TARTALOM

 VISSZA

 


Szörnyek a lélek mélyéről


Szörnyek a lélek mélyéről

| |
 

„Hieronymus Bosch egyik legproblematikusabb alakja a művészettörténetnek. Tartalmi és formai kincsekben egyaránt gazdag, hatása a művészet kifejlődésében igen nagy. De egyáltalában nem könnyen megfejthető, vagy magyarázható egyéniség.” – írta egykor a műértő szerző a Nyugat hasábjain.

Bosch képeit máig úgy nézegetjük, mint a gyerek a kifestőkönyvét. Minden sarokban ott lapul a megfejtendő alak, aki jóval mélyebb jelentést hordoz annál, ami az első pillanatban befogadható. Szörnyei a lélek mélyét érintik, nem csoda, hisz onnan bújnak elő. A mai ember rácsodálkozik és sokat próbált vizuális élményvilága dacára szívesen időzik e gazdag ábrázolás erdejében. Ám mégis elretten ettől a képi világtól, s fölmerül benne a kérdés, milyen ösztönzés alapján teremthetett valaki egy ilyen népes bűnuniverzumot?

Bosch azonban nem mindig okozott ekkora fejtörést. Talán csak a modern kor embere, aki a társadalomba veszett és saját egzisztenciájába feledkezett tudatossággal él, veszítette el a mítoszok és szimbólumok eleven világának gyorsolvasási képességét. A tudomány és ráció bűvöletében látszólag elszakadt a mélyvilág sodró áramától, és ott is inkább betegséget, „pszichedelikus anyagokat” és „deviáns hajlamokat”, „szektásságot” lát, ahonnan különben maga művészet fakad.

Démonok, tárgyak, állatok, emberek és szerkezetek, természeti tájak egybeolvadása, mutációja – Bosch moralizáló szimbolikáját kortársai még igencsak helyénvalónak, erkölcsösnek vélhették, élvezték és nagy becsben tartották, bizonyíték erre, hogy a szigorúan katolikus spanyol király, II. Fülöp volt egyik legnagyobb gyűjtője és támogatója.
Feltételezhető tehát, hogy könnyebben befogadható volt a boschi világ, de az is, hogy minden elismerés ellenére alkotásain a tárgyak, szörnyek, démonok, szörnyű kínzások és szépséges tájak, a szimbolikus figurák rendkívül összetett és szenvedélyes kreativitással párosított ikonográfiája a kortársakat is ámulatba ejtette, és bizonyos elemek jelentése az ő számukra is rejtélyes maradt.

Bosch, aki amúgy egy neves és jómódú festődinasztia sarja volt, és művészi álnevét szülővárosától kölcsönözte, két világ határán alkotott. Egyként gyökerezett a keresztény középkor mindennapi gyötrődő, rémlátomásos babonás hitéletében és a születőfélben lévő humanizmus gyakorlatiasabb, távolságtartó és kiegyensúlyozott újdonságszemléletében.
Talán épp ettől oly nagyhatásúak művei, mert vízió és a realista ábrázolás itt szuggesztíven egybeolvad.

A művész, a mi olvasatunk szerint, nem volt más, mint spirituális útkereső, aki számára a bűn elfogadhatatlan, s aki mindenütt a jót keresvén csak a bűn és a gonoszság világára lelt, a gyarlóság jelzéseit látta ott, ahol az erénynek, a bölcsességnek és a szentségnek kellene lennie.

Bosch minden bizonnyal a földi pokol leghatásosabb megjelenítője, aki tükröt tartott kortársai elé. S mint ilyen, egyszersmind olyan művész, aki látomásaival a megvilágosodott nagy tanítók igazságát közvetíti.

E szimbolika megfejtéséhez, művészetének megértéséhez tudni kell, hogy Bosch 1486-ban a mélyen vallásos Miasszonyunk Testvériséghez csatlakozott, mely a Németalföld krémjét, nemesi és városi előkelőségét egyesítette. Néhány évvel később már, mint felesküdött a patríciusokból, papokból álló belső kör tagját tisztelhetik személyében. A testvérület amúgy elitklub volt, olyan tagokkal, mint Szép Fülöp, Habsburg Miksa és felesége, Burgundi Mária, szellemiségében megjelentek a reformáció gondolatai, a törekvés egy személyesebb istenkapcsolatra.

Az európai kultúra sötét korszaka volt ez, boszorkányégetések újabb hullámával, azok az emberek, akikre a gyanú árnyéka vetült, s akiket azután minden bűnnel, emberáldozattal, feketemisével, perverzióval vádoltak meg, nem kerülhették el a máglyát. A sátán és a bűnök valóságát élte akkor a Németalföld, felfokozott hangulatban, s ez a vidék különösen a mediterrán országokhoz képest minden gazdasági sikeressége ellenére szellemi és kulturális értelemben is akkoriban elmaradottnak számított.

Bosch pedig korának minden visszásságát megörökítette, hatott rá a fehér és fekete mágia, az alkímia. E szörnyvilág épp arra volt hivatott, hogy bemutassa az emberi bűnöket, balgaságot és romlottságot, figyelmeztesse minderre, közöttük saját romlottságára az egyházat is.
Szignálatlan művei morális üzenetek egy elit, humanista műveltséggel rendelkező kör számára.

Feltehetően nem az a helyes megfejtésük, hogy a művészt a pszichedelikumok hatására ördögi víziók gyötörték, ehelyett feltételezhető, hogy szimbolikája ezer szállal kötődik az egyetemes kultúrához.

NZS

2013.08.10.



Kapcsolódó anyagok

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról

Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Leletrendezés és betegtámogatás a laborom mobilapplikációval

A praxis Achilles-sarka: a betegtájékoztatás

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Tovább


Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Egy tágas nappaliban intellektuális vitát folytatunk két remek kutatóval, miközben a háttérben az ablakon keresztül a norvég táj különös színezetet ad a sok-sok órája tartó, hol politikáról, hol környezetvédelemről és a technológiáról szóló beszélgetésünknek. Az egyik gondolatról ugrunk a másikra, egyre izgalmasabb példák és kérdések jönnek elő, tudjuk, hogy hajnalig itt fogunk ülni ebben a hosszú beszélgetésben. Ezt az érzést idézi a “A versengés paradoxonjai” című könyv, ami beszélgetés indítógondolataként azt állítja, hogy minden a verseny valamilyen formájáról szól, így az életet sem értjük meg, ha ezt az elvet nem megfelelően fogjuk fel.

Tovább


Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


Szörnyek a lélek mélyéről