Hírvilág

Egyesítik a gyermekjóléti és a családsegítő központokat

2015. JÚNIUS 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Czibere Károly a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: 2016. január 1-jétől egyesítik a családsegítő központokat és a gyermekjóléti szolgáltatókat annak érdekében, hogy ne épüljenek ki párhuzamos kapacitások, valamint hogy "összeérjenek az információk, és együtt hasznosuljanak a család számára". Az intézmények új neve család- és gyermekjóléti szolgálat lesz. Hozzátette: a kormány meg kívánja erősíteni a szolgálatokat több intézkedésen keresztül. Szintén 2016-tól növelik a szolgálatok támogatását 10 százalékkal, tehát a jelenlegi 4,5-5 milliárd forinthoz jön még évi 460 millió forint. Emellett az idén július elsejétől évi 15,3 milliárd forinttal nő az ágazatban dolgozók bérére fordítható összeg, amelyet főként a magasabb végzettségű szakemberek kapnak majd bérkiegészítésként. Mivel a gyermekjóléti szolgálatoknál főleg magasabb végzettségűek dolgoznak, azt remélik, hogy a szolgálatoknál dolgozók anyagi megbecsülése jelentősen tud javulni júliustól - mondta az államtitkár. Kitért arra, az átalakítás keretében 2016. január 1-jétől megbontják a gyermekjóléti szolgálat eddigi "homogén jellegét". Mivel eddig rendkívüli energiákat kötött le a szolgálatoknál, hogy egyszerre kellett családgondozási és hatósági feladatokat ellátni, az utóbbiakat elkülönítik. Tájékoztatása szerint járásonként létrehozzák a járásközponti önkormányzati fenntartású család- és gyermekjóléti központokat, amelyek száma ezzel országos szinten 48-ról 198-ra fog emelkedni. Ezek feladata lesz a gyermekek védelembevételével kapcsolatos hatósági munka tervezése, a gyámhivatallal való kapcsolattartás, továbbá olyan speciális szolgáltatások biztosítása - mint a pszichológus -, amilyenekkel nem rendelkezik minden szolgálat. A szolgálatoknak pedig a jövőben kizárólag szolgáltatási feladataik lesznek - tette hozzá. Mindennek a finanszírozása is megváltozik: a jövőben a hátrányos helyzetű települések több forrást kapnak, hogy az ellátandó családok számához igazodva a térség több családgondozót tudjon foglalkoztatni. Czibere Károly fontosnak nevezte a finanszírozás azon elemét is, amely megelőzi a töredékstátuszok kialakítását, a korábban kényszerből létrehozott, mindössze 2-3 órás állások ugyanis nem hatékonyak. Úgy fogalmazott: mindenhol, ahol az állam előírja a magasabb családgondozói létszámot, ott a teljes álláshoz szükséges teljes finanszírozást is biztosítja. Az államtitkár elmondta: azt szeretnék, ha a jövőben a szakemberek sokkal több figyelmet tudnának szentelni a családoknak. A kormány elkötelezett a gyermekvédelmi rendszer megerősítésében, hiszen rendkívül fontos, hogy a szolgáltatók hatékony védelmet nyújtsanak minden családnak, és minél hamarabb jelezzék az esetleges problémákat. Az a cél, hogy "egyetlen gyermek se kallódjon el", és Magyarországon ne történhessen meg, hogy egy családból anyagi nehézségek miatt kelljen kiemelni egy gyermeket - hangsúlyozta. Sára Botond, VIII. kerületi alpolgármester arról beszélt, hogy a városrészben már négy éve működik integráltan a gyermekjóléti és családsegítő központ. Ez a rendszer bevált, hiszen hatékony, gyors és precíz - mondta. Hozzátette: a rendszer nem csak ebből az intézményből áll, nagy szerepük van még az iskoláknak, a gyámhivatalnak, illetve az adósságrendezés miatt az önkormányzati vagyonkezelőnek, ezek hatékony együttműködésére van szükség. Megjegyezte: 2014-ben Józsefvárosban mintegy ezer család vett igénybe gyermekvédelmi szolgáltatást - ez csaknem 3000 gyermeket érintett -, és további 2600 családot segítettek. Ezt mintegy 200 millió forintos - állami és önkormányzati - támogatásból tudták biztosítani. MTI 2015. június 17., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

SARS-CoV-2-immunitás és kapcsolata az oltásokkal

A The Lancet tanulmánya összefoglalja jelenlegi tudásunkat a SARS-CoV-2-fertőzésre adott humorális és celluláris immunválasszal kapcsolatban, és összehasonlítja a természetes, valamint a befogadott, illetve III-as fázisú vizsgálatban lévő vakcinákra adott immunválaszokat.

Egészségpolitika

A kora gyermekkori intervenció – interjú Kereki Judittal

A gyermekek egyre nagyobb része szorul valamiféle speciális fejlesztésre, ami viszont sok esetben csak az óvodában, vagy az iskolában derül ki. Hiányoznak azok az alapok, amelyek megnyitnák a lehetőséget a korai felismeréshez és így a megfelelő fejlesztés, terápia elindításához. „Alapjaiban szervezzük újjá a rendszert, ezzel pedig egészen új dimenzióját nyithatjuk meg a szűrésnek, fejlesztésnek, illetve a szülők támogatásának.

Hírvilág

Hankó: jó a gyógyszerészeknek a jövő évi költségvetés

Biztonságosabban lehet majd étrend-kiegészítőt vásárolni a patikában

Hírvilág

Izombetegségek kezelése Magyarországon

Ritka, súlyos izombetegségek - Gyógyíthatatlan kórok

Hírvilág

Neuropathiacentrumokkal bővül a cukorbeteg-ellátás Salgótarjánban és Esztergomban

Két új megyei neuropathiacentrum is nyílt Észak-Magyarországon 2021 szeptemberében: az egyik Salgótarjánban, a másik Esztergomban. Az érintett megyék cukorbetegei ezentúl tehát kényelmesebben, kevesebb utazással érik el a jól felszerelt diagnosztikai központokat, ahol érzékeny műszeres vizsgálatokkal már korai stádiumban felismerhető a neuropathia, vagyis az idegkárosodás. Ez a betegség évente csaknem 4000 olyan lábamputációért tehető felelőssé hazánkban, amelyek elkerülhetők lettek volna, ha idejében diagnosztizálták, és kezelték volna a neuropathiát.