hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Visconti gyermekei


Visconti gyermekei

| |
 

1976. március 17.-én hunyt el Luchino Visconti olasz filmrendező.

Kevés művész mondhatja el magáról, hogy alkotása stílusteremtő erővel bír, s minden gyöngéjük ellenére minden bizonnyal azok a művek a legemlékezetesebb darabok a művészetekben, melyek egy-egy új irányt nyitnak a kultúra mezejében, jelentőségük épp úttörő voltukban rejlik.

Ilyen műalkotás Visconti 1943-as Megszállottsága is, mely megjelenésével a fasiszta cenzúra tiltása ellenére is kiszabadította a palackból a neorealizmus szellemét.

A Megszállottság Visconti első rendezése, melynek kópiáit csak nagy nehézségek árán sikerült megmentenie a megsemmisítéstől, a művet a maga korában mindössze egyszer vetítették. James Cain A postás mindig kétszer csenget című regényét vitte filmre a rendező, és a történetet a sivár Pó-síkságra ültette át, a tájat és az embereket nagy láttató erővel megjelenítve.

Visconti az általa útjára bocsátott új stílus, a neorealizmus leghíresebb képviselője volt, bár a Megszállottságra előfutárként tekintenek, s csupán a később rendezett Vihar előtt című filmjével vált valóban neorealista filmművészet eszköztárát tudatosan alkalmazó kiemelkedő alkotóvá. E műve minden kétséget kizárólag az irányzat legjelentősebb darabja, s ez munkamódszerét tekintve nem is olyan különleges. A filmben szereplő, a maffia ellen a megélhetésükért küzdő halászokat amatőr szereplők játsszák, akik a különböző szituációkban saját életüknek megfelelően improvizálnak a vásznon.

A neorealizmus mint műfaji megújulás az 1940-es években bontakozott ki a filmművészetben; húsz év fasizmus után az alkotók új utakat keresve megkísérelték az elszakadást az ideologikus kötöttségektől, s a műtermi közegbe ágyazott művi filmvilágtól.
E művek a nemzeti és kulturális identitáskeresést szolgálták, a helyszíni felvételek, a természetes fény, az úgynevezett egyszerű emberek, az alsóbb néposztályok valóságának megjelenítése átélhetőbb emberi viszonyokat állított a nézők elé, és hogy mélyebb összefüggésekre világított rá a személyes lelki fejlődés, az egyén és társadalom kapcsolata terén, hiteles, dokumentarista módszerekkel.

Milyen különös, hogy mindennek egyik kiemelkedő alkotója épp egy arisztokrata, Don Luchino Visconti di Modrone, Lonate Pozzolo hercege régi milánói család sarja, kinek felmenői között olyan nevek találhatók, mint maga Nagy Károly. Felmenői Milánóban a német császárok helytartói voltak. A művész neveltetésére jellemző volt, hogy házukban olyan nagyságok fordultak meg, mint Puccini, Toscanini, vagy az író, D’Annunzio. Harminc éves korában költözött Párizsba, ahol Jean Renoir filmrendező munkatársa lett, és kiváló művészek társaságában csiszolódott szemlélete.

Visconti munkássága, melyet a hatvanas évektől kezdve alapjaiban támadtak, kiterjedt az opera műfajára is, de színpadi szerzőként is jelentőset alkotott. Nyíltan vállalta homoszexualitását, mely egy mellékszereplő alakjában már a Megszállottság című filmben is föllelhető, csakúgy, mint további műveiben. Például az Elátkozottak Martin szerepében, aki aberrációi és homoszexualitása miatt a nácik játékszerévé válik, vagy utolsó előtti filmjének főhőse, Ludwig, a homoszecuális bajor király II. Lajos alakja.
Műveinek későbbi jellegzetes motívumai például az erkölcsi értékek válsága, a bűn és bűnhődés kérdésköre, s a család széthullása.

Olyan művek fűződnek még Visconti nevéhez, mint a híres családtörténet, a Rocco és fivérei, az amerikai forgalmazó által megvágott, s ezáltal illusztrációvá váló, színpadias mű, A párduc, és a Thomas Mann novella alapján rendezett csodálatos Halál Velencében, melynek rendkívüli kidolgozottságát és artisztikumát talán egy későbbi filmje sem tudta felülmúlni, még ha átütő erejét több kritikus meg is kérdőjelezte.
Munkássága körül hangos volt a csatazaj, ez mára halkulni látszik. Visconti nem váltotta meg a világot, nem volt dekadens, kiváló útmutatót adott a dekadencia szomorú értelmezéséhez.


NZs.
2013. 03. 18.

Kapcsolódó anyagok

Krónikus koronária szindróma

Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

Nővér folyóirathoz benyújtott közlemények - a lektor szemszögéből

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

Tovább


What the Future?

Tim O’Reilly évtizedek óta a techvilág egyik meghatározó kulcsfigurája, a nyílt forráskódú mozgalom meghatározó szereplője, a róla elnevezett kiadóvállalatának alapítója. A hetvenes években kezdett foglalkozni a technológia írások készítésével, az első sorból nézte végig és alakította az Internet elindulását. 1992-ben az akkori Internet katalógusának összeállításával az induló mozgalom egyik központi alakjává vált.

Tovább


Színházi társasjáték a mélyszegénységről

A Szociopoly, egy táblás társasjáték, amely a mindenki által ismert „Gazdálkodj okosan” játék mintájára készült, de annak éppen a fordítottja. A Szociopolyban a játékosok nagyon szegények, egy észak-magyarországi kistelepülésen élnek, jövedelmük segélyekből, alkalmi munkalehetőségekből tevődik össze, és a játék célja, hogy a játékosoknak ilyen bevételekből túl kell élniük egy hónapot.

Tovább


Az élő város

Eberhard Straub könyve a városok történetét, az egymásra rakódott, és ugyanakkor dinamikusan változó legfontosabb kultúraformáló tényezők mentén mutatja be. Miközben áttekintést ad az európai városok fejlődésének legfontosabb narratív kereteiről, felvázolja az életmódokat és széles ecsetvonásokkal azok társadalompolitikai kontextusát.

Tovább


Visconti gyermekei