A félhomályos teremben a falakon különös ragyogásban vagy két tucat portré, a keret, a színvilág, a textúra, a félprofil-beállítás alapján hű folytatásai az előtérben kiállított híres Giorgione-festménynek, melynek címe Col Tempo, azaz Idővel. Szemző Tibor idő-zenéjét hallgatva egyszercsak tudatosul: a kép, amit nézek, megmozdul, az arc mérhetetlenül lassan felém fordul, tekintetünk találkozik. És ugyanígy tesz valamennyi: a jobbra fordított tekintetek lassan rám szegeződnek.

A képeken szereplők zömmel férfiak, egyesek csupasz vállakkal, mások katonai zubbonyban, esetleg civil ruhában.

A képek alatt réztáblácskák, de felirat csak a legelsőn: W.

Forgács Péter "Col Tempo" A W. projekt című, eredetileg a 2009-es Velencei Biennálé magyar pavilonjában kiállított totális múzeumi installációjának első termében vagyunk. A filmdokumentumok újraértelmezésével dolgozó alkotó művének nyersanyaga ezúttal egy, a maga nemében egyedülálló, hátborzongató lelet, amit a bécsi Természetrajzi Múzeum raktárában 1998-ban fedeztek fel: a dr. Josef Wastl náci antropológus vezette fajelméleti indíttatású kutatások hatalmas anyaga. Szovjet, francia és lengyel hadifoglyokról, deportált zsidókról, osztrák civilekről és katonákról készült filmek, sztereofotók, gipszmaszkok.

A többórányi filmanyag jelentős része emberi arcok tömegéről rögzített, egyenként mindössze pármásodperces vágás, egy jobbról szembe, majd balra fordított tekintet.

A következő teremben egy, az egész falat beborító videómozaik, itt már eredeti sebességgel futnak az említett képsorok. Akinek a képeken szereplők közül letelt a maga pár másodperce, eltűnik, a mozaikdarab azonban nem marad üresen, máris helyébe lép a következő arc. Mint a sors, dolgozik a randomizáló program.



Az installációs labirintusban továbbhaladva a forrásul szolgáló anyag keletkezésének egyre több részletére derül fény.
A tudományos alapossággal végzett antropológiai vizsgálatok, a mérések, a színskálaként használt üvegszemek és hajminták, a vizsgált személyekről vett gipszmaszkok egy regényrészletből már ismerősek voltak.



Nádas Péter Párhuzamos történetek című grandiózus szövegfolyama elvisz bennünket a német-cseh határ közelében lévő Marienberg-Wolkenstein-Annaberg háromszögbe, a III. Birodalom nagyszabású fajbiológiai kutatásainak egyik helyszínére. Egy fiúinternátusba. A vizsgálatoknak alávetett, számukra ismeretlen szempontok szerint összeválogatott kamaszokat hideg szakemberek hideg fémeszközökkel méricskélik, testrészeikről gipszlenyomatokat, öntvényeket készítenek, szemük színét, mintázatát a százhatvan darabos, nagy becsben őrzött, akkurátusan katalogizált üvegszem-gyűjtemény darabjaival vetik össze.

Az állandó méricskélés következtében a közösség tagjai magukat és egymást is méregetni kezdik. "Miben különböznek ennyire a többiektől ... olyan lett közöttük a hangulat, oly nyomasztó és baljós, hogy nem is tudták egymásnak megbocsátani."

Találkozni a másik ember tekintetével, valami érdekeset, vonzót, ismerőst, taszítót, közömböset felfedezni benne, megérteni, megérezni valamit a szótlan ábrázat mögötti személyiségből. Talán leginkább ez a portré misztériuma.

Megfoghatatlan, mi is indítja el a másik iránti érdeklődést, miket is firtat a lélek, mi alapján születik egy benyomás. Talán leginkább ez az emberi kontaktus misztériuma.
Mindez azonban véget ér ott, ahol W. próbál aljas és körmönfont tudományt kreálni az emberi arcok különbözőségből.



Forgács Péter "Col Tempo" A W. projekt című munkája a velenceihez hasonló kialakításban március 14-ig volt megtekinthető az Ernst Múzeumban.

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

 

A gáncs nélküli impresszionista: Ferenczy Károly

Hamarosan új tárlat nyílik a Magyar Nemzeti Galériában: Ferenczy Károly (1862–1917) gyűjteményes kiállítása címmel.

Tovább

Celestina hírhedt kerítőnő és prostituált A szembetegségek képzőművészeti ábrázolása

A különböző testi fogyatékosságok és testi szenvedések művészi ábrázolásával gyakran találkozunk a képzőművészetben.

Tovább

Picasso nem volt pszichiátriai beteg

A Magyar Pszichiátriai Társaság soproni vándorgyűlésén Gerevich József tanár úrral Picasso, Miro, Botero művészetéről beszélgetünk. Picasso nem volt pszichiátriai beteg, mégis életének a művészetterápia szempontjából is fontos tanulságai lehetnek.

Tovább

Botero Budapesten

Fernando Botero ma élő talán legnevesebb kolumbiai festő és szobrász. Botero 1932-ben született, kalandos életű és rendkívül termékeny művész, aki most bemutatott alkotásai révén sajátságos világot idéz fel, mely monumentális és időtlen.

Tovább