TARTALOM

 VISSZA

 


Az anyák megmentője


Az anyák megmentője

| |
 

1818. július 1-jén született Budán, abban a tabáni házban, amely ma a nevét viselő Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. 1837-ben - apja kívánságára - iratkozott be a bécsi egyetem jogi karára. Egy év múlva már az orvosi karra járt, ugyanis be-belátogatott egyik barátja anatómiaóráira, és annyira magával ragadták a látottak-hallottak, hogy "szakmát váltott". Növénytani értekezéssel doktorált, de szülészmesteri oklevelet is szerzett, s rendszeresen részt vett boncolásokon is.

1846-ban ideiglenes, majd később végleges tanársegédnek nevezték ki Klein professzor bécsi szülészeti klinikáján, ahol szinte naponta szembesült a gyermekágyi lázban meghalt fiatal anyák tragédiáival. Feltűnt neki, hogy az otthon szülő anyák között sokkal kevesebb az áldozat, holott professzorok helyett képzetlen szülésznők, bábák vezették le a szülést. Ekkoriban halt meg egy kollégája, aki boncolás közben megsértette a kezét, és fertőzést kapott. Semmelweisnek a boncolási jegyzőkönyvet olvasva feltűnt, hogy az teljes mértékben egybevág a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel.

Nem a vérmérgezés tényének felismerése volt a nagy teljesítmény, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, csak seb kell hozzá, hogy a vérpályába jusson. Semmelweis volt az első, aki észrevette: a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem fertőzés következménye, és a fertőzést az orvos keze terjeszti. Ezért a hozzá beosztott orvosoknak azt javasolta, majd arra kényszerítette őket, hogy mielőtt a szülő nőhöz érnének, erős fertőtlenítő szerekkel (klóros vízzel)mossanak kezet.

Ezzel nagyon sok ellenséget szerzett magának kollégái között, akik büszkék voltak kezük "kórházi szagára", és mélységesen sértette őket a feltételezés, hogy ők okoznák a betegek halálát. Amikor kitört az 1848-as forradalom, a bécsi orvosok a nemzeti érzésre apellálva megszabadultak kényelmetlen magyar kollégájuktól, akinek Pestre kellett költöznie.
Távozásával megszűnt a kényelmetlen kézmosás, ugyanakkor ismét rekordmagasságba szöktek a gyermekágyi lázzal összefüggő halálozások.

1851-ben a Rókus Kórház főorvosának, majd 1855. július 18-án a szülészet és nőgyógyászat professzorának nevezték ki a Pesti Tudományegyetemen. A vezetése alatt álló intézményben a gyermekágyi láznak szinte nyoma sem maradt. 1858-ban A gyermekágyi láz kóroktana címmel hosszabb cikksorozatot közölt az Orvosi Hetilapban. 1860-ban (bár a címlapon 1861 szerepel) Bécsben adták ki német nyelven A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése című művét, de még a legkiválóbb orvostanárok közül is csak kevesen fogadták el elveit, ezért 1862-ben százoldalas, nyomtatott nyílt levélben fordult a szülészorvosokhoz.

Utolsó éveiben súlyos idegrendszeri tünetek jelentkeztek nála, 1865. augusztus 13-án egy bécsi ideggyógyintézetben halt meg az akkor jellemző durva bánásmód következtében kapott csontvelőgyulladásból eredő szepszisben, vagyis vérmérgezésben, amelynek kóroktanát felfedezte. Már nem érte meg, hogy az antiszepszis elve előbb Londonban az elsőségét elismerő Lister, majd Pasteur révén Párizsban, végül a bécsi orvosok körében is diadalmaskodott.


Kapcsolódó anyagok

Ha értjük a terápiát, könnyebb a lelki teher

Hatékony orvos-beteg kapcsolat a betegszervezetek közreműködésével

Az osztály, ahol beteg, orvos, szakdolgozó is figyelemre számíthat

Immunterápiás újdonságok a gyakorlatban

Harmadvonalbeli alkalmazott immmunterápiával elért komplett remisszió vesetumoros nőbetegnél

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


A népszerűsített kéz

A könyv egy igényesen összeállított, bevezetésből és öt részből álló mű, amely részenként 2-4 fejezetben színvonalas ismeretterjesztő stílusban foglalkozik az emberi kézhez társuló antropológiai, humánbiológiai és orvostudományi kérdésekkel. Sőt, a szerző nagyvonalúan élve az alcímben jelzett „és még annál is több” megjegyzéssel, egyes fejezetekben a fő témától igen jelentős távolságokba kalandozik gondolatainak alaposabb kifejtése érdekében.

Tovább


A csók története

A filematológia az oszkuláció aktusával foglalkozó tudomány. Aki eddig nem ismerte volna e szavakat, a torontói professzor Marcel Danesi Csók története című ismeretterjesztő könyvéből megtudhatja, hogy a bizony léteznek tudósok, akik folyamatosan bővítik a csók témájáról felhalmozott tudományos ismereteket. Elmondása szerint a szerző csupán erre az egyszerűnek tűnő kérdésre kereste a választ: “Miért tartjuk ezt a nem higiénikus aktust gyönyörűnek és romantikusnak?”

Tovább


A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Tovább


Az anyák megmentője