hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A számítógépes biológiai képelemzésről szerveztek nemzetközi konferenciát Szegeden



| |
 

Mintegy 250 biológus, képelemzéssel foglalkozó informatikus, valamint mikroszkópok építésével foglalkozó szakember részvételével szerveztek nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában.

A számítógépes biológiai képelemzés hidat képez az élettudományok és az informatika között: a szakemberek különféle számítógépes eszközök együttes használatával és automatizálásával folyamatosan tökéletesítik a képelemzési munkafolyamatokat, ami egyre precízebb analízist és diagnózist tesz lehetővé, egyre nagyobb teljesítőképesség mellett.

Ezzel lehetőséget ad arra, hogy a manuálisan feldolgozható néhány száz helyett több millió képi adatot elemezzenek, és felfedezzék akár a legkisebb, sejtszintű eltéréseket.

Így már igen korai fázisban felderíthetők a szervezetben zajló kórfolyamatok, és már a tünetek megjelenése előtt észlelhetők a kialakulóban lévő betegségek első jelei, ami kiemelt jelentőséggel bírhat például a daganatkutatásban vagy az agykutatás területén, de a gyógyítást is forradalmasíthatja azáltal, hogy olyan új terápiás célpontokat definiálhatnak, amelyek a gyógyszerkutatásban és a személyre szabott terápia hatékonyságának növelésében is kiemelt szerepet játszhatnak.

Gene Myers, a drezdai Max-Planck Intézet Rendszerbiológiai Központjának alapító igazgatója a konferencia szünetében rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a mikroszkópia fejlődése lehetőséget teremt annak pontos feltérképezésére, hogy egyes genetikai mutációk milyen funkcionális változásokat hoznak létre az adott sejtben.

Gaudenz Danuser, a texasi UT Southwestern kutatója kifejtette, a technológia fejlődésével a képalkotó eljárások egyre nagyobb felbontásúvá és gyorsabbá válnak. Lehetőség nyílik az egymástól nagy távolságban készült leletek összehasonlítására, egy CT-felvételen talált elváltozás megtalálható egy másik kórház adatbázisában, majd vizsgálható, milyen sikeres terápiát alkalmaztak korábban az adott páciensnél.

Horváth Péter, a tanácskozást szervező szakember, aki Szegeden végez hazai viszonylatban is úttörő kutatómunkát a bioinformatika terén, hangsúlyozta, a Biológiai Képelemzők Európai Hálózatának (NEUBIAS, Network of European BioImage Analysts) egyhetes konferenciája egyedülálló lehetőséget teremt annak bemutatására, hogy a hazai kutatók e területen is kiemelkedően teljesítenek, és ezzel Magyarország egy újabb ponton felveszi a versenyt a világ élvonalával.

Forrás: MTI
MTI 2018. február 1., csütörtök 16:45


Kulcsszavak

képalkotó, konferencia, Szeged

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Pályázati felhívás – 40 év alatti orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára

A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázatot hirdet Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára. A nyertes pályázó(k) között 500 000 Ft alapítványi adomány kerül kiosztásra.

Tovább


Horváth Ildikó államtitkár a Nekem Szól! Egészségértés Díj fővédnöke

Még két hétig, október 20-ig lehet pályázni a www.nekemszol.hu honlapon keresztül az idén negyedik alkalommal meghirdetett Nekem Szól! Egészségértés Díjra, melynek fővédnökségét Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár vállalta el.

Tovább


Láttasd a láthatatlant, hallasd a hallhatatlant!

Lehet-e teljes értékűen befogadhatóvá tenni egy színházi előadást a fogyatékkal élő emberek számára? Mit lehet átadni a színházi látványvilágból egy látássérült nézőnek, és hogyan érzékeltetheti a jeltolmács a darab szövegének stílusát a hallássérült látogatóknak? Akadálymentesítés az előadó-művészet területein II. - a témában október 14-én második konferenciáját tartja a Pesti Magyar Színház a Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából.

Tovább


Elhunyt Kovács László orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Életének 80. évében, szeptember 29-én elhunyt Kovács László akadémikus, a sejtfiziológia és elektrofiziológia kiemelkedő kutatója - közölte az MTA.

Tovább