hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Az információ feldolgozása nem függ a látástól



| |
 


Egy vizsgálat szerint a gondolkodási folyamat mind vakoknál, mind látóknál ugyanazon agyterületen megy végbe.
Mivel az agy egy bonyolult szerv, képes alkalmazkodni szokatlan körülményekhez, mint például a vakság. A kísérletben funkcionális MRI használatával nyomon követték az agyi aktivitást vakoknál és látóknál. Ezalatt szavakat soroltak különböző kategóriákból: eszközök, mint például a fűrész, olló, villa, állatok; és tárgyak, amelyeket nem lehet használni, mint a táblázat, szoba és a kerítés.

Az eredmények azt mutatták, hogy a vakok - még azok is, akik vakon születettek - az agy ugyanazon részét használták, mint látó emberek, amikor az eszközökre gondoltak. A sima tárgyak nem aktiválták ezt a agyi részt.

"Azt hiszem, a legizgalmasabb tény, hogy amikor agyunk feldolgozza a körülöttünk lévő világot, sokkal kevésbé függ saját tapasztalatainktól, mint ahogy azt korábban hittük" - mondta Bradford Z. Mahon, a Pszichológiai Tudományos Szövetség (Association for Psychological Science) kutatója. "Ez nem azt jelenti, hogy a tapasztalat nem fontos. A tapasztalat fontos, hogy a világról szerzett valamennyi információval ellássuk agyunkat. Azonban a tartalom rendszerezése már erősen leszabályozott, és érdekesség ebben, hogy ezek a korlátok valószínűleg genetikai adottságok" - tette hozzá a kutató.

A kutatást Olaszországban a Trento Egytemen végezték el. A tanulmány a Psychological Science című folyóiratban jelent meg.


Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok

Nővér folyóirathoz benyújtott közlemények - a lektor szemszögéből

Egy kevésbé ismert probléma: az Inkontinencia Asszociált Dermatitis

A hatékony dolgozói teljesítményértékelési rendszerek

A roma kisebbség társadalmi befogadásának kérdése a Cseh Köztársaságban a kulturális és adaptációs modell szempontjából

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.

Tovább


Egészségügyi egyetemi szóvivői és kommunikációs képzés indul szeptembertől

A Soproni Egyetem egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó szakot hirdet 2019. szeptemberétől. A szóvivőképzés két féléves, Budapesti helyszínű, teljes értékű egyetemi diplomát ad a sikeres elvégzést és államvizsgát követően. 

Tovább


53 százalékkal csökkentek az erdőben élő gerincesek populációi 50 év alatt

Több mint felére csökkenetek az erdőben élő gerinces állatok populációi az elmúlt 50 év alatt az erdők biodiverzitásáról a Természetvédelmi Világalap (WWF)vezetésével készült első globális állapotfelmérés szerint.

Tovább


Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tiszát a PET kupán

Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát a PET kupa idei résztvevői

Tovább


Az információ feldolgozása nem függ a látástól