Hírvilág

A csontritkulás világnapja

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Magyarországon 1996-ban rendezték meg először a csontritkulás világnapját. A csontritkulás kóros folyamat, amelynek következményeként a csontokban a szilárdságot és keménységet, valamint a testmagasság megtartását biztosító ásványi anyagok - főként a kalciumfoszfát és a sók - mennyisége csökken, emiatt a csontok elvékonyodnak, törékennyé válnak. A csontritkulás világszerte a 60-70 évesek mintegy egyharmadát, a 80 év felettiek kétharmadát sújtó betegség. Magyarországon is komoly népegészségügyi gond, minden harmadik klimax után levő nő szenved tőle, és a férfiakat sem kíméli. A "néma járvány" sokáig nem jár tünetekkel, ám később egy rossz mozdulatnak is törés lehet a következménye, világszerte évente 9 millió combnyaktörés írható a gyengülő csontsűrűség számlájára. A csontképzés-csontbontás egyensúlyának felbomlása már a 35-40 éveseknél elkezdődik, folyamata a változó korú nők körében gyorsul fel a női nemi hormon, az ösztrogén termelésének leállása miatt. A csontvesztés ütemét helyes táplálkozással, rendszeres testmozgással le lehet lassítani, s kerülni kell a "kalciumrabló" dohányzást, a kávé és a szeszes italok fogyasztását. A kalcium a csontok fő alkotója, felszívódását, beépülését a D-vitamin segíti elő, ami természetes módon elsősorban a napfény hatására képződik szervezetünkben. A magyarországi vizsgálatok szerint a 60 év feletti lakosságnál súlyos D-vitamin hiány mutatkozik. Fontos a csontozat rendszeres terhelése is, a napi séta, kocogás, esetleg gyógytorna elősegíti a csontképzést. Genetikai tényezők is szerepet játszanak a betegség kialakulásában, azaz a csontritkulásra való hajlam örökölhető. Ma már korszerű gyógyszerek állnak rendelkezésre, van olyan is, amelyből elegendő havonta egy szemet bevenni, s ugyanolyan hatásosan gátolja a kalcium kiürülését a szervezetből, mint a naponta alkalmazott készítmények. Sőt, már olyan szert is előállítottak, amelyből évente két adagot kell csak beinjekciózni. Hazánkban a betegség a lakosság legalább 9-10 %-át érinti, s kétszer annyi nőt, mint férfit. Évente közel 14 ezer combnyaktörés, 27 ezer csukló-, mintegy 30 ezer csigolyatörés és további 30 ezer egyéb csonttörés fordul elő osteoporosis miatt, az ezt elszenvedők 15-20 %-a a leggondosabb ellátás ellenére is fél éven belül meghal a szövődmények következtében. A felvilágosítás hiányossága miatt a rászorulóknak mindössze egyhatoda kerül ellátásra. Az 1995-ben megindult Nemzeti Osteoporosis Program irányelvei szerint többszintű, az egész ország területét behálózó ellátó rendszer jött létre, minden rászoruló számára biztosítva a szűrés, a diagnosztikus és terápiás tevékenység hozzáférhetőségét.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

Klinikum

A szérum D-vitamin-koncentrációja és a dementiakockázat közötti összefüggés 2-es típusú cukorbetegeknél

Néhány év óta csökken a cukorbetegek vascularis mortalitása és nő körükben a dementia miatti halálozás. Az általános populációban a jó D-vitamin-státusz csökkenti a dementia kockázatát, de igaz-e ez a diabetesesek körében is?

Egészségpolitika

A D- és K2-vitamin az immunrendszer létfontosságú támogatói

KUN J. Viktória

Az elmúlt másfél évünk a Covid-járványról szólt, és tudósok a világ minden táján kutatják a betegség súlyosságának hátterében álló okokat és a megoldási lehetőségeket. Idén ősszel hozták nyilvánosságra azokat a legfrissebb kutatási eredményeket, amelyek már a világjárvánnyal összefüggésben készültek és kiderült: a K2-vitamin a D-vitaminnal együtt nélkülözhetetlen az egészséges immunrendszerhez, és hiánya egyértelmű összefüggést mutat a Covid-19 megbetegedések kimenetelének súlyosságával. Tudjuk, hogy az oltás a Covid-19 elleni leghatékonyabb fegyverünk, ahogy azt is, hogy a krónikus betegségek a legnagyobb rizikófaktorai a súlyos, akár végzetes kimenetelének. De a szervezet természetes védekezőképessége még soha eddig nem került ennyire előtérbe, mint a mostani pandémiás időszakban. Balaicza Erika belgyógyász főorvos friss kutatás kapcsán hívja fel a figyelmet a vitaminpótlás fontosságára.

Hírvilág

A problémás D-vitamin Napozás, pótlás, melanoma

Tényleg, előfordul-e a hiánya, és ez milyen következményekkel jár? Mennyi az optimális vérszint? Hogyan vigyünk be többet? Mi a helyzet a napozással és a vitaminpótlással? És a bőrrák? …

Klinikum

A magyarok az elsők: az 1. D-vitamin nap

A D-vitamin sejtfelszíni receptorai minden szövetünkben jelen vannak, hogy több mint ezer gén működésére hat az anyag, így nem csoda - vagy épp maga a csoda - hogy a D-vitamin-ellátottság a lehető legszélesebben befolyásolja egészségünket, sőt, születendő gyermekeink egészségét is.