TARTALOM

 VISSZA

 


Anyagtudományi felületvizsgáló központot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen



| |
 

Magyarországon hiánypótló és nemzetközileg is kiemelkedő anyagtudományi felületvizsgáló központot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) uniós támogatással.

A 672 millió forintból kialakítandó központnak köszönhetően új kutatási irányok nyílnak meg a szakemberek előtt. A támogatásból olyan műszerparkot vásárolnak, amelynek egy része Magyarországon hiánypótló, másik része pedig nemzetközi szinten is kiemelkedő színvonalú.

A Szegeden anyagtudományi területen működő kutatócsoportokban egyrészt különböző nanoszerkezeteket állítanak elő, illetve ezek jellemzését végzik el. Eddig nem volt lehetőségük arra, hogy in situ vizsgálják e nanoszerkezeteket, vagyis magáról a kémiai folyamatról és az abban résztvevő határfelületek tulajdonságairól annak lezajlása közben kapjanak információkat.

A központban számos új eszközt használhatnak majd a kutatók: a többi közt atomi rétegleválasztásra alkalmas készüléket, illetve egy Európában is egyedi folyadék- és gázfázisú vizsgálatokat közvetlenül az elektronmikroszkópban lehetővé tevő reakciócella-családot.

A SZTE kutatói olyan modellrendszereket és gyakorlati felhasználással is kecsegtető nagyfelületű anyagokat állíthatnak elő és vizsgálhatnak, amely eddig nem volt lehetséges. A kutatások során garantáltan ugyanarról a térrészről nyernek egy időben topográfiai és kémiai információt. A 2020 elejéig tartó projekt során úgynevezett tiszta labort is létrehoznak, ahol a szálló részecskék koncentrációja kellően kicsi ahhoz, hogy ne zavarják a felületi struktúrák kialakítását és vizsgálatát.

Kónya Zoltán professzor, a projekt szakmai vezetője úgy fogalmazott, a Magyarországon egyedülálló eszközparkkal egyszerűnek tűnő kérdésekre kaphatnak új válaszokat a szakemberek; olyan alapvető rendszereket vizsgálnak majd újra, amelyről már nagyon sok tudást gyűjtöttek össze, de a friss eredmények új irányokba terelhetik a kutatások menetét.


Forrás: MTI
MTI 2017. március 31., péntek 6:15

Kulcsszavak

MTI, SZTE, beruházás, eszközpark, anyagtudomány

Kapcsolódó anyagok

Gyógyszerészek fertőző betegségekkel kapcsolatos attitűdje Magyarországon

Intracranialis EEG-monitorozási eljárások

Az aneszteziológiai és intenzív ellátás kihívásai a COVID-19 fertőzéssel kapcsolatosan -gyakorlati szempontú ajánlás

A szakápoló, aki vezetőként, menedzserként és a betegágy mellett is példát mutat

Clozapin - az antipszichotikus terápia „utolsó mentsvára”

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Kötelező EESZT adatszolgáltatás 2020.június 1-jétől

A nem közfinanszírozott egészségügyi ellátóknak 2020. január 1-jéig kellett csatlakozniuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér-hez (EESZT), hogy 2020. június 1-jétől eleget tudjanak tenni az adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Tovább


Alvás éve Magyarországon - a Magyar Tudományos Akadémián

A World Association of Sleep Medicine/World Sleep Society magyarországi szervezete, a Magyar Alvás Szövetség meghirdeti az Alvás évét. Hivatalos bejelentésére 2020. március 12-én kerül sor a Magyar Tudományos Akadémián, a World Sleep Day/Alvás Világnapja konferenciáján.

Tovább


Richter Témapályázat 2020 – Pályázati felhívás

A Richter Gedeon Nyrt. kétfordulós pályázati felhívást tesz közzé, már megkezdett és korai eredményeket is felmutatni képes tudományos kutatási tevékenységek támogatására. A pályázat első körben nyílt jellegű, míg a második fordulóban meghívásos és pénzdíjazott.

Tovább


Elhunyt Bartha Jenő dr.

Dr. Bartha Jenő nyugalmazott egyetemi docens (SE Élettani Intézet) 2020.január 6.-án, életének 84. évében elhunyt.

Tovább