TARTALOM

 VISSZA

 


Szeretetről és halálról



| |
 



Polcz Alaine 1922. október 7-én született Kolozsváron. A második világháború szörnyűségeiből szabadulva pszichológia szakra iratkozott be. Férje, Mészöly Miklós, író, 1949-2001-ig. felnőtt betegekkel folytatott művészetterápiát, majd a beteg, haldokló gyermekek és hozzátartozóik pszichológusaként gyermek-ideggondozóban játékdiognasztikával foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki, a SOTE II. Sz.Gyermekklinikáján. A Magyar Hospice Alapítvány elnöke volt. Igen jelentős műveket publikál a gyerekek haláltudatáról. Tanatológiai, pszichológiai munkái kézikönyveknek számítanak
A Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása is a nevéhez köthető.
A Kharón- Thanatológiai Szemle alkotó szerkesztője volt.

Idézetek munkásságából, melyek jól tükrözik azt a gondolatkört, mely oly nagy hatást gyakorolt a magyar közgondolkodásra.

"Tudok jól öregedni - fölismerem a dolgokat. De a görcsös tartás az nem jó. Az bekeményít. Borotvaélen járunk. Mi az, ami szükséges, mi az, ami jó, mi az, ami tényleg kondícióban, fiatalosan tart. Nem arra gondolok, hogy a ráncaimmal mit tegyek, hanem a gondolkodásom, a nyitottságom, a világlátásom legyen egészséges.
Hiszem, hogy az öregedésre nem akkor kell készülni, amikor ott van. Jó azt jóval hamarább tudni, hogy múló a fiatalság, ez a "minden az enyém" érzet. Az értékrendszerünk is megváltozik egy kicsit, ha a tudatunkba kerül, hogy megöregszünk. Örökösen csak az megy, hogy tartsd magad fiatalon. Mert félünk. Félünk az öregedéstől, félünk a haláltól, elvesztettük a hitünket, nincsenek morális értékeink, nincs mibe kapaszkodnunk. Figyeld meg, ha valaki szépen tud megöregedni, az morális tartást ad. Derűt.

Egyre világosabban látom és tudom, hogyan készített fel az életem minden egyes nagy törése, szenvedése, hogy be tudjam tölteni a célomat. Ha kitértem, el kellett buknom. Miközben sirattam azt, ami elveszett, jött az új. Követhetem az egyes állomásokat és kereszteződéseket. Idáig jutottam a keresésben és megértésben. És ha az életedet átnézted és megértetted - legalábbis azt hiszed - akkor el tudod engedni. A múltat - és a jelent.

Ha elveszítjük azt, akit szeretünk, lelkünkben csak a sebhely krátere marad, a szenvedés.
Megfoghatatlan a szerelem, mint a hit. Míg tart a mámor a szerelem első idejében - föl, a csillagokig emelkedünk. Elérni az elérhetetlent, megragadni a teljességet, a végtelent.
Ha nagyon sokáig él együtt valaki a másikkal, elkezdenek hasonlítani egymásra. Az átélt események, a környezet, a gondolatok. Az egyik lassan megismeri a másik gondolatát és arcát.

Szocializálódunk a szerelemre, ahogyan a hitre is, de a szerelmet mégis valóságnak érezzük, mivel átéljük. Amit hozzáfűzünk, és amit várunk tőle, az gyakran illúzió. Mindenki úgy éli meg (már aki megéli), ahogy tudja, ahogy tőle telik. Ahogyan ő szeretni tud.
Elfogadni tudni a másik halálát annyit jelent, hogy elfogadunk egy soha viszont nem látást, egy hang és gyengédség megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak, elfogadjuk az elképzelt közös tervekben a jövő hiányát. Az életmód megváltozása, a közös helyek és tárgyak érzelmi felszámolása, a realitás elfogadása őnélküle: ez jelenti a gyászmunkát.

Soha nem hittem, hogy a bánat tud olyan erős lenni, mint a fizikai fájdalom. Mikor elkap hirtelen, olyan, mint egy görcs, mint egy fogfájás, összegörnyedek, mert nem bírok egyenesen maradni. Összeszorítom az öklömet, hullanak a könnyeim, és azt hiszem, megrepedek és kihullanak a belső részeim. Talán ha ordítanék, széttépnék valamit, vagy a földhöz verdesném magam, az segítene.

Az ember arra éhes, hogy úgy szeressék, ahogyan van.
Soha nem lehet tudni, hogy miből mi bomlik ki, minek mi lesz a következménye, miféle, egyelőre láthatatlan utak nyílnak majd meg, vagy hogy mire jók a falak, a kudarcok.
Ha szeretsz, kiszolgáltatott vagy, ha nem szeretsz, akkor sivárnak és üresnek érzed a lelked.

Olyan mintát kaptam, mely szerint nem a szépség, az ész a fontosak, hanem valami egészen más. És az, hogy mit hogyan mondunk. Persze mondhatunk sok mindent, nem kell félni, hogy melyik szavunk hova esik és mi lesz belőle, de amit szívből mondunk, az tényleg belehullik a lelkünkbe, mint egy mag. Ilyen vagy, olyan vagy, nem számít, ha mindeközben szeretnek.

Az emlékek ápolása a folyamatosság érzését és tudatát adja; a múlt beépítése a jelenbe és a gyermekeken át a jövőbe. A gyökértelenség a mai ember egyik nagy baja, sérülékennyé teszi "énünket". Beszéljünk azokról, akik meghaltak, hogyan éltek, milyenek voltak, hogyan gondolkoztak, miben hittek, mit "tettek" az életükkel, mit hagytak a következő nemzedékre.
Csak az önzőnek nincs vigasztalása. Vagyis csak az magányos, aki nem tud másokkal törődni, akinek nincs ideje másokra figyelni."

2015. 10.8.

Kapcsolódó anyagok

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról

Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Leletrendezés és betegtámogatás a laborom mobilapplikációval

A praxis Achilles-sarka: a betegtájékoztatás

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Tovább


Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Egy tágas nappaliban intellektuális vitát folytatunk két remek kutatóval, miközben a háttérben az ablakon keresztül a norvég táj különös színezetet ad a sok-sok órája tartó, hol politikáról, hol környezetvédelemről és a technológiáról szóló beszélgetésünknek. Az egyik gondolatról ugrunk a másikra, egyre izgalmasabb példák és kérdések jönnek elő, tudjuk, hogy hajnalig itt fogunk ülni ebben a hosszú beszélgetésben. Ezt az érzést idézi a “A versengés paradoxonjai” című könyv, ami beszélgetés indítógondolataként azt állítja, hogy minden a verseny valamilyen formájáról szól, így az életet sem értjük meg, ha ezt az elvet nem megfelelően fogjuk fel.

Tovább


Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


Szeretetről és halálról