Hírvilág

A bőrdaganatok aggasztó gyakorisága

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

„Mielőtt bőrét a Napnak mutatja meg, mutassa meg bőrgyógyászának is!” – tűzte zászlajára jelmondatát a Magyar Dermatológiai Társulat. A 2006 óta minden évben megrendezett Melanoma Nap keretében a társulat immáron ötödik alkalommal szervezete meg prevenciós bőrgyógyászati vizsgálatait az ország számos városában. Hogy ne csak a szezonális bőrvédelem jelentőségét, hanem a folyamatos odafigyelést is a középpontba állítsák, a mai nap során - több európai ország példáját követve - hazánkban számos helyszínen tartottak ingyenes bőrgyógyászati szűrővizsgálatot. A szakorvosok május 3-án is arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a melanoma kialakulásában nagy szerepet játszó öröklött tulajdonságok, mint a világos bőr, a nagyszámú anyajegy vagy a családban előforduló melanoma mellett a megváltozott életmódból származó rizikófaktoroknak is jelentős szerepe van a bőrdaganatok e fajtájának kifejlődésében. Az életstílus kockázatnövelő voltát jól szemlélteti az az adat, miszerint a 20-as és 30-as éveikben járó nők – akik egyértelműen más ütemben élik mindennapjaikat, mint akár egy generációval idősebb társaik tették - körében a leggyakoribb haláloknak a melanoma számít. A kezdeményezéssel a társulat célja elsősorban a lakosság figyelmének felhívása volt a melanoma megelőzésére, a bőr fokozott védelmére. A dermatológusok kardinális fontosságúnak tartják, hogy az emberek ne csupán évente egy alkalommal szenteljenek figyelmet bőrüknek, hanem mind a 365 napon tegyenek annak épsége megóvásáért. Hiszen a melanoma gyógyítható betegség, ha idejében felismerik és megkezdik a kezelését. A melanoma a beteg számára könnyen felfedezhető elváltozás. Azonban az egyszerű észrevehetőség és jó gyógyíthatóság ne tévesszen meg senkit sem, a melanoma komoly, nagy mortalitású betegség, amely megelőzésére igenis oda kell figyelni. A helyes életmód, az erős napfénytől és más sugárzástól (pl. szolárium) való tartózkodás, valamint a rendszeres önvizsgálat és kontroll lényegesen megkönnyíti a daganat prevencióját. A festéksejtekből kiinduló melanoma évről-évre elterjedtebb betegségnek számít, a diagnosztizált esetek száma minden egyes esztendőben 3%-kal növekszik. A jelenlegi állapot komolyságát jelzi, hogy a bőrdaganatok ezen fajtájának gyakorisága az elmúlt két évtized során duplájára emelkedett. Mára odáig fajult a helyzet, hogy minden hetvenedik emberben kialakul a rosszindulatú betegség, és amennyiben a jelenlegi tendencia tovább folytatódik, pozitív irányú változás a jövőben sem várható. A Magyar Dermatológiai Társulat – éppen a melanoma aggasztó térhódítását figyelembe véve – ebben az évben még nagyobb erőfeszítéseket tesz a betegség leküzdésére. A bőrgyógyász szakemberek az Országos Melanoma Nap keretében az ország több helyszínén ingyenes tanácsadással várták az érdeklődőket, elsősorban a megelőzéssel – ezen belül a korszerű fényvédelemről szóló módszerekkel – kapcsolatban. Mivel a bőrrák e formája különösen az anyajegyes bőrfelületet veszélyezteti, ezért a jobb felvilágosítás, valamint a hatékonyabb prevenció érdekében a szakorvosok anyajegy-tanácsadással is a látogatók rendelkezésére álltak elitmed

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.

Hírvilág

Alábecsülik a CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelést

A CT-vizsgálat egyes típusai igen nagy sugárterheléssel járnak, és szignifikánsan növelhetik a rosszindulatú daganatok kockázatát.

Hírvilág

Paroxysmalis pitvarfibrilláció - abláció vagy gyógyszerek?

A katéteres abláció hatá- sosabb volt a gyógyszeres kezelésnél korábban antiarrhythmiás gyógyszerrel sikertelenül kezelt betegekben.