Hírvilág

Emelkedik a császármetszések aránya

2015. MÁRCIUS 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Európai Unió legtöbb tagállamában folyamatosan emelkedik a császármetszés aránya, bár néhány országban a jelenség mérséklődésére is van példa - állapította meg egy átfogó kutatás, amelynek készítői felhívták a figyelmet arra, hogy további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, miért mutatkoznak jelentős eltérések. A City University London vezetésével készült tanulmányból kiderült, hogy míg Cipruson a gyerekek 52 százaléka, Nagy-Britanniában nagyjából pedig negyede, születik császármetszéssel, addig például Svédországban 17 százalék ez az arány. A BBC News által ismertetett kutatás - amely a BJOG című tudományos folyóiratban jelent meg - 26 európai ország adatait vizsgálta. A kutatók számos lehetséges magyarázatot felsoroltak a császármetszés növekvő arányára, beleértve "a műhibaperektől való félelmet, a pénzügyi megfontolásokat, a várandós nő kérését, és azt a felfogást, amely szerint a császármetszés biztonságos eljárás". A tanulmány rámutatott, hogy a császármetszések számának növekedésével potenciálisan nőtt az anyák és újszülöttek egészségügyi kockázata - mint például a halvaszületés - a jövendőbeli terhességeknél. A kutatás szerint a programozott császármetszések aránya Cipruson és Olaszországban a legmagasabb, 38,8, illetve 25 százalékos. A ráta 6,6 százalékkal Finnországban és Norvégiában, valamint 7,7 százalékkal Hollandiában a legalacsonyabb. A sürgősségi császármetszések aránya Romániában a legmagasabb 33 százalékkal és Svédországban a legalacsonyabb 8,6 százalékkal. Alison Macfarlane, a City University London tanára úgy vélte, meglepő, hogy ekkora különbség van az európai országok gyakorlatában. Hangsúlyozta, hogy szükség lenne az egyes országok irányelveinek összehasonlító vizsgálatára. Gail Johnson, a brit szülésznők kollégiumának oktatási és kutatási tanácsadója szerint az országok közötti eltérés az egészségügyi szolgáltatási modellek különbségéből és a különböző populációk általános egészségügyi helyzetéből fakadhat. "A császármetszés sürgősségi eljárás, amit akkor kell végrehajtani, ha nem lehetséges a természetes szülés. Ez nem életstílusbeli döntés, és bár biztonságos műtétről van szó, nagyobb a kockázata, mint a természetes szülésnek" - fogalmazott Johnson. https://www.bbc.com/news/health-31766715 MTI 2015. március 9., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Idegtudományok

A cannabidiol hatása a Lennox–Gastaut szindrómával járó epilepsziás rohamokra

A CBD-kezelésben részesülők szignifikánsan nagyobb száma érte el az astatikus rohamfrekvencia 25, 50 és 75%-os csökkenését, továbbá a CBD-kezelés szignifikánsan csökkentette az összrohamszámot és a nem astatikus rohamfrekvenciát is, ami arra utal, hogy a szernek széles spektrumú rohamcsökkentő hatása van.

Klinikum

T-sejt-alcsoportok és jelentőségük autoimmun és reumatológiai betegségekben - A Figyelő 2015;2

POLGÁR Anna

A T-sejtek heterogén sejtpopuláció, tagjai sejt felszíni markereik, transzkripciós faktoraik és citokintermelésük alapján egymástól markánsan elhatárolható alcsoportokra oszthatóak.

Idegtudományok

Ki kapjon jogosítványt stroke után?

A kérdés inkább az, hogy kinél kell elvégezni az alkalmassági vizsgálatot, állapították meg belgiumi kutatók 27 vizsgálat eredményeinek áttekintése alapján.