Hírvilág

Geoelektromos mérések a Föld legmagasabb vulkánján

2016. MÁRCIUS 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Harmadik alkalommal végzett a magyar Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció klíma- és környezetkutató feladatokat a Föld legmagasabb szunnyadó vulkánján, a Chile és Argentína határán szélsőségesen száraz, szeles és hideg környezetben fekvő 6893 méter magas Ojos del Saladón. A Nagy Balázs geográfus által vezetett négyfős expedíció MTI-hez eljutatott keddi közleménye szerint a 4200 métertől 6893 méterig hét magassági szintben működő, évek óta folyamatosan dolgozó mérőműszereikből sikeresen kiolvasták az adatokat, és továbbították azokat elemzésre Magyarországra. Előkerültek a tűzhányó 6700 méter magas kráterében felszín alá helyezett műszerek is, amelyeket a 2014-es expedíció alkalmával a vastag hóréteg miatt nem lehetett megtalálni. Ezzel együtt immáron négyévnyi adatsor áll rendelkezésre 2012-ig visszamenőleg a környék környezetváltozásának és a víz jelenlétének vizsgálatához - olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy az expedíció feladatai a korábbi évekéhez képest jelentősen kibővültek, ugyanis idén más területek szakértőivel együttműködve meteorológiai, mikrobiológiai és geofizikai vizsgálatokat is végeztek. A magyar kutatók 4200, 4500, 5200 és 5800 méteren geoelektromos szondával gyűjtöttek ismereteket a felszín alatti jégjelenlétről, 5800 méteren pedig egy 18 műszeres meteorológiai-energetikai állomást üzemeltettek közel két héten keresztü l. Emellett mikroorganizmusokkal benépesült vizes élőhelyekről mintegy 40 üledék- és vízmintát gyűjtöttek össze 3770, 4350, 5800, 5900 és 6500 méter magasságból, valamint három szélcsapda 15 hordalékgyűjtőjének anyagát is összeszedték. A kutatók továbbá 5200 méteres magasságban három helyről vettek morénamintákat lumineszcens kormeghatározásra - olvasható a közleményben, amely szerint a négyhetes terepi munkát idén meglepően enyhe időjárás és az elenyésző hóréteg is segítette. A közlemény szerint a 2012-ben indított kutatási programnak Magyarország számára leginkább tudományos presztízsértéke van, ugyanis az expedíció a Föld egyik legszélsőségesebb területének felszín alatti jégburkát és környezeti átalakulásait elemzi, egyedülállóan sok és sokféle adat alapján. A kutatott téma jelenleg a tudományos világ nagy érdeklődésre számot tartó "forró" kérdései közé tartozik. Az Atacama Régió lakosai és politikai vezetői számára az expedíció kutatásainak gyakorlati eredményei azonban stratégiai jelentőséggel bírnak, mivel a térség a világ legszárazabb területei közé tartozik, és a növekvő urbanizáció, valamint az értékes ásványkincsek (színes- és nemesfémek, lítium) kitermelésekor egyre nagyobb kihívást jelent a vízellátás biztosítása. Az expedíció tagjai a terepi munkát követően Copiapó városban egy kétórás tárgyaláson mutathatták be kutatási programjukat a régiót vezető Miguel Vargas Correa kormányzónak és kabinetjének, a Magyar Nemzeti Kereskedőház chilei irodája által szervezett találkozón felvázolták a jövőbeni együttműködési lehetőségeket is. A tárgyalást követően konkrét egyeztetések kezdődtek a további munka közös folytatásáról - olvasható a közleményben. Forrás: MTI MTI 2016. március 1., kedd 14:44

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.

Hírvilág

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.