től csak akkor lehet kiemelt támogatással rendelni, ha az orvos terápiás javaslatának betartása mellett a betegek elérik "a szakmai szabályok és a nemzetközi irányelvek alapján megkívánt szénhidrátanyagcsere-célértékeket". Ez alól kivételt jelenthetnek a 18 éven aluliak, illetve azok a súlyosabb állapotú betegek, akiknél gyakori a vércukorszint csökkenése miatti rosszullét - tették hozzá.

Ezen felül a módosítás biztosítja annak feltételét is, hogy "a betegek szorosabb szakmai kontroll alatt legyenek", az eddigi egyéves időtartamról fél évre változik a szakorvosi javaslat érvényessége - írta az államtitkárság.



MTI 2012. április 22.

Kapcsolódó anyagok

Kedves Kollégák!

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Doktorjelöltek: havi kétszázezere forint

Ismét pályázhatnak doktoranduszok és doktorjelöltek a Nemzeti Kiválóság Programba

Tovább


Ingyenes csípőprotézis-bemutató

Ingyenes csípő- és térdprotézis rendezvény a Lurdy házban

Tovább


Hol a szakma?

Zacher Gábor méregtelenítésről, varázslatokról és kuruzslókról

Tovább


Hazaszeretet Gárdonyival

Gárdonyi-emlékév - 120 millió forint olvasásnépszerűsítésre

Tovább


Erősebb kontroll a cukorbetegeknek és a prosztatarákban szenvedőknek