Hírvilág

Egészségügy és Kárpát-medencei hálózatok

2014. MÁJUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+


A szociális és az egészségügyi szolgáltatások kibővítéséről szóló megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerdán Budapesten.

Szász Jenő, az NSKI elnöke közölte: összefüggő Kárpát-medencei rendszereket kell kiépíteni az oktatás, a kultúra és a gazdaság területén túl a szociális háló kiépítésével is.
Az elnök kiemelte: korábban megállapodást kötöttek a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel. Előkészítés előtt áll az Ökumenikus Segélyszolgálattal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel való szerződés aláírása, csakúgy, ahogy a kárpátaljai, illetve felvidéki magyar felsőoktatási intézményekkel is.

Úgy fogalmazott: "a legfontosabb feladat a magyar emberek sorsának gondozása", a "lelki megújulás és a gyarapodó magyarság" érdekében pedig fontos, hogy Kárpát-medencei hálózatokat építsenek ki, mert "nincs máshol magyar jövő, csak a Kárpát-medencében", ezért vissza kell csalogatni ide az elvándoroltakat is.

Véleménye szerint a szórványmagyarságnak a tömbmagyarság területén kellene végezni a további tanulmányaikat.
Szász Jenő rámutatott, mottójuk: "felelősséggel és hűséggel". Mint mondta, utóbbi fogalom pedig "nem más, mint Isten viszonyulása az emberhez", előbbi pedig "az embertől adott válasz Istentől kapott küldetésére". Isten a magyarokra a Kárpát-medencét bízta - jegyezte meg.

Utalt arra, hogy 2010 óta nemzetegyesítésről beszélhetünk, az NSKI pedig "közös magyar ügy", amit nem pártpolitikai alapon kellene kezelni.
Közölte: van 2030-ig tartó hosszú távú programjuk, valamint középtávú, konkrét fejlesztési terveket is tartalmazó középtávú projektjük is, ezek részletei azonban még nem publikusak.

Beszámolt arról is, hogy a külhoni magyar képzőművészeket bemutató Kárpát-Haza Galériát is életre hívták, amely eddig négy kiadványt jelentetett meg.
Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy a határon túli közösségeket szociális tekintetben is erősíteni kell, példaként hozta fel erre, hogy moldvai csángó magyar gyerekeknek nemrégiben szemüveget osztottak.

Szólt arról is, hogy a most kötött megállapodás megerősíti tevékenységüket és "új lehetőségeket is teremt", egyúttal örömének adott hangot, hogy az NSKI létrejöttével a nemzetstratégia önálló intézményt kapott.




MTI 2014. május 28., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Hírvilág

Alábecsülik a CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelést

A CT-vizsgálat egyes típusai igen nagy sugárterheléssel járnak, és szignifikánsan növelhetik a rosszindulatú daganatok kockázatát.