Balázs Péter, a SE ÁOK Közegészségtani Intézet igazgató-helyettese bevezetőjében összefoglalta azokat a nehézségeket, melyekkel meg kell küzdeni ahhoz, hogy bármi pozitív változás történhessen. Elemezte az orvosok és a szakdolgozók belső és a külső migrációját, majd az ingázó migrációt, felhívta a figyelmet az orvosnyilvántartás adatbázisainak kétségbeejtő állapotára és az utánpótlás gondjaira is. Itt a lehetőségek nem túl bíztatóak, hiszen az egyetemi források végesek, a ’70-es évektől a ’80-as évekig tartó csúcsidőszak után - mikor is évente 1100 főt képeztek -, 6-700 fős évfolyamok következtek, majd a ’hiányt’ kitöltötték a külföldi hallgatók, így a diploma-export aránya 2000-2009 között 24 % volt. Mára a rendszerváltozás okozta nagyobb és az EU-tagság miatti kisebb bevándorlási kedv is alábbhagyott, 1988-2009 között 2563 orvos jött Magyarországra.

Balázs Péter - realista vagy pesszimista? (fotók Nagy Norbert)

A honosítottak aránya a Magyar Orvosi Kamarában - fogorvosok nélkül - 2009-ben 7,66% volt, mely egy gyarmattartó országnak is a becsületére válna. Egy időben a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemet az ötödik magyar orvosi egyetemnek hívták, oly magas volt az áttelepültek aránya. Ha migrációs vonatkozásban nézzük a veszteségi adatokat, akkor számtalan olyan orvos nem jelenik meg az adatbázisban (megközelítőleg 7000 fő), akik a rendszerben dolgozhatnának, de nem tudjuk, hol vannak. Bár 2009-től hatályban van egy rendelkezés, hogy be kell jelenteni a külföldön dolgozó orvosokat, de mivel nincs jogkövetkezménye, ezért senki nem jelenti be.

Kapócs Gábor, a LAM főszerkesztője megjegyezte, hogy nem új keletű problémával állunk szembe, a ’90-es évek közepén már látható volt, hogy néhány tíz év múlva katasztrofális helyzet áll elő. Az Idegsebészeti Tudományos Intézet Módszertani Osztályaval kidolgozott egy egyszerű matematikai modellt arra, hogy minden szakterületen ki lehessen számolni a következő évekre várható aktív orvosok számát. A kész modellt ugyan megkapták kitöltésre a szakmai kollégiumok és az országos intézetek is, de az érdemi intézkedés elmaradt.

Kapócs Gábor

Balázs Péter szerint végig kéne gondolni a bolognai rendszer BSC, MSC, C tipusú képzéseit, és az egészségügyi ágazatban a szak- és továbbképzést is. Az alapellátás és szakellátás, illetve az orvosok és szakdolgozók munkamegosztását, a nemzetközi migrációt, a ki- és bevándorlás stratégiai kezelését, az ellátási igény és a szakember ellátottság területi összehangolását is felül kell vizsgálni. Ezenfelül szükség van egy belföldi mobilitási stratégiára, rendezni kéne a jövedelmi viszonyokat, és a paraszolvencia kérdését is. Bár ez utóbbiba eddig az összes kormányzat belebukott és ez is bele fog bukni – tette hozzá. Végül tenni kell a társadalmi státusz rendezéséért és az erkölcsi elismerésért is. Ha ezeket a feladatokat valamely algoritmusba lehetne foglalni, talán lenne remény egy hatékony humán erőforrás politika kialakítására és végrehajtására..

Hová lettek a humán erőforrás stratégiák? - kérdezte Vízvári László, az Egészségügyi Szak- és Továbbképző Intézet főigazgatója. Nemcsak az ápolók és orvosok tűnnek el a rendszerből, hanem a stratégiák is. Ha jelen pillanatban valakit meg kéne győzzön arról, hogy az egészségügybe jöjjön dolgozni, zavarba jönne. Jó a bér? Kedvezőek a munkakörülmények? Pozitív karrier képet ad? Egy 19 éves embernek az már kevés, hogy szép a hivatás. Sajnos, a piacgazdaság, a versenyképesség szempontjából szóba sem jöhet az egészségügyi ágazat. Igaz, szakképzési rendszerünk az iskolarendszer szempontjából piacképes.

Az este egyik legizgalmasabb felszólalója a friss szemléletet képviselő Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke volt. Felvetette, hogy mivel kb. 15-20 éve ugyanazokkal a problémákkal küszködik az egészségügy, ezért végre ki kellene találni, hogy milyen struktúrákban, milyen hangsúlyokkal működjön. Valójában hol és hány emberre van szükség? Hiszen addig nem lehet tervezni, amíg nem tudják, hogy kiket, milyen településeken, milyen lokalizációban szeretnének a rendszerben tudni. A valós szükségletekhez kell igazítani a motivációs rendszert is, azaz az egyetem hat éve alatt azoknak a szakterületeknek, melyek hiányterületnek számítanak, kellene a fókuszba kerülniük. Sokszor az dönti el a szakterület-választást, hogy hol oktat egy-egy karizmatikus professzor. Például hihetetlenül sokan mentek aneszteziológus rezidensnek Pénzes professzor úr tevékenysége miatt.

Papp Magor - kérdően

Papp Magor egy háziorvosi rezidens, de az egyetemen a háziorvoslás csak a hatodévben jelenik meg, akkor is csak kéthetes intervallumban. Budapesten ötödévben is van egy kis képzés, de ahhoz képest, hogy az orvosok 20-25 %-a az alapellátásban való részvételt igényelné, gyakorlatilag nem találkoznak vele az egyetemi évek során. Azoknak a képzéseknek kellene középpontba kerülniük, ahol a tényleges igényeket és a várható hiányokat látják. Kijelentette, hogy ma Magyarországon nincs is szakképzés, kizárólag „szakképződés” van. Néhány lelkes tutor, vagy mentor munkáját leszámítva, „önképződés” zajlik, a rezidens azt tapasztalja meg, ahol hozzáfér valamihez. Ebben a jelenlegi rendszerben mind a rezidens, mind a medikus sajnos csak kolonc. Az elmúlt évben a kiégés folyamatát vizsgálták s míg a 2200 hallgatóval készült felmérésben az első és másodéves hallgatók 90 % fölött válaszoltak igennel arra, hogy újra az orvosi pályát választanák-e, ez az arány az ötöd- és hatod-évre 50 % -ra csökkent, tehát már az egyetemi évek, különösen a gyakorlati képzés alatt nagyon erős a kiábrándulás. Úgy kapják meg a diplomát, hogy már demoralizált állapotban vannak.

előre vagy hátra? - kérdően

Érdekes mód nem a pénzt jelölik meg elsődleges motivációként, mikor külföldre jelentkeznek, hanem a körülményeket, és a munkahelyen belüli megbecsültség hiányát. Érti ezalatt például a manuális szakmákban a szakmai fejlődés hozzáférhetetlenségét, mivel a professzor eloperálja még a vakbelet is a rezidens elől -nyilván ez hálapénz-függő -, illetve a nem manuális terepen pedig az adminisztrációs terhek fiatalokra hárítása riasztó. Olyan munkát kell végezni, ami nem a szakmai fejlődést szolgálja. E két tényező okozza 3-5-7 év elteltével a markáns kivándorlási hullámot. Papp Magor számára az a legizgalmasabb, hogy hogyan lehet ezt a folyamatot lassítani és visszafordítani. Két lehetőség van: vagy olyan évfolyamok jönnek, kiket nem tudnak itthon tartani és el fognak tűnni, vagy ahogy találkoznak a valósággal, kompromisszumképesebbek lesznek. Amennyiben ez az 50 % fölötti kivándorlási hajlandóság jelentkezik, akkor nagy bajban leszünk. Közölte, hogy a fiatal orvosok körében elképesztően riasztó hatása van a hálapénz meglétének, s egy olyan folyamaton törik a fejüket, ahol ez - nem százmilliárdok bevonásával - eliminálható. Felméréseikből kiderül, hogy a jelenlegi kezdő fizetés duplájáért az államvizsgázók vállalnának olyan munkát, ahol nincs hálapénz - ez nettó 200 ezer Ft.

Balázs Péter más eredményekről számolt be, ők negyedéves orvostanhallgatók között töltettek ki kérdőíveket, s ott nettó 400 ezer Ft lett az eredmény. Hozzáfűzte, hogy végig kell gondolni a karizmatikus nevelési stratégiát: ez ugyan anno 12,5-szeres túljelentkezés esetében, s számos olyan hallgatóval, kik csak 5-6-odszorra jutottak be az egyetemre, még érthető volt, azonban egy szerény másfélszeres túljelentkezés mellett nem lehet ugyanolyan nyomás alá helyezni a hallgatókat.

Kapócs Gábor szerint fokozatosan meg kell szűntetni, ki kell fehéríteni a paraszolvenciát, az összes azt követő nyűgével együtt, mert ez minden racionális és etikus egészségügyi átalakítás legfőbb akadálya.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnökeként azt mondta, hogy egy közmegegyezésen alapuló társadalmi megállapodásra van szükség: egy illuzórikus példával élve, mától ennyi a bér, s ennyi a büntetés, ettől azonban nagyon messze van az ország. A mindenkori döntéshozó nem érdekelt a megszüntetésében, nincs rá alternatívája, s ráadásul ez egy nagyon keményen megosztó eszköz, melynek a kiiktatása beláthatatlan folyamatokat indítana el.

Balázs Péter állította, hogy közalkalmazotti bérrel nem lehet megoldani az egészségügy problémáját. A betegnek lehetőséget kell adni arra, hogy a szabad piacon legális orvosi szolgáltatást vásároljon magának. Javasolta, hogy a paraszolvenciát valamely leírható adókedvezmény formájában adják vissza az orvosnak, például az orvos nem tud elmenni Los Angelesbe, San Franciscóba konferenciára, ezt írhassa le a hálapénzből, vagy szakkönyvet vehessen adómentesen. Az állam ne akarjon bevételt ebből, adja vissza az orvosnak, a betegnek meg teremtse meg a lehetőséget, hogy fizessen a szolgáltatásért, ha akar.

Éger István úgy látja, hogy a humánerő vonatkozásában a baj már gyakorlatilag kezelhetetlen. Beszámolt a brüsszeli CP (Európai Orvosok Állandó Bizottsága) legutóbbi üléséről, ahol ma már a munkaerő léte, vagy nem léte volt a fő téma. Lassan Európában is kezelhetetlenné válik a munkaerőhiány. Ausztriában 2011-ben megnyitják a munkaerőpiacot, ott is és Svájcban is egyre növekvő orvoshiány van. Azt jósolta, hogy ezekben az orzágokban öt éven belül csak az alapellátásban több ezer orvost vesznek fel. Három-négy éven belül a magyar kollégák gőzerővel németül fognak tanulni. Például Kelet-Németországban Chemnitz (régen Karl-Marx-Stadt) 75 ezer euróval támogatja azt az orvost, aki vállalja a letelepedést, s csak ezt követően jön a többi juttatás. Tehát ez mindenütt nehézséget okoz, csak a kezelése egyáltalán nem hasonlít a magyarországi problémamegoldásra.

A MOK elnöke szerint a praxisjog kérdésében egy fontos és pénzbe nem kerülő közérzetjavító intézkedést lehetne tenni. Az állami hitelgaranciát érti ez alatt, azaz egy az egészségbiztosítótól származó ígérvényt, miszerint az orvos közfinanszírozott ellátást fog végezni, így erre a bank jelzálog nélkül adna hitelt. A járóbeteg-szakellátással kapcsolatban megjegyezte, hogy csak nézzünk rá a már átadásra került 25 kistérségi járóbeteg-szakellátó központra: a 200 szakórás kapacitásokból egy óra sincs lekötve, ugyanis nincs ember, aki csinálná! Létrejött egy infrasturktúra, de nincs szakember, aki ott dolgozna.

Balogh Zoltán - jobban meghallgatják

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke arról beszélt, hogy 2004-es alakulásuk óta az egészségpolitikusok, a döntéshozók, az orvosvezetők már beszélnek az addig háttérbe szoruló szakdolgozókról. Immár egyenrangú félként tekintenek az orvosok mellett dolgozó szakemberekre. Hollandiában, Amerikában és más országokban látható, hogy egy jól képzett MSC és más fokozattal rendelkező paramedicinális szakemberek mennyi feladatot tudnak átvállalni az egészségügy más területein. Nálunk azonban egyre kevesebb ápoló végez, például az idén 12 műtőasszisztensnek adnak szakképesítést, az elmúlt négy évben 35 főnek. Idővel az orvosok vagy nem fogják tudni kinek átadni és kivel megosztani a feladatokat, vagy a balkáni út felé indulunk, ahol az orvoshiány miatt a szakdolgozók veszik át a feladataikat, ők pedig a családoknak adják át a sajátjukat. Vannak országok, ahol az a tendencia, hogy az alapápolást a családtagok, az egyházi szervezetek, vagy egyéb karitatív szervezetek végzik, azaz nem a szakemberek. Ma már középfokú nyelvvizsgával végeznek a BSC hallgatók, az idei 12 főből hárman biztosan az Unióban helyezkednek el, de a többi is tervezi, hogy kint vállal munkát, itthon talán 3 fő marad. E helyzet megoldására a negatív felhangot kapott tagtoborzás maradt, Ukrajnából, Erdélyből jöttek, de már nem jönnek. Ráadásul minden héten valamely tagtoborzó, egyesület, szervezet keresi fel a kamarát, hogy a tengerentúlra vagy az Unióba közvetítsenek. Észak-Olaszország, Dánia, Norvégia, s már a nyelvoktatással együtt intézik, nem beszélve a családtagok és gyerekek óvodai elhelyezéséről stb...

Néhány éven belül teljes összeomlás lesz – vetette közbe Harmat György gyermekgyógyász, mert az idén a rezidensszám töredékére sem kaptak jelentkezőt. Angliában 8 évvel ezelőtt sikerült az akkor aktuális minisztert meggyőzni: eldöntötték, hogy beindítják az egészségügyi reformot és 3-4 év alatt jelentősen növelték a ráfordítást. Jelenleg ugyanezt csinálják Ausztriában, Németországban, és készülnek arra, hogy elszívják a dolgozóinkat.

A Magyar Rezidens Szövetséghez tavaly ősztől tömegesen jelentkeznek be a nyugati fejvadász cégek. Idén Németországba 500 kezdő orvost kerestek rezidensi állásba, bizonyos kollégákhoz tolmácsot hoztak, és már nem érdekli őket az sem, ha nem beszélik a nyelvet, akkora a hiány. Papp Magor szerint egyetlen megoldás létezik: biztosítani kell azt a megélhetési szintet, ami az orvos alapkomfortjához szükséges. Ha nem ez történik, akkor többletmunkákkal kompenzálja magát és utána megy el, vagy rögtön elmegy. Ez politikai döntés kell legyen. Ennek egy formáját sikerült becsempészni az új rezidensrendeletbe, azaz hogy minden második kezdő orvos másfélszeres fizetésről fog indulni. Természetesen, e döntés bérfeszültségeket okoz majd, de aki a jövőben hiányszakmában lesz kezdő, másfélszeres fizetéssel indul már a teljes szakképzése alatt. Ennek komoly megtartó ereje van a 16 hiányszakma valamelyikét választó fiatal számára. Papp Magor azt gondolja, s épp ezért optimista, hogy már rég bedőlt a rendszer, csak senki nem akarja tudomásul venni, s ez a fiatal orvos szemével jó, mert akkora orvoshiány lesz, olyan rendszerű igény lesz rájuk, hogy meg fogják fizetni őket, mivel nyitott a piac. Elmesélt egy vidéken esett történetet, mikor is két aneszteziológus altatott egymás mellett, az egyik, ki főállású ügyeletes volt 300 Ft-os nettó órabérérét, s egy helyettes kolléga 3000 Ft-os órabérért. Az orvos- és a szakdolgozó-hiány föl fogja pörgetni a béreket, különben nem lesz megtartó ereje. Kinyíltak az országhatárok, tavaly 887 orvos ment el. Szervezetével megkeresték a célországok munkaügyi központjait és adatokat kértek arról, hogy adott évben hány orvost fogadtak be Magyarországról. 6-700 fős kontingenseket jelentettek 2006-2007-ben. Ehhez képes idén csupán 720 orvos fog végezni.

Gyimesi Ágnes Andrea Kapcsolódó anyag: Az egészségügy humán erőforrás stratégiája - 2010