“Életünk napjai közül egyik sem annyira kárba veszett, mint az, amelyen nem nevettünk.” Chamfort (1741–1794) Az emberi nevetés evolúciós vívmány, Darwin szerint olyan válaszreakció, melynek a faj fennmaradásában fontos szerepe lehetett.Olyan jelenség, mely úgy tűnik, független a kultúrától. Nevettek a görög istenek és számos archaikus teremtésmítoszban a világ éppenséggel a kacagás aktusa által teremtődött. Ám a zsidó-keresztény Isten nem nevet. A mohamedán sem. A katolikus egyház nem szereti a viccet, a felszabadult kacajt és mulatozást. Mindez az olyan pogány rítusok velejárója, mint a karnevál és a természet megújulásának ünnepei. Köztudomású, hogy a mosoly és a nevetés nem egy tőről fakad. Az emberi mosoly kezdeménye valamennyi főemlősnél megtalálható. Primitív formájában a csimpánzoknál az úgynevezett félelemgrimasz, mikoris az ajkak a fogakról visszahúzódnak, és zárva marad a száj. Ez a vicsorgás, vigyorgás általában a félelemből ered és a magasabb rendű fél megnyugtatására szolgál, tehát rejtett alárendeltségi érzés húzódik mögötte, a nevetés azonban, ami alapvetően közösségi cselekvés, bizonyos agresszióból eredeztethető. Egyes elméletek szerint az arckifejezés visszahat az érzelmekre és maga a kifejezés különbözteti meg érzelmeinket. A kifejezés maga beindítja a megfelelő kémiai reakciókat… Arisztotelész meghatározása szerint az ember az egyetlen élőlény, amelyik nevetni tud, nevezhetnénk ezért talán nevető állatnak. Freud pedig azt állítja, hogy a tudatalattiba szorított, főként szociális tartalmú fölösleges pszichikus energiák levezetésére szolgáló biztonsági szelep. Tőle származik a vicc első pszichológiai megközelítése, A vicc és viszonya a tudatalattihoz című esszéjében elemzi a nevetés lélektanát. Szerinte a fölény és illetlenség a mozgatórugója. A legújabb amerikai kutatások szerint a homor a világ normális működésének ártatlan megsértéséből fakad. Bergson tanulmányában kifejti: a nevetés mindig büntetés, és mindig másokra irányul. Feladata elsősorban az, hogy megalázza, és ezzel megfélemlítse az embereket. Az állatok Különös állatkísérletek segítségével kutatják a nevetés fejlődését brit tudósok: azt vizsgálják, milyen hangokat adnak ki csiklandozás közben az állatok. Marina Davila-Ross, a Portsmouth-i Egyetem kutatója már évek óta foglalkozik a témával, miután felfigyelt arra, hogy például a gorillák "nevetése" mennyire hasonlít az emberekére. Kollégáival először emberszabású majmokat csiklandozott, hogy összehasonlíthassa az általuk kiadott hangot az emberi nevetéssel. A kutatás során - amelyről tanulmányt is megjelentettek 2009-ben a Current Biology című szaklapban - számos akusztikai hasonlóságot dokumentáltak. Arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az emberszabású majmok és az ember nevetésének közös evolúciós eredetére utalnak. A kutatást vezető Davila-Ross szerint így elmondható, hogy a nevetés legalább 30-60 millió éves. Az állatok nevetése más tudósok fantáziáját is megmozgatta. Jaak Panksepp, aki jelenleg a Washingtoni Állami Egyetem állatorvosi karán tanít, évekkel ezelőtt egereken kezdett el kísérletezni. A rágcsálók csiklandozása még a kutató számára is meglepő eredményt hozott: az állatok egészen magas - az emberi fül számára nem hallható - cincogó hangot adtak ki, ugyanolyanokat, mint amikor egymással játszottak. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy kutatásaik során a nevetés egy ősi formáját fedezték fel. A különböző fajok reakcióit vizsgálva többet tudhatunk meg a nevetés evolúciójáról - magyarázza a kutató, aki úgy hiszi, a nevetés fejlődése és a pozitív kommunikáció szorosan összefügg. A pozitív kommunikáció pedig, mivel ösztönzi az egymással való interakciót, fontos szerepet játszhatott a kommunikáció fejlődésében. MTI