Hírvilág

10 éves a K&H gyógyvarázs

2013. MÁRCIUS 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

Közel 800 beérkezett pályázat, 245 támogatott intézmény, 451 millió forint támogatás, 150 szórakoztató gyerekprogram és 23 ezer könyv- és játékadomány – ezek a K&H gyógyvarázs elmúlt kilenc évének fő mutatószámai. Most újra lehet pályázni eszközökre és berendezésekre, intézményenként maximum 4 millió forint, összesen 20 millió forint értékben. Az idei évben kiemelt, de nem kizárólagos figyelemben részesülnek a halmozottan sérült gyermekek kezelésével foglalkozó, illetve a gyermekfogászati ellátást nyújtó intézmények. A jubileum alkalmából a K&H Csoport 5 millió forintos különdíjat is felajánl. „A K&H Csoport társadalmi felelősségvállalásának szerves részeként immár egy évtizede kiemelt figyelemmel kezeli a gyermekegészségügyet, így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. Most tizedik alkalommal hirdetjük meg a K&H gyógyvarázs program országos pályázatát, amelyre az OEP által finanszírozott gyermek-egészségügyi intézmények és mentőállomások pályázhatnak, gyermekgyógyászati, mentési eszközökért, felszerelésekért és berendezésekért, intézményenként bruttó 4 millió forint értékben. Az összességében 20 millió forintos támogatási keretösszeget 5-10 intézmény kapja. A 2013-as pályázati évben a halmozottan sérült gyermekeket ellátó és segítő, valamint gyermekfogászati ellátást nyújtó intézmények pályázatai részesülnek kiemelt figyelemben az elbírálás során” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Programunkat az elmúlt évek során folyamatosan bővítettük; az országos pályázat mellett egyre több forrásból igyekeztünk támogatást gyűjteni és felajánlásokat tenni, hogy minél több intézményt juttassunk műszerbeszerzési lehetőséghez, így azok pontos diagnosztika segítségével tudják meghozni okos döntéseiket. Az elmúlt 9 évben 119 kórház és 126 mentőszolgálat munkáját támogattuk műszerekkel és berendezésekkel, több mint 451 millió forint értékben. Szórakoztató programjaink révén a 9 év alatt csaknem 150 alkalommal loptunk derűt a beteg gyerekek életébe, és több mint 23 ezer mesekönyvet és játékot gyűjtöttük össze számukra” – fűzte hozzá.


A jubileum alkalmából a K&H további 5 millió forint értékű különdíjat is felajánlott, aminek felhasználásáról és odaítéléséről a K&H gyógyvarázs zsűrije a közeljövőben dönt majd. Olyan felhasználási területeket keresnek, ahol ez az összeg valóban hathatós segítséget jelent majd, és hozzájárul egy jelentős probléma megoldásához, további okos döntések meghozatalához. „Az idei évben kiemelt figyelemmel kezeljük a halmozottan sérült gyermekeket ellátó és segítő intézményeket. Sokan nem gondolnak bele, hogy milyen nehéz egy halmozottan sérült gyermekkel a mindennapi élet. Ezek a gyerekek speciális segítséget igényelnek szükségleteik kielégítéshez, egészségük megőrzéséhez, a környezetükkel való megfelelő viszony kialakításához, a társas életbe való beilleszkedésükhöz. Külföldön ezen gyermekek ellátása és fejlesztése évtizedek óta megoldott, itthon a rendszer most van kialakulóban. Az őket ellátó, foglalkoztató, gondozó intézményeknek minden segítségre szükségük van a továbblépéshez” – mondta dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója, a K&H gyógyvarázs zsűritagja. Magyarországon mintegy 600.000 fogyatékos ember él. Közülük a legkiszolgáltatottabbak és a legnagyobb támogatottsági szükséglettel a halmozottan fogyatékos emberek rendelkeznek. A fogyatékos emberek életminőségének alakulása számunkra a magyar társadalom érettségének tükörképe. Amíg egy társadalom nem tudja elfogadni és megbecsülni azt, hogy attól egész, ha az egyének különbségeit befogadja, addig nem értük el álmunkat, és van min dolgoznunk” – mondta Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője. „A K&H gyógyvarázs pályázat másik kiemelt területe idén a gyermekfogászat. Ennek jelentőségét hajlamosak vagyunk elhanyagolni, pedig a tejfogak korai megfigyelése és rendbetétele, majd a későbbi fogszabályzás előre meghatározzák a maradandó fogak állapotát, egészségét. Ezek révén számos későbbi fogászati probléma, beszédfejlődési zavar előzhető meg” – zárta szavait dr. Mészner Zsófia.


további információ a pályázattal kapcsolatban A részletes pályázati kiírást és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a következő linken érhetők el: https://www.kh.hu/publish/kh/hu/khcsoport/gyermekegeszsegugy.html Illetve elektronikus levél formájában is bekérhetők a [email protected] e-mail címről. A pályázatok beérkezésének határideje 2013. május 31. 16:00 óra. a K&H gyógyvarázs pályázatról A program országos pályázatának hatálya kiterjed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. 2013. március 28. Lipták Judit

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei