Hírvilág

150 éves gyermekmúmia a kiállításon

2015. ÁPRILIS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Arányi Lajos orvos torokgyíkban elhunyt kisfiának 150 éves múmiája kerül a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításába a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár felajánlásában. A múzeum évek óta őrzi Arányi Lajos orvos néhány esztendős kisfiának múmiáját. Gyermeke halála után Arányi Lajos kisfia testét bebalzsamozta, felöltöztette, majd kis székre ültetve haláláig az íróasztala mellett őrizte. A 150 éves múmiát pénteken szállítják át a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág kiállításába - közölte a múzeum kedden . Arányi Lajos a mai patológia alapjainak 19. századi megteremtője balzsamozta be többek között I. Ferenc József és Erzsébet királyné kislányát, valamint gróf Széchenyi István testét is. A Múmiavilág kiállítás lehetőséget ad arra, hogy megértesse a látogatókkal a fennmaradó múmiák jelentőségét a tudományos kutatások és kultúrák megismerésének tekintetében. A május 17-ig látogatható vándortárlat öt kontinens évezredes vagy épp néhány százéves emberi és állati testemlékeit mutatja be. A kiállításban láthatta a közönség azt a világhíressé vált, mumifikálódott szerzetest rejtő Buddha-szobrot is, amelyet holland tulajdonosa március közepén váratlanul összecsomagoltatott és elszállíttatott a budapesti múzeumból. A látogatókat a különleges leleteken túl más érdekességgel is várják a kiállításban: a bemutatótér közepén egy berendezett, működő antropológiai laboratóriumot hoztak létre, amelyben bárki megismerkedhet az antropológiai kutatás eszközeivel. A múmiák nemének és korának meghatározása után a látogatók maguk is megvizsgálhatják az itt elhelyezett maradványokat. A laborban előre meghirdetett időpontokban a múzeum antropológusai tartanak bemutatókat és végeznek méréseket. Budapest után a tárlat tovább utazik Luxemburgba, Svájcba, Írországba és Svédországba, ezután kerülnek vissza az emlékek az anyaintézményekhez. MTI 2015. április 7., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei