Hírvilág

Átadták az Astellas-díjakat

2014. MÁRCIUS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+



Átadták pénteken az Astellas-díj - Az Év Orvosa 2013 pályázat elismeréseit orvosszakmai kategóriákban és a közönség szavazatai alapján.

A 2013-as Astellas-díj - Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül a korábbi díjazottakból álló zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot Kelemen Edit kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, a Bács-Kiskun Megyei Kórház részlegvezető főorvosa kapta, így ő vehette át az idei Astellas-közönségdíjat.

A második helyen Simonka Zsolt szegedi sebész szakorvos, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának egyetemi tanársegéde végzett, a harmadik Szegedi István debreceni gyermekonkológus és -hematológus, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának egyetemi docense lett.

Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat szakmai jelöltjeit öt kategóriában díjazták.
Az orvosi diagnosztikai szakterületeken Sápi Zoltán patológus professzor, a Semmelweis Egyetem I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének egyetemi tanára bizonyult a legjobbnak.

A sebészeti jellegű szakterületen a legjobbnak Turcsányi István ortopéd sebészt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főorvosának ítélték a díjat. Konzervatív orvosi szakterületek kategóriában az első helyre Rókusz László belgyógyász-infektológus professzor, a Honvédkórház főorvosa, címzetes egyetemi tanára került.

A rehabilitációs és krónikus ellátás szakterületen Benyó Gábor gyermekonkológus és -hematológus főorvos, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház orvos igazgatója vehette át az Astelleas-díjat, míg az idei pályázat újdonságaként bevezetett klinikai csecsemő- és gyermekgyógyászat szakterület nyertese Reusz György gyermek nefrológus professzor, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika részlegvezető egyetemi tanára lett.

Astellas-különdíjat kaptak Bátor Tábor Alapítvány vezetői a nagybeteg gyermekek és családjaik részére szervezett élményterápiás táborok szervezésével kifejtett áldozatos munkájukért, és a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház a krónikus gyermekbetegek ellátása, valamint a gyermekhospice és -palliatív munka széleskörű szakmai és társadalmi megismertetése terén megtapasztalt áldozatvállalásáért és úttörő szerepéért.




MTI 2014. március 21., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.

Gondolat

A terápiák társadalmától a teremtő vágyakig

Gerevich doktor sokrétű érdeklődési körére világít rá a jelen kötet tanulmányainak sokszínűsége a szakmán és annak határterületein belül és azon túl, továbbá azt is ábrázolja, hogy a pszichiátria és a pszichológia tudománya mennyire átszövi a hétköznapjainkat is és jelen van az élet minden területén, legyen szó pszichiátriai kórképek gyógyításáról vagy az ezirányú kutatómunkáról, esetleg éppen arról, hogy vajon hol a határ az egészséges és a beteg psziché között, mi jelent már devianciát vagy fogadható el a normalitás keretein belül.

Egészségpolitika

Szív- és érrendszeri betegségek nőknél – rendhagyó szűrés, aggasztó eredmények

A nőknél előforduló szívproblémák, amelyek az összes női halálozás egyharmadát teszik ki világszerte, rosszabb kimenetelűek és magasabb halálozási arányt mutatnak, mint a férfiaknál. A nőknek ötször nagyobb az esélyük arra, hogy valamilyen szív- és érrendszeri betegségben haljanak meg, mint bármilyen más rendellenességben. A nemek közötti szakadék csökkentése a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, diagnosztizálásában és kezelésében az Európai Kardiológusok Társaságának (ESC, European Society of Cardiology) célkitűzésévé is vált. A szívbetegséggel élő páciensek érdekvédelmével foglalkozó SZÍVSN betegszervezet rendhagyó „Virág mellé prevenció!” néven indított nőnapi szűrőkampányt, ami aggasztó eredményeket hozott.

Hírvilág

Valdoxan, mint az Év Gyógyszere 2015

Május 17-én a Vigadóban ünnepélyes keretek között, a pszichiátriai es a farmakológiai szakmai közélet kiválóságai, valamint a szaksajtó jelenlétében átadták az Év Gyógyszere díjat.

Gondolat

Gyógyír szerelmi megszállottságra

BÁNFALVI Attila