A Ferencziek terén álló templom oldalán ma is ott a tábla, mely az 1838. március 13-án a városra zúduló Duna vízszintjét mutatja. A jeges ár ma is mellig érne. A budapesti Ferences templom északi falán a dombormű által megörökített jeleneten egy nagy erejű férfi a vízből embereket ment ki, Holló Barnabás 1895-ös alkotása. Van ezeknek a tragikus napoknak egy legendás hőse, akit Vörösmarty verse nyomán már csak bivalyerejéről és vakmerő bátorságáról ismer az utókor, az árvízi hajós, báró Wesselényi Miklós. Az árvízi hajós politikai munkássága kevéssé ismert, ma már kevesen tudják róla, hogy a magyar nemesi liberalizmus radikális figurája volt ő, aki az ellenzék táborában az 1830-as években irányító szerepet töltött be, s igen eretnek gondolatokkal állt elő származását meghazudtoló módon. Széchenyi után ő tekinthető a második legnagyobb magyarnak. Afféle politikai Kasszandraként az 1840-es években előre látta a birodalom szétesését, az európai erőmozgásokat: új szövetségek alakulását és a régiek felbomlását. Látja, hogy a franciák németellenességük miatt majd szövetségre lépnek az oroszokkal, az oláhság meg akarja teremteni régi álmát, Nagyromániát, és mélységesen aggódik Magyarországért. Ő volt, aki a „sérelmi jellegű” ellenzéki politikát európai mércével mérve is valós társadalmi-gazdasági harccá formálta át a bécsi kormány ellen. A Balítéletekről szóló kötete a cenzúra miatt 1833-ban Lipcsében jelent meg. Ebben a kiváló műben síkra száll a származási előítéletek, a nemesi gőg, rendi mentalitás ellen, alapvető emberi jogokat említ, a törvény előtti egyenlőséget, a tulajdonjogot, melyet az emberi együttélés alapjának tekint. Állást foglal a jobbágyság intézménye ellen, elsőként ítéli el a Dózsa-féle parasztháború utáni kegyetlenkedéseket, és meg kívánja szüntetni a robotot. Műveiben szól a cenzúráról, a sajtószabadságról, s ezek abban a korban radikálisabb felvetések, mint Széchenyié. Emberi kvalitásait mutatja az is, hogy 1831-ben az Akadémia is tiszteletbeli taggá választotta. Ekkor még, nem lévén Magyarországi birtoka, csak hallgatóként vehet részt az országgyűlésben, az 1830-as pozsonyi diétán azonban már Szatmári birtoka jogán már a felsőtábla tagjaként kap szerepet, s a reformmozgalom elismert vezetőjévé válik. Rendkívül nagy hatású személyiség, az ellenzék főúri vezére. Nem csoda hát, ha magára vonja a kormány figyelmét. 1834-ben a Szatmár megyei gyűlésen mondott gyújtó hatású beszédének ürügyén hűtlenségi pert indítanak ellene, aminek büntetése fő- és jószágvesztés is lehetett volna. Már folyik ellene a per, amikor lezúdul az áradat, melyben hősiesen helytáll, és népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedik. Ekkor már küzdött szembajával, mely később lassan felőrölte legendás erejét. 1838 márciusában jégtorlasz alakult ki a Csepel-sziget sarkánál, és a hatalmas víztömeg az olvadás során egyszercsak átszakadt. Március 13-án pedig megérkezett az alig-alig felkészült Pestre az özönvíz, és egy rettenetes hétig ott is maradt. Mire elvonult, többezer épület összeomlott, több mint négyszázan meghaltak a jeges vízben, és a megmaradt házak is megrongálódtak a 927 centiméteren tetőző árban. Wesselényi Miklós báró ezekben a napokban mutatta meg igaz valóját, többféle betegségtől szenvedve, félig megvakulva mentette napokon át az embereket. 1840-ben börtönbüntetését követően kegyelmet kapott, ám nem ismerték el ártatlanságát, Egészsége hanyatlásával azonban radikalizmusa is veszít erejéből, 1844-ben végleg megvakul, visszahúzódó életet él, s a nemesi közvélemény lassan eltávolodik tőle. A 1848-s eseményeket riadtan figyelte és külföldre távozott, 1850-ben visszatérése közben halt meg tüdőgyulladásban. Vakság Wesselényi gondosan dokumentálta mindennapjait. Számos betegségben szenvedett élete során, főként a különböző nemibetegségekben és azok szövődményeiben. Szembajának oka is az orvosirodalom egyik jól dokumentált témája. Ismeretes naplója, melyben kódolva, gondosan jegyezte a testi erőnlétét szolgáló gyakorlatokat, úszást, lovaglást, munkát, mert állandó és élete minden területén megjelenő teljesítmény- és versenykényszere miatt nem röstellt beállni kaszálni sem jobbágyai közé. És följegyezte szexuális kalandjait, teljesítményét is, melyből kiderül, valóságos háremet tartott fenn a környezetében élő jobbágyasszonyokból, leányokból. Ezeknek a nőknek bizonyos összegeket küldött nagy rendszerességgel igénybe vett szolgálataikért , esetenként a törvénytelen gyermekek után fizetett. De versenyszellemtől hajtva följegyezte a városi bordélyokban való kalandjait is, értékelve saját és barátai teljesítményét. Szembaját egyesek lueszes eredetűnek tartják, s a korabeli orvostudomány számos alakja és iskolája mérte meg erejét e kórral szemben. Drasztikus kúrák, koplalás, főzetek, és a homeopátiás szerek szerepelnek a naplóbejegyzésekben. Homeopata orvosok voltak kérésére körülötte utolsó perceiben is, alapvetően ebben az enyhe módszerben hitt, és barátainak is ezt javallotta leveleiben. Rettenetes erejét és látását elveszítve halt meg ötvenegy éves korában. 2013. 03. 14. NZS