Lermontov ősi skót nemesi család – eredeti családnevük Learmonth – leszármazottjaként 1814. október 15-én született Moszkvában,. Egyik őse, a Shakespeare Macbeth című drámájában is szereplő Malcolm híve volt, Lermontov éppen ezért említi versében „az én Skóciámat”. Anyját 4 éves korában veszítette el, s ez a családi tragédia zárkózottá tette. A Kaukázusban nőtt fel, apai nagyanyja kastélyában, aki irodalmilag művelt személyként nagy gondot fordított a kiváló képzelő erővel megáldott kisfiú nevelésére. Megismertette vele Byron, Puskin műveit, és a magasabb irodalomban való jártasság nagy hatást gyakorolt az érzékeny szellemre. Már fiatalon kiválóan beszélt angolul, franciául, németül, latinul. Mindez befolyásolta Lermontov világképének és művészetének kialakulását, renitens személyiséggé vált, aki sem az egyetemen, sem később a hadseregben nem tudott elvegyülni a közegben, mindig kirítt onnan. Liberális elvei miatt számtalan estben összetűzésbe került az egyetem konzervatív tanáraival, s végül arra kényszerült, hogy elhagyja az intézményt. Csakhamar a szentpétervári testőr huszárezredben lovas-hadnagy lett, s egyszersmind a társasági élet kedvenc ifjú költője. Első száműzetését annak köszönheti, hogy Puskin haláláról írt számonkérő versét egyenesen a cárhoz küldi, a versben a cári udvar tudomásával elkövetett gyilkosságként írja le a költő halálát. Miklós cárnak köszönhető, hogy végül nem ítélték el, és a kaukázusi áthelyezésből is csakhamar visszatérhetett. Lermontov költészete igen népszerű volt, Puskin és Byron szellemében írott verse közkézen forogtak. Legjobb drámája az Álarcosbál, legjobb regénye pedig a Korunk hőse. Verseit számtalan nagyság, közöttük Liszt, Csajkovszkij, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov és Glinka is megzenésítette. Magánéletében egyik konfliktus a másikat követte, 1840-ben a francia nagykövet fiával vívott párbajt, majd 1841. július 27-én egy tiszttársával bonyolódott vitába, s a vele vívott pisztolypárbaj során 27 éves korában egy golyó kioltotta életét. Lermontov a modern költészet előfutárának tekinthető. «A pesszimizmus és szenvedélyesség, félelmes démoni hatalomként borongott napbarnított arcán, – írja róla Turgenyev – nagy szemének sötét tekintete különös ellentétben volt ajkainak gyermekesen gyöngéd és nyájas kifejezésével.» Lermontov hősei mindig döntő pillanatban élnek, ebben ragadja meg és viszi őket a pusztulásba. „Az elveszett nemzedék” kínzó és tragikus tehetetlenségéről ír, amely nem találja helyét a kor fojtogató légkörében, az elveszettség tudatát önti formába műveiben. Mindenféle műfajjal kísérletezett: írt elbeszélő költeményeket, drámavázlatokat, elbeszéléseket, lírai verseket. NEM BYRON VAGYOK... Nem Byron, más vagyok. Ha lángol Bennem a szó s égnek lobog: Mint Ő, vészverte, büszke vándor, De csak orosz lélek vagyok. Korábban kezdtem, úgy is végzem; Szellemem sokra nem viszi; Lelkem zátonyos éjjelében Remények süllyedt roncsai. Ki tudja, mit rejtesz magadban, Titkos tenger? Sejtheti-e Ember, hogy mit hittem, akartam?... Tán a költő; - más senki se! 1832 Szabó Lőrinc fordítása Pjatyigorszkban, 27 évesen pisztolypárbajban kapott halálos sebet. NZS 2012. 07.27.