TARTALOM

 VISSZA

 


A világ semmi, a világ minden


A világ semmi, a világ minden

| |
 

A huszadik század számos nehéz sorsú írója mellett minden bizonnyal Camus az, aki a legmélyebbről indult. Gyerekkora ínséges körülmények között telt. Algériában született, apja földműves, akit egy éves korában elveszített. Az első világháború kezdetén behívták katonának, és egy fejsérülésben hamarosan meghalt. Anyja iskolázatlan, siketségben szenvedő személy volt, aki hamarosan ahazköltözött anyjához, s a nagymama irányította vasfegyelemmel a családot. Teljhatalmat gyakorol és zsarnoki, mindent vigyázó szemét nem kerülte el semmi csíny. Rendszeresen verte a kisfiút szíjjal, akit anyja sem mentett meg ezekben az esetekben. Mégis, Camus számára ez volt aranykor, alkotásaiban visszaköszön ez az éles árnyékokkal szabdalt, vakító napsütésben szikrázó világ, a szegényeké. Szinte áhitattal ír róluk. A szakadatlan munkában telő napok és puritán gesztusok világa, melyben az érzékeket érő benyomások azonnali visszacsatolást kapnak az érzelmek terén. De az önreflexió és a dolgok értelmezése mások számára nem lényeges.

Camus olyan szembeötlően tehetségesnek bizonyult, hogy minden tanára készetetést érzett felkarolására. Iskolai elöljárói tandíjmentességgel, ösztöndíjakkal igyekeznek segíteni, és rávenni nagymamát további taníttatására.
Még Algírban jut el az egyetemre. Az ínséges gyerekkor nyomot hagy egészségén, korán szerzett tüdőbaja megakadályozza, hogy komolyabban foglalkozhasson sporttal, pedig rendszeresen edzette testét. A betegség végigkíséri pályafutását.

Az idegenség mint létállapot – így jellemezhetnénk Camus filozófiáját. Életművének alaptéziseként az emberi lét abszurditását teszi meg, legfőbb kérdéseként pedig a szembenézés lehetőségét tárgyalja, a létezés minden szintjén, önmagunk megismerésétől kezdve a másik létezésééig.

Camus hírnevét 1942-ben a Közöny című kisregénye alapozta meg, melynek valódi címe hiteles fordításban, az Idegen volt. S ez a cím is sugallja azt a problémakört, mely írói munkásságának alapvetése. Az abszurd ember állapota a szemlélődés: nincs explikáció vagy ítélet, és a szemlélődés az, melynek során ez az emberi közel kerülhet valamiféle lényeghez, akár a természethez. Az abszurdumot az ember és a világ közötti szakadék rejti, ahogy idegenekként tekintenek egymásra. Kérdés, hogy megtudhatunk-e bármi lényegeset halálunk előtt a Másikról, vagy akár önmagunkról. Camusnál is az a lényeg, hogy az ember felismeri: meg kell találnia életének saját értelmét, s nem annyira egy isteni vagy természeti értelemre kellene vágyni, majd pedig a továbbiakban el kell köteleznie magát annak megvalósítása mellett.


Amikor 47 éves korában a Nobel-díjból vásárolt sportkocsival nekiment egy útszéli fának, és szörnyethalt, még csak 47 éves volt. Az irodalmi közvélemény ekkor már a kor egyik legnagyobb írójának tekintette.

„Mindig az lesz a legmagasabb rendű mű, amely, mint a görög tragédiák, mint Melville, Tolsztoj vagy Moliére esetében, egyensúlyt tud teremteni a valóság, s az embernek e valósággal szembeszegezett tiltakozása között úgy, hogy mindegyik visszapattan a másikról, és szakadatlanul a magasba tör, a vidám és darabokra szaggatott élet szüntelen lendületével. Ilyenkor azután felbukkan néha, nagy ritkán egy új világ, amely más, mint a mindennapi, és mégis ugyanaz; különös, mégis általános, és teli van azzal az ártatlan bizonytalansággal, amelyet a lángelme erejének és kielégítetlenségének sikerült néhány órára felidéznie. Ez az, és mégsem ez, a világ semmi és a világ minden így hangzik minden igazi művész fáradhatatlan kettős kiáltása, az a kiáltás, amely erőt ad neki, hogy helytálljon, mindig nyitott szemmel, s amely olykor-olykor felidézi az alvó világban mindenki, számára egy olyan valóság tünékeny és állhatatos képét, amelyre ráismerünk, bár soha nem láttuk” - írja a művész és kora című esszéjében.

NZS
2015. 11. 09.

Kapcsolódó anyagok

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról

Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Leletrendezés és betegtámogatás a laborom mobilapplikációval

A praxis Achilles-sarka: a betegtájékoztatás

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Tovább


Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Egy tágas nappaliban intellektuális vitát folytatunk két remek kutatóval, miközben a háttérben az ablakon keresztül a norvég táj különös színezetet ad a sok-sok órája tartó, hol politikáról, hol környezetvédelemről és a technológiáról szóló beszélgetésünknek. Az egyik gondolatról ugrunk a másikra, egyre izgalmasabb példák és kérdések jönnek elő, tudjuk, hogy hajnalig itt fogunk ülni ebben a hosszú beszélgetésben. Ezt az érzést idézi a “A versengés paradoxonjai” című könyv, ami beszélgetés indítógondolataként azt állítja, hogy minden a verseny valamilyen formájáról szól, így az életet sem értjük meg, ha ezt az elvet nem megfelelően fogjuk fel.

Tovább


Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


A világ semmi, a világ minden