Hírvilág

A szeretet misszionáriusai

2014. JÚNIUS 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Teréz anya 1986-ban látogatott először Magyarországra. Valaki végrendeletében rá hagyta budai villáját, és ő azt remélte, hogy engedélyt kap nővéreinek magyarországi letelepítésére. A rendszerváltozás előtt három évvel azonban erre még nem volt lehetőség. 1989-ben, amikor a szerzetesrendek működési engedélyt kaptak, Teréz anya az elsők között jelentkezett. Megkérte magyarországi tisztelőit, hogy keressenek olyan épületet, ahol a nővérek megtelepedhetnek. Egyetlen kikötése volt: Budapest szegényei között akarnak élni és dolgozni. Két üresen álló egyházi épületet ajánlottak fel neki: a Bokréta utcai kápolnát a IX. kerületben, Érden pedig egy elhagyatott plébániát. 1989-es látogatásakor a Szeretet Misszionáriusai Közösség négy nővérét hozta magával, akik közül kettő indiai, egy francia és egy lengyel volt. Hamarosan megtanultak magyarul, ingyenkonyhát létesítettek, ruhát osztottak, fölkeresték a mozgáskorlátozottakat. Sem állami, sem hivatalos egyházi támogatást nem fogadnak el, csupán az emberek adományaiból élnek ma is a rend tagjai, és bárkit szívesen fogadnak, aki akár imájával, akár szenvedésének felajánlásával segíteni akarja szolgálatukat. Teréz anya imája megrendítő útmutatás hitvallásáról, egy felirat az egyik kalkuttai, a Szeretet Misszionáriusai által fenntartott gyermekotthon falán. "Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket! Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet, mégis tégy jót! Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel, mégis érj célt! A jó, amit ma teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót! A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt! Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs! Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!" Teréz anya Magyarországon megtelepedő nővéreinek tiszteletére Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek mondott szentmisét az Üllői úti Örökimádás-templomban, a rend alapítóját pedig június 17-én a Parlamentben fogadta Pozsgay Imre államminiszter. Az albán származású,1997-ben elhunyt és 2003-ban boldoggá avatott Teréz anya 1928-tól szerzetes nővérként tanított Indiában. 1948-ban elhatározta, hogy a szegények szolgálatának szenteli az életét, és megalapította a Szeretet Misszionáriusainak Közösségét. Azóta a világ számos országában nyitottak házakat a szenvedők megsegítésére New Yorktól Libanonig, Perutól Csernobilig. A világon működő 650 házukban kb. 5000 nővér dolgozik. NZS 2014. 06. 12. Forrás: MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Ki itt a Frankenstein?

NAGY Zsuzsanna

Mary Shelley alkotása felvetette a modern bioetika alapkérdéseit.

Gondolat

Spiritualitás és a pszichiátria

A pszichiátria mentális betegekkel foglalkozik, akiknek életéből az értelemmel telítettség és a cél elveszett. E betegek felépülése úgy is értelmezhető, hogy új célokat és értelmet kell, hogy találjanak, leginkább a barátok és a család támogatásával, akik osztoznak ezen értékekben. Az érték- és hiedelemrendszerbeli osztozás biztosítja az egyén számára az élet egyensúlyát, és azt a hajlandóságot, hogy ezen támogatásokkal adaptív módon küzdjön az élet során. Alapvető jelentőségű tehát, hogy az egyén megszerezze és használja azokat a készségeket, melyekkel saját jólétüket elősegítő spiritualitásukat felszínre tudják hozni.

Gondolat

A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel

Parádi József neurológus, pszichiáter és pszichoterapeuta sok évvel ezelőtt visszaadta a gyógyszerfelírási engedélyét. Úgy látja, hogy bár bizonyos, súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre, a pszichoterápiás munka az elsődleges számára: a tüneteket elsősorban szerencsésebb fenomenológiai úton megérteni és feldolgozni.

Hírvilág

A szüzesség kultusza

GYIMESI Ágnes Andrea

A szüzesség kultúrtörténetében is találunk történelemhamisítást. Az infantilizált ember, a nemzés és halál összefüggéseiről beszélgettünk dr. Magyar László Andrással, a Semmelweis Orvostörténi Múzeum főigazgató-helyettesével.