Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+



A kutya nemcsak az ember legjobb barátja, hanem egy új kutatás szerint az evolúcióban is hűséges társa volt az évezredek során: a két faj közötti kapcsolat befolyással volt genetikai fejlődésükre.

A Nature Communications című szakmai folyóiratban megjelent tanulmány szerzői feltárták, hogy a háziasított kutyák agya és emésztőszervrendszere sok szempontból hasonlóképpen alakult, mint az emberé. Meglátásuk szerint a közös környezet is hatást gyakorolt mindkét faj evolúciójára azóta, hogy az ember több tízezer évvel ezelőtt megszelídítette a farkast, és barátjává fogadta.

A tudósok körében erősen vitatott, hogy a háziasítás pontosan mikor is zajlott le. Az biztos, hogy a kutyák tízezer évvel ezelőtt már az emberi társadalmak szerves részét képezték. Együtt eltemetett kutyák és emberek maradványai Németországban is előkerültek 14 ezer éves sírokból, ami a háziasításra utal, viszont korábbi genetikai tanulmányok a farkasok domesztikálásának eredetét Kínába és a Közel-Keletre helyezték.

Nemrégiben az amerikai tudományos akadémia PLoS ONE című kiadványában megjelent az a tanulmányt, amelyben kutatók mitokondriális DNS-vizsgálatok eredményére hivatkozva közölték: a mai kutyák egyik őséé az a 33 ezer éves koponya, amelyet az oroszországi Altáj-hegységben találtak.

A háziasítás folyamatának megértése végett a mostani tanulmány szerzői a szürke farkasok, őshonos kínai kutyák, tibeti masztiffek, német és belga juhászok DNS-ét elemezték. A genetikai információkat hordozó örökítőanyag vizsgálatából az derült ki, hogy a domesztikált kutyák ősei és a szürke farkasok körülbelül 32 000 évvel ezelőtt válhattak szét egymástól.

Azóta az ebek háziasítása és evolúciója fokozatosan valósult meg, amit jelez az is, hogy a kutyapopulációban nem voltak hirtelen bekövetkezett drasztikus ingadozások az idők folyamán.

"A háziasítást gyakran társítják a népsűrűség növekedésével és a lakott területek zsúfoltságának a fokozódásával. Kétségkívül ezek a kedvezőtlennek ítélt környezeti feltételek nyomást gyakorolhattak mindkét faj genetikai újrahangolására" - fejtette ki Kuo-tung Vang, a Kínai Tudományos Akadémia genetikai kutatója.

A vizsgálat résztvevői összevetették az emberek és az ebek megfelelő génjeit. Arra a megállapításra jutottak, hogy az emésztésért és az anyagcseréért felelős gének hasonló változásokon mentek keresztül mindkét fajnál. Kimutatták azt is, hogy a génmódosulás összeköthető a hús- és növényalapú táplálék arányának nagyjából egy időben lezajlott jelentős eltolódásával mind az embernél, mind a kutyánál.

Ugyancsak megegyező evolúciós átalakulást fedtek fel a két faj agyának működési folyamataiban, például azoknál a géneknél, amelyek hatással vannak a szerotoninra, az agy egyik "sokfunkciós", különböző élettani és viselkedési folyamatot szabályozó ingerületátvivő anyagára, kémiai hírvivő molekuláira.

(https://www.livescience.com/31997-dogs-and-humans-evolved-together.html)




MTI 2013. május 16., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.