Hírvilág

Imádság honoráriumként

2013. JANUÁR 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

Batthyány-Strattmann László Dunakilitin született 1870. október 28-án. A jezsuiták Bécs melletti, majd kalocsai intézetében tanult, Ungváron érettségizett, ezután az osztrák fővárosban 1896-ban bölcsészdoktori (filozófiai, kémiai), 1900-ban orvosi oklevelet szerzett. 1902-ben az apjától örökölt köpcsényi kastélyban magánkórházat alapított, ahol kezdetben általános orvosként dolgozott, majd letette a sebész- és szülészorvosi vizsgát, és megszerezte a szemészorvosi oklevelet is. Ingyen, emberszeretetből, ha kellett, még az útiköltséget is fizetve gyógyított mindenkit, aki hozzá fordult. 1915-ben megörökölte nagybátyja vagyonát, körmendi kastélyát, a Strattmann nevet és a hercegi címet. (A két világháború közötti hét magyarországi herceg egyike volt.) Trianon után, amikor Köpcsény Ausztriához került, hetvenágyas magánkórházát átadta Burgenland tartománynak, családjával körmendi birtokára költözött, s ott egy modern, 25 ágyas szemészeti magánkórházat létesített. A legszegényebb néposztályhoz tartozó szembetegek jöttek hozzá az ország minden részéből, ingyen gyógyította, sokszor felruházta őket, szemüvegüket kifizette. Betegeitől - évente három-ötezer ember - a kórházi kezelésért csak azt kérte: imádkozzanak el érte egy Miatyánkot. Így írt róla BARADLAI JÁNOS "Batthyány László puritán lelke nem tűrte rendelőjében a titulatúrát. Ő ott nem akart más lenni, mint a szegények és ínségesek doktora. Köpcsényben és Körmenden az ő szegény páciensei röviden csak „doktor úrnak” szólították. Egy ízben egy ütött-kopott öreg koldus jelentkezett nála az ambulancián. A lerongyolódott ember szemei rettenetes állapotban voltak. Majdnem teljesen vak volt. Két szemét valamilyen úton-módon oltott mész roncsolta össze. „Segítsen rajtam, doktor úr!” A herceg azonnal felvette őt kórházába és heteken át kezelte majdnem teljesen remény nélkül, hogy a szeme világát megmenthesse. Ismételten megoperálta, s a gondos kezelés eredménye az lett, hogy a páciens teljesen felgyógyult. Szemei épek maradtak. Azután tetőtől talpig új ruhát és cipőt adatott neki, s gazdagon megajándékozva bocsátotta el. Az öreg koldus hálálkodása nem ismert határt. Térdre borult a herceg előtt, s kezét csókokkal akarta illetni. De a herceg gyorsabb volt, mint az öreg koldus. Hirtelen mellétérdelt. – „Ha már hálát akar adni öregem, akkor adjunk együtt hálát a jó Istennek, aki magát az én közbejöttömmel meggyógyította.” – Arcán lepergő hálakönnyekkel hagyta el a herceg kórházát az öreg koldus. Sokszor előfordult az is, hogy a meggyógyult szegény páciens a kúra végén így szólt a herceghez: – „Mivel tartozom, doktor úr?” – A felelet mindig ez volt: – „Katolikus?” – „Igen.” – „Csak egy Miatyánkkal, lelkem!” A szegények Miatyánkjaiból aztán csakugyan nagy kincset halmozott össze magának a „szegények doktora” a túlvilági életre." Figyelemmel kísérte a szemészet fejlődését, kongresszusokon vett részt, s az új ismereteket a gyakorlatban is alkalmazta. 1917-ben tiszteletbeli tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának, s szakorvosi kiválóságát számos európai szaktekintély ismerte el. Felvilágosult gondolkodását mutatta, hogy alkalmazottainak már a XX. század elején nyugdíjbiztosítást vezetett be. A technika csaknem minden ága érdekelte, az elsők között vezetett automobilt. Arisztokrata voltából következően 1899-től a főrendiház, majd 1927-től a felsőház és több lovagrend tagja volt, s Vas megye örökös főispánja címet is viselte. 1992-ben emlékére díjat alapítottak. 1997-ben Körmenden a tiszteletére emlékkápolnát építettek és avattak. 2002-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott. 2003. március 23-án a Vatikánban II. János Pál pápa boldoggá avatta. Forrás: Múlt Kor 2013. január 22.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A Harmadik Szövetség Ignacy Karpowicz: Csoda

Karpowicz regénye olvastatja magát. A meglepetések, rejtélyek dübörgő iramban követik egymást. Minőségi kalandregény, sakkjátszma megnyitás- és végjáték-elméletek nélkül, nagyon sok borotvaélen táncoló profanizálással. Az egyéni jellemvonások ábrázolásával szemben a sorsszerű elrendelés irányába való száguldás a fő.

Hírvilág

Ora et labora

Szent Benedek gyógynövényei máig gyógyítanak

Gondolat

Depresszió kardiológus szemmel

Rónaszéki Aladár kardiológust a depresszió és a kardiovaszkuláris betegségek kapcsolatáról, az endothél funkcióról, valamint a testmozgás, a meditáció és az imádság gyógyító szerepéről kérdeztük...

Hírvilág

Advent első vasárnapja

Ferenc pápa advent első vasárnapján békét sürgetett a népek között