Darwin könyve, A fajok eredete címmel 1859-ben jelent meg, s talán nem szükséges súlyát és jelentőségét különösebben hangsúlyozni. Azt a körülményt azonban érdemes megemlíteni, hogy e mű korántsem a semmiből bukkant elő, hogy a változás és fejlődés gondolatának csírái már az ókorban kifejlődtek. Az evolúciós megközelítésre már a Védákban, az ősi indiai iratokban, illetve a kínai gondolkodóknál, a taoizmusban is találunk példákat. A 19. században felbukkan, és egyre erőteljesebbé válik a különböző természettudományokban, hogy számos egyéb jótékony körülmény egybejátszása kellett a páratlan siker t arasson végül. Darwin maga roppant visszahúzódó személyiség volt, és saját feljegyzései és orvosai véleménye alapján nagy valószínűséggel pánikbetegségben szenvedett. A rohamok hirtelen törtek rá, és agorafobiával, tömegiszonnyal párosultak. Nagy szerencse, hogy hívei között számos bátor és jó fellépésű tudós találtatott, mint például a kiváló orvos és természetbúvár, T.H. Huxley, aki Darwin elméletének védelmében Wilbeforce érsek gúnyolódására adott remek replikájával minden bizonnyal kiérdemelte a szellemes természettudós címet: "Inkább vagyok két majom leszármazottja, mint egy olyan emberé, aki fél szembenézni az igazsággal!" A biológia tudomány karöltve az őslénytan akkor föllendülésével ledönteni látszott trónjáról a teremtés- és özönvízelméleteket. Persze a játszma még korántsem zárult le, hiszen Amerikában újra kihantolták a kérdést. Megrendezték a modern majompereket a déli államokban. A múlt század kilencvenes éveiben a vallási fanatizmus ultrakonzervatív szelleme végigsöpört az USA úgynevezett Biblia-övében, és megszülettek az intelligens tervezés és kreacionizmus iskolái. Ezek az áramlatok nemcsak Amerikára korlátozódnak, a tan megveti lábát Európában is, és hát ezt nem hagyhatja szó nélkül a tudós társadalom. Darwinnak újabb vérebei vannak, s ezek a tudósok és ismeretterjesztők ugyancsak vehemensen védelmezik az elméletet. Mely mindazonáltal a modern felfedezések révén mint evolócióbiológia már önálló tudományággá lett az 1930-as és '40-es évek modern evolúciós szintézisének köszönhetően. A Nature 2006 novemberében megjelent cikkében például Almut Graebsch és Quirin Schiermeier fejezte ki abbéli aggodalmát, hogy nemcsak az Atlanti óceánnál merül fel az alteratív elméletek tanításának kérdése. De fellépett a tudománytalanság ellen Richard Dawkins is, aki teológusokkal áll kivitázni a fölmerülő kérdésekben. Steve Jones, A vérben és A gének nyelv) című művek népszerű szerzője is aggodalmát fejezi ki a kreacionista csoportok növekvő európai befolyása miatt. Darwin veszélyes ideája azóta sem hagyja nyugodni a kedélyeket. 2014. 06.28. NZS