Előkelő családból származott, apja és egyben első tanítómestere rabbinikus bíró volt. Amikor 1148-ban az iszlám almohádok elfoglalták Córdobát, az ott élő zsidókat válaszút elé állították: vagy elfogadják az iszlám vallást, vagy elhagyják a várost. A Majmún család a maradás mellett döntött, zsidó hitüket otthon gyakorolták, a nyilvánosság előtt meg igyekeztek jó muszlim módjára viselkedni. Az ifjú Móse ebben a korszakban írta meg híres levelét, az Igeret há-smádot, amelyben védelmébe vette azokat a zsidókat, akiket az iszlám hitre való áttérésre kényszerítettek. A kettős életvitel 11 év után tarthatatlanná vált: a család 1159-ben elhagyta a várost, és a marokkói Fezben telepedett le. Móse itt folytatta tanulmányait, a rabbinikus tudományok és a görög filozófia mellett természet- és orvostudománnyal is foglalkozott. 1165-ben a család Palesztinába költözött, majd Egyiptomban, a mai Kairó óvárosában, Fusztátban telepedett le. Apja és bátyja halála után rá hárult a családfenntartás terhe. Mivel a rabbiság nem járt jövedelemmel, az orvosi hivatást választotta. Híre gyorsan terjedt, hamarosan Szaladin szultán és fia, al-Afdal udvari orvosa lett, a kórházban előadásokat tartott, és magánpraxist is folytatott. A zsidó közösség vezetője lett, nyilvánosan tanított. Első művét Értekezés a logika kifejezéseiről címmel még tizenhat évesen írta. Egy másik arab nyelvű korai műve az Értekezés a naptárról címet viseli. Tíz év munkájának gyümölcse egyik legfontosabb alkotása, a Misna-kommentár, az arab nyelvű Kitáb al-Sziradzs, amelyet huszonhárom éves korában kezdett el írni. A legkorábbi időktől a Kr. u. 3. századig keletkezett zsidó törvénygyűjteményhez, a Misnához fűzött kommentárokban egyes szavakat és kifejezéseket magyaráz, sok régészeti, teológiai és természettudományos ismeretet közölve. A bevezető tanulmánysorozat egyik írása a Tizenhárom Cikkely elnevezésű hitvallásban összegezi a zsidó vallás tanításait. Harminchárom évesen kezdte el héber nyelvű főművét, a Misné Tórát, a Tóra áttekintését, amelyben minden zsidó törvényt és tant világos rendszerbe foglalt, arra törekedett, hogy a zsidó vallást logikus egészként mutassa be. A hatalmas, 14 kötetes mű nem csupán a polgári és a büntetőjogot gyűjtötte egybe, hanem mindazokat a jogszabályokat is, amelyek érvényesek voltak a jeruzsálemi Szentély idejében vagy Izrael földjén. Harmadik kiemelkedő munkája az arabul írt A tévelygő útmutatója, amelyet 1176-ban kezdett el, és hosszú évek munkájával 1190 körül fejezett be. A mű célja a zsidó filozófia racionalizálása volt, a kapcsolatteremtés az arisztotelészi filozófia és a zsidó vallás között. Az arab szöveget még a szerző életében héberre fordították, később latinra és több európai nyelvre. Teológiai művei mellett számos orvosi könyvet is írt, köztük egy összefoglalót az egészség megőrzéséről, amelyet al-Afdal szultánnak, Szaladin fiának ajánlott. Gyógyítással foglalkozó munkái fontos állomást jelentenek az orvostudomány történetében. Maimonidész 1204. december 13-án halt meg Fusztátban. Utolsó kívánságának megfelelően földi maradványait a Szentföldre vitték. Tibériásban helyezték örök nyugalomra, sírjához ma is sokan elzarándokolnak. Filozófiai rendszere a maga idejében heves ellenállással találkozott, különösen azok körében, aki ellenezték a filozófia behatolását a zsidó gondolkodásba. Törvénygyűjteménye végül felülkerekedett ellenfelei nézetein, és az egész zsidóság közkincsévé vált. A zsidó filozófus a tanítómesterévé vált a 13. században élt Albertus Magnus dominikánus szerzetesnek, aki először ismertette meg a nyugati keresztény világgal Arisztotelészt, meghatározó befolyást gyakorolt a jelentős középkori keresztény teológusra, Aquinói Szent Tamásra és későbbi nagy gondolkodókra, Baruch Spinozára és Gottfried Wilhelm Leibnizre. Forrás: MTI