hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A legagresszívabb személyek nem a börtön falain belül vannak


A legagresszívabb személyek nem a börtön falain belül vannak

| |
 



– Mi a véleménye a hazai nap sajtóban megjelenő kommunikációmódról, mely azt sugallja, hogy minden mentális zavarral élő ember veszélyt jelenthet embertársaira?

– Ez a kommunikációs üzenet érthető ugyan, de elfogadhatatlan. Érthető annyiban, amennyiben az ismerethiány mítoszokat szül, félelmetes mítoszokat, amelyek nehezen számolhatók fel. Ráadásul a társadalmi bűnbakképzés mechanizmusai is szerepet játszanak abban, hogy egy közösség elsősorban azokat jelöli ki és süti rájuk a bűnös bélyeget, akik gyengék, és akik nem tudják ettől megvédeni magukat.

– Köthetők-e társadalmi csoporthoz az ön- és közveszélyes tendenciák?

– Köthetők is, meg nem is. Köthetők, amennyiben a hátrányos helyzetű, alulszocializált, hányatott gyermekkorú és súlyos érzelmi deprivációban felnövő társadalmi csoportok nagyobb hajlamot mutatnak veszélykereső viselkedésre. Ugyanakkor bármelyik társadalmi csoportban találhatunk olyanokat, akik bizonyos körülmények, traumatikus élmények hatására önmagukra vagy környezetükre veszélyesekké válhatnak.

Egy kutatásunkban, ahol az alkoholfogyasztással összefüggő agresszió természetét vizsgáltuk klinikai és börtönlakó csoportokban, valamint az általános populációban, arra az eredményre jutottunk, hogy az alkoholfogyasztással összefüggésben lévő, magas vonás-agressziót mutató személyek nem a klinikán, még csak nem is a börtön falain belül vannak, hanem a nagy társadalomban.

– Az ön- és közveszélyes magatartásformák mennyiben tanultak? Mennyiben függhetnek össze a fogyasztói társadalomban fellépő, média által közvetített értékekkel?

– Az ön- és közveszélyes magatartásformák kialakulásában a tanulási tényezőknek nagy szerepe van. Elsősorban a közvetlen, családi környezet mintái és elvárásai jelentik azokat a prediktorokat, amelyek előzményei, előjelei lehetnek a veszélykereső viselkedésnek.

Ezen kívül genetikai tényezők és az érzelmi depriváció: nélkülözés, megfosztottság legkülönbözőbb mechanizmusai járulnak hozzá az ön- és közveszélyesség kialakulásához. Az érzelmi szocializáció zavar mint háttértényező indítja el a folyamatot, ehhez kapcsolódik a veszélykereső minták spontán, tudattalan átvétele tanulás révén. A közvetlen kiváltó tényezők egyik legfontosabbika valamilyen lelki krízis, amely elhúzódhat és kezelhetetlenné válhat, ha időben nem avatkozunk közbe.

A médiumok jelentősége fontos, de semmiképpen sem szabad szerepüket túlértékelni. A médiumokra ugyanaz a jellemző, mint az alkoholra: az alkohol csak a magas vonás-agresszióval jellemzett személyekből vált ki agressziót. Akiknek a személyiségvonásai között az agresszió elenyésző jelentőségű, azoknál sem az alkohol, sem a médiumok nem képesek számottevő agressziót kiváltani.

–Milyen diagnosztikai besorolás alá esik ez a fajta magatartás?

– Az ön- és közveszélyes magatartásformák nem alkotnak önálló betegségkategóriát; számos pszichiátriai betegség tünetei között találunk erre utaló megnyilvánulást. Az ön- és közveszélyes viselkedés gyakrabban reaktív természetű: a páciensek mintegy ezekkel a viselkedésmóddal, hetero- és önagresszív viselkedéssel reagálhatják le a külvilág intoleranciáját, provokációját, a kirekesztő bánásmódot. Fontos hangsúlyozni, hogy egészséges személyek is lehetnek – életüknek bizonyos kritikus időszakaiban – ön- és közveszélyesek.

– A veszélykeresés és az extrém sportok egyre bővülő tárháza egyfajta tendenciát mutat a világban...

– Nem kell nagyon extrém sportban gondolkozni ahhoz, hogy az agresszió megnyilvánulásai és a sport között meglévő összefüggéseket feltárjuk. A sport kétélű „fegyver” az agresszió levezetésében: egyrészt sokszor valóban társadalmilag elfogadhatóvá teszi az agressziót (gondoljunk csak a már magától értetődőnek tekintett agresszív megnyilvánulásokra a jégkorong- és vízilabda, valamint labdarúgó és kézilabda mérkőzéseken), másrészt viszont a sport – sajnos – generálhatja is az agressziót. Ebben a versenysportok járnak élen, amelyek az illegális doppingolást is magukba foglalva az ön- és közveszélyesség egyik legmegfoghatóbb melegágyai. Nem véletlen, hogy ismert szaktekintélyek a fejlett országokban a fenti problémák miatt a versenysportok létjogosultságának kérdését is felvetik és a tömegsport elsődlegességét hirdetik.

–Terjedőben vannak Magyarországon is?

– Az extrém sportok – a sárkány- és siklórepülés, „halálugrás”, raftingolás és sok egyéb – valóban terjedőben vannak Magyarországon is. Nem világos még ugyanakkor, hogy az e sportokat űzők számának növekedése a veszélykereső viselkedést mutató személyek abszolút számának növekedését tükrözi-e vagy inkább arról van szó, hogy az egyik „addiktív” viselkedés egy másik „addiktív” viselkedésbe való átfordulásának lehetünk tanúi.

A veszélykereső, „addiktív” viselkedésmódok ugyanis egyazon személy életében váltogathatják egymást. Ezen alapulnak azok a gyógymódok, amelyek a kémiai függőségekben szenvedőket úgy szoktatják le a szerekről, hogy veszélyes sportokra, mint motorozás, siklórepülés, sziklamászás, stb. tanítják őket.

– Ön szerint az ön- és közveszélyes tendenciák megelőzésére milyen stabilizáló erők léteznek ellenhatásképpen? Lehet-e ezeket fejleszteni?

– A fentiekből következik, hogy a veszélyhelyzetekre szocializált, a veszélykeresést egyfajta személyiségvonásként hordozó embereket megváltoztatni, békés, nyugodt személyekké alakítani csak ritkán lehet. Sokkal többet érünk el akkor, ha „gyógyításukat” az ártalomcsökkentés elvén keresztül közelítjük meg: már azzal sokat érhetünk el, ha jobban kontrollálható, kevésbé veszélyes tevékenységek irányába tereljük őket, miközben a megszokott izgalmi állapotok továbbra is meghatározóak maradnak az életükben.

Az elsődleges megelőzés szemszögéből nézve a kiegyensúlyozott családi környezetben való nevelkedés jelentheti a legfontosabb stabilizáló erőt, amely nagymértékben lecsökkentheti az ön- és közveszélyes viselkedés kialakulásának valószínűségét.

Nagy Zsuzsanna

Kapcsolódó anyagok

Klinikai gyógyszerész a hollandiai alapellátásban: négy lehetséges modell

Egy városnyi ember élhetne még

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Tovább


A transzgenerációs tünetekről - interjú Olga Szuligával

Néha elég csak annyi, hogy megkérdezzük, hogy az ön szülei életében mi volt akkor, amikor olyan idősek voltak, mint amilyen idős volt ön, amikor a tünetei megjelentek. Persze a kliens nem mindig tud tünetekről. Életeseményekről, furcsaságokról, viselkedésről, ismétlődő eseményekről, főleg érzésekről érdemes kérdezni.

Tovább


Őrségváltás a LAM-nál

Prof.Dr.Kiss Istvánt és Dr.Kapócs Gábort főszerkesztőket kérdeztük a 25 éves Lege Artis Medicinae (LAM) folyóirat jövőjéről.

Tovább


A hitvilág és a fogyasztás – videointerjú Antal Z. Lászlóval

Antal Z. László akadémikust a SZVT-n tartott előadását követően az emberi hitvilág és a fogyasztási mintázatok összefüggéséről kérdeztük. A kutató meglátása szerint a fogyasztói társadalom az emberkép és a hitvilág, a halálon túli történésekről alkotott kép erőteljesen összefügg.

Tovább


A legagresszívabb személyek nem a börtön falain belül vannak