Batthyány-Strattmann László Dunakilitin született 1870. október 28-án. A jezsuiták Bécs melletti, majd kalocsai intézetében tanult, Ungváron érettségizett, ezután az osztrák fővárosban 1896-ban bölcsészdoktori (filozófiai, kémiai), 1900-ban orvosi oklevelet szerzett. 1902-ben az apjától örökölt köpcsényi kastélyban magánkórházat alapított, ahol kezdetben általános orvosként dolgozott, majd letette a sebész- és szülészorvosi vizsgát, és megszerezte a szemészorvosi oklevelet is. Ingyen, emberszeretetből, ha kellett, még az útiköltséget is fizetve gyógyított mindenkit, aki hozzá fordult. 1915-ben megörökölte nagybátyja vagyonát, körmendi kastélyát, a Strattmann nevet és a hercegi címet. (A két világháború közötti hét magyarországi herceg egyike volt.) Trianon után, amikor Köpcsény Ausztriához került, hetvenágyas magánkórházát átadta Burgenland tartománynak, családjával körmendi birtokára költözött, s ott egy modern, 25 ágyas szemészeti magánkórházat létesített. A legszegényebb néposztályhoz tartozó szembetegek jöttek hozzá az ország minden részéből, ingyen gyógyította, sokszor felruházta őket, szemüvegüket kifizette. Betegeitől - évente három-ötezer ember - a kórházi kezelésért csak azt kérte: imádkozzanak el érte egy Miatyánkot. Így írt róla BARADLAI JÁNOS "Batthyány László puritán lelke nem tűrte rendelőjében a titulatúrát. Ő ott nem akart más lenni, mint a szegények és ínségesek doktora. Köpcsényben és Körmenden az ő szegény páciensei röviden csak „doktor úrnak” szólították. Egy ízben egy ütött-kopott öreg koldus jelentkezett nála az ambulancián. A lerongyolódott ember szemei rettenetes állapotban voltak. Majdnem teljesen vak volt. Két szemét valamilyen úton-módon oltott mész roncsolta össze. „Segítsen rajtam, doktor úr!” A herceg azonnal felvette őt kórházába és heteken át kezelte majdnem teljesen remény nélkül, hogy a szeme világát megmenthesse. Ismételten megoperálta, s a gondos kezelés eredménye az lett, hogy a páciens teljesen felgyógyult. Szemei épek maradtak. Azután tetőtől talpig új ruhát és cipőt adatott neki, s gazdagon megajándékozva bocsátotta el. Az öreg koldus hálálkodása nem ismert határt. Térdre borult a herceg előtt, s kezét csókokkal akarta illetni. De a herceg gyorsabb volt, mint az öreg koldus. Hirtelen mellétérdelt. – „Ha már hálát akar adni öregem, akkor adjunk együtt hálát a jó Istennek, aki magát az én közbejöttömmel meggyógyította.” – Arcán lepergő hálakönnyekkel hagyta el a herceg kórházát az öreg koldus. Sokszor előfordult az is, hogy a meggyógyult szegény páciens a kúra végén így szólt a herceghez: – „Mivel tartozom, doktor úr?” – A felelet mindig ez volt: – „Katolikus?” – „Igen.” – „Csak egy Miatyánkkal, lelkem!” A szegények Miatyánkjaiból aztán csakugyan nagy kincset halmozott össze magának a „szegények doktora” a túlvilági életre." Figyelemmel kísérte a szemészet fejlődését, kongresszusokon vett részt, s az új ismereteket a gyakorlatban is alkalmazta. 1917-ben tiszteletbeli tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának, s szakorvosi kiválóságát számos európai szaktekintély ismerte el. Felvilágosult gondolkodását mutatta, hogy alkalmazottainak már a XX. század elején nyugdíjbiztosítást vezetett be. A technika csaknem minden ága érdekelte, az elsők között vezetett automobilt. Arisztokrata voltából következően 1899-től a főrendiház, majd 1927-től a felsőház és több lovagrend tagja volt, s Vas megye örökös főispánja címet is viselte. 1992-ben emlékére díjat alapítottak. 1997-ben Körmenden a tiszteletére emlékkápolnát építettek és avattak. 2002-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott. 2003. március 23-án a Vatikánban II. János Pál pápa boldoggá avatta. Forrás: Múlt Kor 2013. január 22.