TARTALOM

 VISSZA

 


Kortársunk, Petri


Kortársunk, Petri

| |
 


„Úgy is fogalmazhatnék, hogy talán ő volt az utolsó olyan költő, akinek a versei felkeltették az érdeklődést az olvasóban az élete iránt is. És ez nem evidens, vannak nagy költők és más művészek is, akiknek az élete nem izgatja az embert. Hogy a posztimpresszionizmus nagy hármasát említsem, Gauguin és Van Gogh élete elementárisan foglalkoztat bennünket, miközben Cézanne élete senkit nem érdekel – és ettől Cézanne nem kevésbé jelentős festő, természetesen.
Petri, persze, jószerével állandóan a saját életét írta verseibe, rá is játszott kicsit az elátkozott költő Baudelaire-től származó figurájára, de ez önmagában nem volna elegendő magyarázat a személyes élete iránti kíváncsiságra. – írta róla Radnóti Sándor.
S valóban, Petri, úgy érezzük, a barátunk, szókimondó, élvezetes, fájdalmasan radikális és ragyogó intellektus, aki nem köt kompromisszumot, nem kendőz, nem szépít, nem felejt, nem akar kultuszt űzni egyedi esetlegességéből sem. És nem vigasztalódik az egyetemes emberivel.
Ma is botrányos minden sora, olvasójára rendkívüli terheket helyez, és egyszersmind leemel róla.
Legendás alkoholizmusa mellett is egyik legjózanabb írónk.
A Halál

„A Halál kedves, kissé ütődött
fickó. Ha találkozunk a krimóban,
a zakógombomat csavargatva
kérdezi: „Hogy vagyunk? Hogy vagyunk?”
„Már megbocsásson, de ezt mégiscsak
inkább magának kéne tudnia, nem?”
„Elvben igen, dehát tudja, hogy van
ez. A túlnépesedés miatt mára
mammut-vállalat lettünk, 3742
fiókkal – az eddig regisztrált
halálozási okoknak megfelelően.
Én már csak olyan hatáskör
nélküli, címzetes vezérigazgató
vagyok.
Node beszéljünk komolyabb dolgokról. Mit iszik?”
Petri költészete életfunkció volt, élet és poézis el nem vált egymástól, minden sora korjelző és kórjelzés, látlelet korunkról.

Petri György
A Dunánál

Szép nagy folyam ez, több rokonomat belelőtték,
úsztak lótetemek, hullák '44-ben,
szovjet hadiszállítmányok később.
Jött azután Bős-Nagymaros, így aztán
elúszott a Duna is.
Kedves Attila, Duna nincs már.
Hol vagyunk már attól,
hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny.
A Te Dunád már nincs. Gyorsforgalmi út.
Nem lehet, nem érdemes már odamenni.
*
Dunaalmás sincs már,
ahol oly sokat ültünk
Mayával a "Zúgónál"
- ez egy hajdanvolt
vízi malom környéke -, ahol
(ésszerű mértékben!)
duzzasztották a vizet.
Dölyfös weekend-falu lett.
Újgazdagok lepték el. Úri rablók.
Csupán a temető! Az még
olyan, amilyen volt.
És még mindig ott van
Csokonai Lillájának a sírja.
(Hacsak el nem lopták
temető-fosztogatók.
A sírkőrablás mára ún.
húzóágazat lett.)
*
A múlt századi szép álmok:
Duna-konföderáció! Értelmesek voltak.
Éppen ezért elvetendőek. Térségünkben
soha nem tengett túl a racionalitás.
Ésszerű megbékélésre semmi remény.
Hosszú távon fognak vegetálni, növekvő
nyomor közepette, a nemzeti tébolydák.
De azért...! Én azt mondom, hogy NEM.
Hagyjunk már végre föl a reménnyel.
Lehet élni hit és perspektíva nélkül.
Már Horatius is megmondta: "Carpe diem!"
Vagyis éljünk egyik napról a másikra.
Jövő nincs.

Mintha csak ma írta volna.

2012. 10.7.

NZS

Kapcsolódó anyagok

Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról

Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Leletrendezés és betegtámogatás a laborom mobilapplikációval

A praxis Achilles-sarka: a betegtájékoztatás

Új korszakba léptünk

Hozzászólások:

2.,   Czakó László mondta   2015. Május 21., Csütörtök 08:24:19
1.,   Czakó László mondta   2015. Május 21., Csütörtök 08:24:04

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Egy tágas nappaliban intellektuális vitát folytatunk két remek kutatóval, miközben a háttérben az ablakon keresztül a norvég táj különös színezetet ad a sok-sok órája tartó, hol politikáról, hol környezetvédelemről és a technológiáról szóló beszélgetésünknek. Az egyik gondolatról ugrunk a másikra, egyre izgalmasabb példák és kérdések jönnek elő, tudjuk, hogy hajnalig itt fogunk ülni ebben a hosszú beszélgetésben. Ezt az érzést idézi a “A versengés paradoxonjai” című könyv, ami beszélgetés indítógondolataként azt állítja, hogy minden a verseny valamilyen formájáról szól, így az életet sem értjük meg, ha ezt az elvet nem megfelelően fogjuk fel.

Tovább


Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


A népszerűsített kéz

A könyv egy igényesen összeállított, bevezetésből és öt részből álló mű, amely részenként 2-4 fejezetben színvonalas ismeretterjesztő stílusban foglalkozik az emberi kézhez társuló antropológiai, humánbiológiai és orvostudományi kérdésekkel. Sőt, a szerző nagyvonalúan élve az alcímben jelzett „és még annál is több” megjegyzéssel, egyes fejezetekben a fő témától igen jelentős távolságokba kalandozik gondolatainak alaposabb kifejtése érdekében.

Tovább


Kortársunk, Petri