Hírvilág

A krónikás szemével

2013. NOVEMBER 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

Donáth Tibor:Krónikás is voltam a Semmelweis Egyetemen Írások 1993-2012 Szerkesztette Tolnai Kata Semmelweis Kiadó, Budapest, 2013. 287 oldal, ISBN 978-963-331-270-4 Mikes Kelemen óta a krónikát bizonyos szempontból hazai műfajnak érezzük. A krónikás szemlélődő, szerény alakja többnyire igazi színes egyéniséget rejt, akiben mesélőkedv buzog és lobogó szellem rejlik. Mert a krónikás nemcsak rögzíteni akarja a történéseket az utókor számára, nemcsak megakasztani kívánná az idő végtelen sodrát, hanem bemutatni is kortársait, nagyjait, és ugyanakkor szórakoztatni az olvasót; önmaga megörökítését sem mulasztaná el olyan tekintetben, hogy megossza másokkal bizonyos témákban megszületendő gondolatait. „Egy emberi életbe sok minden fér bele. Sokfelé irányuló érdeklődés, jelesül az anatómia, az emberi test szerkezetének megismerése felé, rajongás a művészetek iránt, azon belül az irodalomért, a zenéért, a festészetért. Mi a közös bennük, mi az, ami rabul ejtett? A struktúra varázsa,a gondolatok, a hangok, a színek harmóniája. így lett életem ars poeticája a tudomány és a művészet elválaszthatatlansága.” – írja Donáth Tibor professzor legújabb könyvében, a Krónikás is voltam a Semmelweis Egyetemen címmel. A kötetben szereplő írások ízelítőt adnak az egyetem utolsó 20 évének történéseiből, szerepelnek ebben tudományos érdekességek, kiemelkedő klinika események, korunk nagyjainak arcképei. De megtalálhatjuk a kiváló és szórakoztató műben a hatvan éves oktatói tapasztalatok szülte gondolatokat az egyetemi felvételi rendszerről, az anatómiának az orvosképzésben betöltött szerepéről. A sokféle műfaj és érdekesség mellett ne feledkezzünk meg a szerző sajátos és kiváló humoráról sem! A különböző műfajú írások között számtalan tudósítás, rövid esszé, könyvajánló, beszámoló, skicc szerepel, melyek révén bepillantást kapunk e nagymúltú intézmény belső életébe. Találhatók e jó tollú tudós által írt kötetben portrék olyan „élő legendákról”, mint Lapis Károly, olvasható azután interjú Mester Endre sebész professzorral, köszöntés Csömör Sándor nyolcvanötödik születésnapja alkalmából. Az emlékezetes események és látogatások sorában az alakot s az elhangzott szavakat megörökítendő ott az írás Habsburg Ottó az I.sz. Gyermekklinikán tett látogatásáról, még 1997-ből. Ezek a szavak máig ható érvényességgel bírnak: „A magyarok jellemzője a hongaropesszimizmus – mondta Habsburg Ottó –, pedig –, mint folytatta – a nép múlt és jelen történelme az ellenkezőjére kellene, hogy utaljon: a honfoglaláskor a legszebb helyen telepedett le a magyar, nem tudván, hogy az a hadak útja lesz és marad. Az előző népek, hunok, avarok mind eltűntek a történelem olvasztókemencéjében, de a magyar megmaradt, mert életerős, mert nyelve sajátos fellegvár.” A mű végén találhatók a kiváló krónikás úgynevezett meditációi, gondolatfutamai, melyek egy igényes tudós elmélkedéseit tárják elénk bizonyos szakmai s egyéb kérdésekről. Külön erénye e műnek, hogy a kötet végén szereplő egyedülálló képi dokumentációval, fényképtárral illusztrálja „tárja szélesre az emlékezet kapuit” előttünk, hogy a nagy orvosszemélyiségeket, akik a krónikás életére jelentős hatást gyakoroltak megismerhessük. A könyv az új tudományos eredmények megismerése mellett és a korunk nagyjaival való szinte személyes kapcsolatfelvétel mellett művészi élmények interpretálásában is jeleskedik; sokak számára személyes életterük mélyebb megismerését jelentheti majd. eLitMed Nagy Zsuzsanna 2013. 11. 08.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a szülész szemével: csökken a fertilitás - A Figyelő 2017;1

PAJOR Attila

A gyulladásos reumatológiai betegségek többnyire nőkben fordulnak elő, és gyakran a családtervezés időszakában. Míg a rheumatoid arthritis (RA), a juvenilis idiopathiás arthritis és a spondyloarthritis ízületi gyulladással és kevés szervi manifesztációval, addig a kevert, differenciálatlan kötőszöveti betegségek, a szisztémás lupus erythematosus (SLE), az antifoszfolipid szindróma (APS), a szisztémás sclerosis, a Sjögren-szindróma, a gyulladásos myopathiák és a vasculitisek különféle autoantitestek megjelenésével és különböző szervi érintettséggel járnak.

Gondolat

Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

CSONTOS Erika

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.

Gondolat

Cselló és sclerosis multiplex

Jacqueline du Pré életének, sikerének és tragédiájának meghatározói

Ökológia

Biológiai sokféleség megőrzése - európai lakosság szemével

Az Európai Bizottság megbízásából 2013 júniusában végzett felmérés alapján az európai lakosok többsége (93%) szerint a biológiai sokféleség megőrzése szükséges az élet minőségének és jólétének fenntartásához.