Hírvilág

Az egyetemi hallgatók mobilitását ösztönző programot indít az EMMI.

2015. OKTÓBER 05.

Szöveg nagyítása:

-
+

A magyar főiskolai és egyetemi hallgatók mobilitását ösztönző programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be Palkovics László, a tárca felsőoktatásért felelős államtitkára hétfői, a Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott sajtótájékoztatóján. A novemberben megjelenő, 9,2 milliárd forint összegű Campus Mundi elnevezésű pályázat keretében 6700 hallgatónak biztosítanak 2021-ig ösztöndíjat ahhoz, hogy egy ideig külföldi felsőoktatási intézményekben is tanulmányokat folytassanak. Palkovics László közölte, a cél az, hogy 2025-re a magyar diákok között tízről húsz százalékra nőjön azok aránya, akik külföldi részképzésen vesznek részt. Emlékeztetett arra, hogy a kormány decemberben elfogadott stratégiájának fontos eleme a magyar felsőoktatás még nagyobb mértékű bekapcsolása a nemzetközi vérkeringésbe. Jelezte, ennek csak az egyik iránya a magyar hallgatók külföldi részképzésének ösztönzése, a másik cél az, hogy külföldi hallgatókat Magyarországra vonzzanak. Most 25 ezer külföldi diák tanul Magyarországon, de szeretnék, ha ez a szám 2020-ig 40 ezerre emelkedne - mondta, hozzátéve: egy felsőoktatási rendszer minőségét az mutatja, hogyan tudnak külföldi hallgatókat az intézményeikbe vonzani. Példaként említette, hogy a magyarországi orvosképzésben ma már 9 ezer külföldi hallgató tanul költségtérítéses formában. Köpeczi-Bócz Tamás, európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár azt mondta, hogy a korábbi Campus Hungary ösztöndíjprogram folytatásaként hirdetik meg a Campus Mundi pályázatot, amely a tervezhetőség és a kiszámíthatóság példája lehet. Jelezte: a pályázatot nem kell majd egy-két évente hosszabbítani, az 2021-ig szól. Ugyanakkor hozzátette, hogy a hallgatóknak folyamatosan be kell majd számolniuk az elért munkájukról és eredményeikről, és ennek a feltételnek az alapján folyósítják számukra az ösztöndíjat. Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2016 februárjában induló ötéves ösztöndíjprogram nemcsak a jelenlegi hallgatókat, hanem már a mostani középiskolásokat is érinti. A program szakmai tervezéséből kiderül majd az is, melyek azok a szakmák, munkakörök, szakterületek, amelyek irányába érdemes továbbtanulni, amelyek jó megélhetést biztosítanak az elkövetkező időszakban - tette hozzá. Közölte, a 9,2 milliárd forintos összeg 75 százaléka fordítható a vidéki (konvergenciarégiós) felsőoktatási intézményekben tanulókra, 25 százalékára pedig a budapesti és a Pest megyei hallgatók pályázhatnak. Köpeczi-Bócz Tamás közölte, a programnak van egy a magyar felsőoktatás vonzóképességének javítását célzó eleme is. Ebben a magyar egyetemek és főiskolák arra kapnak majd lehetőséget, hogy nemzetközi kiállításokon vegyenek részt, ahol népszerűsíthetik a magas minőségű magyar felsőoktatást, és így több külföldi hallgatót vonzhatnak Magyarországra. MTI 2015. október 5., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.