Hírvilág

Egyre több a beteg, de még nincs járvány

2013. JANUÁR 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az elmúlt héten is jelentősen emelkedett az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma, de nem érte el az országos járványküszöböt. Az influenzavírust a szezonban országszerte négy ember szervezetében mutatták ki. Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentésében azt írta: a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint január 7. és 13. között az országban több mint kétszer annyian, 9300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban. Ez nem éri el az országos - heti 15 ezer beteg - járványküszöböt. Mint kifejtették: a második héten a fővárosban és 16 megyében emelkedett, három megyében csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága. A legtöbb beteget a fővárosban, Pest és Tolna megyékben regisztrálták. A legkevesebb megbetegedést Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megyékből jelezték, Nógrád megyében pedig nem diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést. A betegek mintegy háromnegyede 15 és 59 év közötti. A gyermekek aránya 14, a 60 éven felülieké pedig csaknem 12 százalék volt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont a betegek több mint fele 15 évesnél fiatalabb gyermek volt. A második héten 23 influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett a Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba. Ezek közül egy Tolna megyei betegnél influenza B vírus jelenlétét mutatták ki. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a második héten nem érkezett jelentés - tették hozzá. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton Facebook-oldalán azt közölte, hogy már tíz európai országban van kiterjedt influenzajárvány. Ezek: Írország, Anglia, Izland, Norvégia, Svédország, Dánia, Hollandia, Belgium, Luxemburg és Franciaország. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ legfrissebb jelentése szerint az előző heti kilenc országgal szemben 2013 első hetében már tizenhat ország jelentette, hogy az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma emelkedett. A figyelőszolgálat októberi indulása óta a betegek légúti mintáiból döntően az influenza A(H1)pdm09, az influenza A(H3) és az influenza B(Yamagata) vírusok jelenlétét mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok. Ez a három törzs található meg az idei szezonra kifejlesztett influenza elleni vakcinában, így a védőoltás magas szintű védelmet nyújt a Magyarországon várhatóan néhány héten belül járványt okozó szezonális influenza ellen - hangsúlyozta az ÁNTSZ. MTI 2013. január 16., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.