TARTALOM

 VISSZA

 


Tízmillióból nyomorogni


Tízmillióból nyomorogni
Nagy Zsuzsanna
| |
 

A statisztika szerint évente Magyarországon egy kisebb fajta város lakossága tűnik el önkezű halál által. Ez a társadalmi jelenség az egész emberiséget érinti. A WHO 1968-as statisztikája szerint:

„A második világháborúban 6 év alatt megközelítőleg 32 millió ember pusztult el. Ha a szerényebb adatokat fogadjuk el, a háború befejezése óta eltelt 24 esztendőben öngyilkosság következtében Földünk országaiban meghalt 8,7 millió ember, s öngyilkosságot kísérelt meg 60-70 millió. Nincs hát benne semmi túlzás, ha az eddig elmondottak alapján azt állítjuk: íme, az emberiség önmaga ellen folytatott szakadatlan és legvéresebb, legkegyetlenebb háborúja.”

Az élet végéhez való viszonyulás az emberiség egyik nagy, kulturálisan meghatározott kérdésfeltevése. Az írásbeliség megjelenésével pontosabb képet alakíthatunk ki arról, hogyan viszonyultak eleink a tényhez, hogy az életünk véges, és ezt a véget akár tudatosan előidézhetjük mi is.
Állati öndestruktivitás nincs (legalábbis nem igazolt tudományosan), ezért kijelenthető, hogy az öngyilkosság humánspecifikus jelenség.

Az ősi folyammenti kultúrákból fennmaradt írásbeli emlékekben még alig esik szó az öngyilkosságról, annál inkább tárgyaltatik a görög-római nagy szerzőknél.
Szinte nincs olyan nagy ókori filozófus, aki ne foglalt volna állást ebben a fontos kérdésben.

Platón Phaidón című művében kifejti, hogy csak az államnak van joga az életet elvenni, és még bizonyos szankciókat is latolgat az öngyilkosságot megkísérlők felett: „Dicstelen sírba helyezni” őket. Bár három enyhítő körülményt elfogad: ha az állam rendeli el, ha az illetőt nagy szégyen, vagy súlyos szerencsétlenség éri.

Arisztotelész hasonló állásponton van: az öngyilkosság a józan ész, az erkölcs és az állam ellen való cselekedet, ám ő is megengedettnek tartja bizonyos esetekben az önként vállalt halált.

Szinópéi Diogenész, cinikus görög filozófus, aki nem volt túl nagy véleménnyel embertársairól, számos szellemes és mélyértelmű gondolat mellett azt is mondta, hogy miként a szolgák az uraiknak, úgy engedelmeskednek a hitvány emberek a vágyaiknak. Másutt gúnyosan kijelentette: „Ha valamire, akkor arra beszélnélek rá, hogy kösd fel magad.”
Az életuntság, bajok és búskomorság ellen mindenképpen ezt ajánlotta, feltéve, ha az értelem nem tud a bajokon úrrá lenni.

Epikurosz szerint a bölcs ember, aki nem menekül az élettől, a halál elől sem menekül, s arra törekszik, hogy életét minél kellemesebbé tegye. De ezt nem kicsapongással éri el, hiszen "Az élet célja a gyönyör, de nem a romlott erkölcsűek és az életművészek gyönyöre, ahogyan néhány tudatlan ember hiszi, aki nem akar minket megérteni, hanem a testi szenvedés hiánya, és a lelki szenvedés hiánya." Az epikureusok szerint az ember elidegeníthetetlen része, sajátja a szabadság, s ezzel együtt az élet feletti szabad rendelkezés.

A sztoikusok azt vallották, hogy a legfőbb erény az ész;értékelésük szerint a legtökéletesebb ember a bölcs, aki a világegyetem rendjét átlátja s azt cselekvése mértékévé teszi. A bölcs, ha kell, meg tud válni vagyonától, minden tulajdonától, így az életétől is. Zénon, Kleanthész önkéntes éhhalállal múltak ki, sőt, bizonyos körülmények közt a sztoikusok az öngyilkosságot kötelességnek tartották.

A kései Római Birodalomban Juvenalis a dicsőség csúcsán bevégzett életet dicsőíti, s bár Cicero nem élt fennen hirdetett elveinek megfelelően, Cicero véleménye az epikureusok nyomán az volt, hogy az embernek jogában áll beavatkozni a folyamatokba.

A Római Birodalomban nem volt szokatlan jelenség az öngyilkosság. A társadalmi elit tagjai között erős volt a késztetés arra, hogy becsvágyuktól vezéreltetve kivívják maguknak a köz elismerését. A lelki nagysághoz tartozik az érett, megfontolt döntés a halálról is.
Számos leigázott birodalom uralkodója választotta ugyanakkor ezt a módot, hogy elkerülje a fogságba esés megaláztatását és a kínzásokat.

A kényszerített öngyilkosság persze más kategória, de jellemző erre a korra. Az arisztokrácia számára fenntartott kivégzési mód volt, hogy bürökkel vagy a kardba dőléssel végezhetett magával az illető. A leghíresebb halálra kényszerített filozófus Szókratész volt. Megölte magát a sztoikus Seneca is.
És nem hagyhatjuk megemlítetlenül Apiciust, a hírhedt ínyencet, aki fiatal korában a pletykák szerint Tiberius kegyencének és miniszterének, Sejanusnak szeretője volt. Seneca úgy hallotta, hogy Apicius százmillió sestertiust fecsérelt el kulináris kísérleteire és lakomáira. Amikor rádöbbent, hogy „mindössze” tízmilliója maradt, sürgősen véget vetett életének, mert úgy érezte, hogy tízmillióból csak nyomorogni lehet.

Nagy Zsuzsanna

Forrás: Kapin István: Munkálatok
http://www.atanaz.hu/foisk/munkalat/mu_01_04.htm


Kulcsszavak

öngyilkosság, ókor, filozófia,

Kapcsolódó anyagok

Meghaláshoz nyújtott orvosi segítség vagy orvosi közreműködéssel elkövetett öngyilkosság?

Onkofilozófia

Amikor az orvos egyben filozófus is volt

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


A népszerűsített kéz

A könyv egy igényesen összeállított, bevezetésből és öt részből álló mű, amely részenként 2-4 fejezetben színvonalas ismeretterjesztő stílusban foglalkozik az emberi kézhez társuló antropológiai, humánbiológiai és orvostudományi kérdésekkel. Sőt, a szerző nagyvonalúan élve az alcímben jelzett „és még annál is több” megjegyzéssel, egyes fejezetekben a fő témától igen jelentős távolságokba kalandozik gondolatainak alaposabb kifejtése érdekében.

Tovább


A csók története

A filematológia az oszkuláció aktusával foglalkozó tudomány. Aki eddig nem ismerte volna e szavakat, a torontói professzor Marcel Danesi Csók története című ismeretterjesztő könyvéből megtudhatja, hogy a bizony léteznek tudósok, akik folyamatosan bővítik a csók témájáról felhalmozott tudományos ismereteket. Elmondása szerint a szerző csupán erre az egyszerűnek tűnő kérdésre kereste a választ: “Miért tartjuk ezt a nem higiénikus aktust gyönyörűnek és romantikusnak?”

Tovább


A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Tovább


Tízmillióból nyomorogni