A több oldalról beérkező társadalmi megítélés döntötte el sorsát: Mimike soványító kúra alatt áll. Az utcán valaki megdögönyözte: Jaj, te kis hurkagyurka...
– Szukakutya – mondtam szomorúan.
– Kaki, kaki – kiabált rá a kisfiú (biztos a vastag hengeres test miatt) miközben vonszolták. Mi meg át a túloldalra, micsoda szégyen!

Még vékonyabb formájában is olyan jószág a Mimike, amiről bohém leánykoromban kijelenthettem, na, ilyenem aztán nem lesz! (És lassan mégis megjelentek egyfajta életstílus elemei az életemben: vasárnapi húsleves, tacskókutya, muskátli is…) De így, osonhatok a kertek alján az éj leple alatt, álruhában, mint Zorró – egy dagadt kutyával.
Mimikéről persze mindez lepereg. Hiába, éhezik. Sóhajtozva járkál. Tekergeti vastag derekát, lesi a szánkat, időnként mereven néz. Kódolja arcvonásainkat: eszünk-e, ettünk vagy enni fogunk…Ha elindulok a szobában, elindul. Ha megállok, elém áll. Ha tévézek, csüggedt fókamozgással jelzi, ő azért jelen van. Ha főzök, begerjedve jön főzni ő is. Lépek a forró olajjal, Mimike ráhajtja nagy busa, bajszos fejét a lábamra. Már nem lehet neki csak úgy nyújtani egy falatot, hangos fogcsattantással bekapja az egész karomat.
Nyuszi hiába prüszköl a fürdőszobában, Mimike elorozza tőle a serclit és vérengző szenvedéllyel habzsolja fel…

Kislányom nekiiramodik vele az utcán, néhány lépéssel simán lefutja Mimikét, aki persze nem is iramodik vele együtt. Vontatják kötőféken. Aztán befékez, a laza nyakörv átbucskázik a fején. Hiába szólongatjuk, nem jön tovább. Most valami incsi-fincsi szag köti le az utcára kitett kukák körül. Felemelt fejjel szippantgat, orrát beleüti a hóba, nyalogat valamit – jobb, ha oda se nézek, hogy mit.

NZS

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

 

O tempora, o mores!

Steven Pinker Az erőszak alkonya című könyve nemzetközileg is jelentős hozzájárulás a globalizálódó világ civilizációjának megértéséhez. Magyar nyelvű megjelenése azt ígéri, hogy nálunk is többen éreznek hajlandóságot egy effajta átfogó értelmezéshez.

Tovább

Ha gyógyítani akarunk, akkor hallgassunk a megérzéseinkre is!

„Vidéki orvosként ilyen díjat kapni, óriási elismerés. Igaz: nekem a legfőbb kitüntetés a beteg, a hozzátartozó mosolya”— vallja az Év Onkológusának választott dr. Bánhegyi Róbert János, a Békés Megyei Központi Kórház Onkológiai Centrumának osztályvezető-helyettes főorvosa, aki két fontos dolgot tart mindig szem előtt: a beteget, a daganatos betegséget mindig holisztikusan kell megközelíteni és tudni kell örülni az apró sikereknek is. A fiatal orvos csaknem háromezer szavazattal lett a legelismertebb doktor, ami rekord a díj történetében. Pedig, ahogy ő mondja: vidékről mindig sokkal nehezebb az érvényesülés.

Tovább

Merj segítséget kérni!

Magyarországon ugyan csökken az öngyilkosságok száma, de még mindig az élmezőnyben vagyunk. Társadalmi beágyazódás, a magyar virtus, vagy a tabuk felelősek a rossz statisztikákért? Megannyi oka van annak, hogy miért állunk még mindig ennyire rosszul. Pedig az öngyilkosság megelőzhető, ezt vallja Oriold Károly, a 11 éve működő Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány alapítója, aki minden lehetőséget megragad, hogy ledöntse a tabukat és közbeszéd tárgyává tegye ezt az ügyet.

Tovább

Frida Kahlo a Magyar Nemzeti Galériában

Az eredetileg orvosnak készülő Frida Kahlo kisgyermekkorától kezdve betegeskedett. Hatéves korában egy vírusos betegségben a jobb lába eltorzult, majd tinédzser évei végén egy buszbaleset során a gerince és a medencecsontja több helyen eltört...A budapesti kiállítás kapcsán dr. Bellák Gábor művészettörténészt kérdeztük.

Tovább