TARTALOM

 VISSZA

 


Forgatja játékát az ész


Forgatja játékát az ész

| |
 

Pessoa, portugál költő versei a hatvanas évek után törtek be Magyarországra, és Nemes Nagy Ágnes fordításai nyomán azonnal jelentős visszhangra leltek. Különleges helyet kértek maguknak a szívekben. Nemcsak a művek voltak azonban furcsák, finomak, maga a szerzői is rejtélyes alaknak bizonyult, olyan személynek, aki alig-alig tűnt fel igazi mivoltában a világ előtt.
"A költőknek nincsen életrajzuk. Költői munkásságuk alkotja az életrajzukat. Pessoa, aki mindig kételkedett ennek a világnak a valóságos voltában, bizonnyal helyeselné, ha rögtön a verseiről kezdenék el beszélni, elfeledkezve földi életének eseményeiről és történéseiről." – írta róla tanulmányában Octavio Paz, mexikói költő.

Pessoa maga mindent megtett, hogy önmaga helyett inkább irodalmi munkásságát tolja a világ orra elé. Nem is foglalkozott a publikálással sem, igaz, azt vallotta, hogy a valódi költő mondandója ötven év alatt beérik be az olvasók számára. Igazán eseménytelen életet élt, szűkös világot rendelt maga köré, melynek határait szinte soha nem lépte túl.

A kutatók mélységes csalódására egyetlen nőhöz fűzte csupán érzelmi viszony, s az sem fordult tartós kapcsolattá. A házasság veszélyét munkásságára nézve sem vállalta, s a lényeget a jelenségek mögött megszállottan kereső költő alkalmi munkákból élt. Betegesen irtózott a kötöttségektől. rengeteget olvasott, sokszínű énjét számos költői alakká bontotta, akik ugyancsak rótták sajátos alkotói köreiket karaktervonásaiknak, filozófiai beállítottságuknak, képzeletbeli irodalmi affinitásuknak megfelelően. ezt a birodalmat irányította Pessoa, sajátos irodalmi alakjaival saját irodalmi életet, komoly esztétikai vitákat kreált, egyik ilyen alakja egyenesen a polgárpukkasztásra specializálódott, s a költő mindent a fantázia, a szellem, a művészet szolgálatába állított. Ő volt a portugál modernizmus legfőbb alakja. Pessoa a modern „énvesztés” programjának legkonzekvensebb képviselője.

Önlélekrajz
Autopsicografia

A költő színlelő-művész.
Oly jól ért már a mímeléshez,
Hogy tetteti a bánatot,
A bánatot, mit tényleg érez.
S az olvasók az olvasott
Bánatból érzik helyesen
Nem azt a kettőt, mit a költő
Ismert, de amit ők sosem.
S így fogaskerék-szerkezetben
Forgatja játékát az ész,
A kis felhúzós-vasutat, mely
A szívről kapta a nevét.

Nemes Nagy Ágnes fordítása


Kapcsolódó anyagok

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról

Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Leletrendezés és betegtámogatás a laborom mobilapplikációval

A praxis Achilles-sarka: a betegtájékoztatás

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Tovább


Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Egy tágas nappaliban intellektuális vitát folytatunk két remek kutatóval, miközben a háttérben az ablakon keresztül a norvég táj különös színezetet ad a sok-sok órája tartó, hol politikáról, hol környezetvédelemről és a technológiáról szóló beszélgetésünknek. Az egyik gondolatról ugrunk a másikra, egyre izgalmasabb példák és kérdések jönnek elő, tudjuk, hogy hajnalig itt fogunk ülni ebben a hosszú beszélgetésben. Ezt az érzést idézi a “A versengés paradoxonjai” című könyv, ami beszélgetés indítógondolataként azt állítja, hogy minden a verseny valamilyen formájáról szól, így az életet sem értjük meg, ha ezt az elvet nem megfelelően fogjuk fel.

Tovább


Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


Forgatja játékát az ész