Hírvilág

A dohányzás káros hatásai

2013. AUGUSZTUS 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

A dohányzásról leszokást segítő pontokat alakítanak Jász-Nagykun-Szolnok megye hat egészségügyi intézményében, a programot az Európai Unió pénzügyi támogatásával 2013 harmadik negyedévében valósítják meg - közölte Bene Ildikó, a szolnoki Hetényi Géza Kórház főigazgatója szerdán az MTI-vel. A projekt teljes költségvetése több mint 21 millió forint, a hat megyei gyógyító intézmény alkotta konzorcium által benyújtott sikeres pályázat százszázalékos támogatást élvez. A dohányzásról leszokást segítő pontokat Szolnokon, Törökszentmiklóson, Mezőtúron, Jászberényben, Karcagon és Tiszafüreden hozzák létre humánerőforrás-, infrastruktúra- és eszközfejlesztéssel a helyi tüdőgondozóban. A konzorciumi projektben a dohányzás káros hatásairól csoportos tanácsadásokon igyekeznek meggyőzni a résztvevőket. Emellett több alkalommal tájékoztatják majd a szakmát és a lakosságot a leszokás társadalmi hasznáról. A projekt sikerét azzal fogják mérni, hogy a csoportos tanácsadásba hány leszokni akaró dohányost tudnak bevonni, és ebből a körből ténylegesen mennyien teszik le a cigarettát. MTI 2013. augusztus 14., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.