Hírvilág

A kő, a víz és a kutya

2014. NOVEMBER 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Emléktáblát avattak Popper Péter tiszteletére a XIII. kerületi Csanády utcai, egykori lakóházának falán a pszichológus születésének 81. évfordulója alkalmából, szerdán. Az emléktáblát Tóth József, a kerület polgármestere avatta fel, az ünnepség után pedig levetítették a pszichológusról szóló A kő, a víz és a kutya című portréfilmet az Újlipótvárosi Klubgalériában - közölték az esemény szervezői. Popper Péter Budapesten született 1933. november 19-én. Fő kutatási területe a pszichoterápia, a társadalmi beilleszkedési zavarok és a valláspszichológia volt. Tudományos tevékenységén kívül foglalkozott szépirodalommal is, írt három színdarabot, a televízióban pedig 1963-tól készített műsorokat. Oktatott a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, majd a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusa lett. 1963-tól a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) I. számú Gyermekklinikájának tudományos munkatársa, majd főmunkatársa volt, pszichológiai kandidátust 1969-ben szerzett, 1980-tól a SOTE orvospszichológiai oktatási csoportjának vezetője volt 1992-ig. Több tudományos tisztséget is betöltött; szerkesztette a Magyar Pszichológiai Szemlét, tagja volt az MTA Pszichológiai Bizottságnak és a Nemzetközi Alkalmazott Pszichológiai Társaság választmányi bizottságának, valamint nyolc éven át volt elnöke a Népjóléti Minisztérium Klinikai Pszichológiai Kollégiumának. Bölcs derűje, élvezetes előadásai, széles körű tudása és tapasztalata lenyűgözte a hallgatóságát. Sosem olvasta fel az előadásait, ugyanis az volt az elve, hogy ha a diáktól a vizsgán megköveteli a könyv nélküli felelést, akkor neki is jegyzet nélkül kell tudni előadást tartani. Hosszú időn keresztül különböző alternatív gyógymódokkal és az ázsiai pszichológiák magyarországi népszerűsítésével is foglakozott. Olvasóival, közönségével megismertette más kultúrák gondolkodását, vallását. Hivatásának tekintette a pszichológia, később a valláspszichológia tudományának népszerűsítését. 2010. április 16-án hunyt el Budapesten. Forrás: MTI 2014. november 19., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Klinikum

Gyermekreumatológiai panaszok, tünetek értékelése szakdolgozói szemmel - A Figyelő 2017;1

SZABÓ Brigitta

A krónikus ízületi gyulladás (rheumatoid arthritis) nemcsak felnőtt-, hanem gyermekkorban is előfordul, bár jóval ritkábban, és a két kórkép között számos különbség van. A betegség felismerése sokszor késik, mert a felnőttekkel szemben a gyermekek kevésbé panaszkodnak. A szülők sokszor a sántítást, reggeli ízületi merevséget vagy kisgyermekeknél fürdetés során a látványos ízületi duzzanatot észlelik, és ezzel viszik a gyermeket orvoshoz.

COVID-19

COVID-19: intenzív ellátást igénylő, kritikus állapotban levő betegek intenzív terápiás ellátásának lehetőségei

Az European Society of Intensive Care Medicine and the Society of Critical Care Medicine jelentette meg 2020-ban az Intensive Care Medicine-ben a Surviving Sepsis Campaign (SSC): Guidelines on the management of critically ill adults with cooronavirus disease 2019. (COVID-19) című irányelvét 36 nemzetközi szerző, mikrobiológusok, infektológusok, intenzív terápiás és sürgősségi szakorvosok, egészségügyi szakdolgozók és egészségpolitikusok részvételével.