Hírvilág

1,4 millió éve is itt éltünk

2013. AUGUSZTUS 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

Budapest/Madrid, 2013. augusztus 5., hétfő (MTI) - Egy nemzetközi kutatócsoport Nyugat-Európa legrégebbi emberi fosszíliáját találta meg Spanyolországban. Az őrlőfogmaradványt, amelyre az andalúziai Orce térségben lévő Barranco Léon régészeti kutatóhelyen bukkantak, a legkülönfélébb kormeghatározási technikák egybehangzóan 1,4 millió évesre datálják. Eddig az észak-spanyolországi Burgos közelében található Elefánt-szakadékban (Sima del elefante) 2007-ben talált 1,2 millió éves emberi állkapcsot és fogakat tartották a legöregebb "európai" emberi maradványoknak. Az őrlőfog egykori "tulajdonosa" az emberfélék vagy hominidák (Hominidae) családjához tartozott, amelynek ma élő tagjai az emberi nem (Homo), illetve a nagy emberszabású majmok. A kutatók nem azonosították, hogy a hominidák mely családjába tartozott. Az Európában talált, ebből az időszakból való fosszíliákról azonban feltételezik, hogy a Homo erectustól, az első előembertől számazhatnak, amelyek Afrikából kivándorolva népesítették be Eurázsiát - olvasható a Popular Archaeology régészeti honlapon. A szakemberek 1244 kőkori maradványra is bukkantak, köztük fosszilizálódott magokra, megmunkált kőtárgyakra, amelyek kovakőből, kvarcitból, mészkőből készültek. A régészek feltételezik, hogy ezeket tárgyakat a helyszínen készítették pattintással. Találtak a paleontológusok állati maradványokat is, köztük olyan nagy emlősökét, mint a víziló vagy a bivaly. A Barranco Leónban élt emberek a pattintással elsősorban vékony kőlemezeket akartak nyerni, valószínűleg azért, hogy felvághassák az elejtett nagy növényevő állatokat - magyarázta Isidoro Toro Moyano, a felfedezésről a Journal of Human Evolution című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. MTI 2013. augusztus 5., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.