1841. április 20.-án publikálták az első detektívtörténetnek számító művet, Edgar Allan Poe novelláját, melynek címe a Morgue utcai kettős gyilkosság. Az emberben ősi félelmek lakoznak. tudja ezt mindenki, mert mindenki volt gyerek. A gyerek, fél. Végigrettegi kisgyerekkorát. Aki erről nem tud, az jó mélye ásta már emlékeit. De elég, ha megszemléli a saját gyerekét, hogy visszatérjenek emlékei. Hogy a félelmekkel azután mi lesz, milyen kapcsolatok, személyek, tragédiák alakjába öltözik, az kinek-kinek személyes ügye, az már a belső élet szörnyűséges és igézetes magánmitológiájához tartozik. Annyi biztos, a gyerekkor mélyén mindenki megtalálja magának a félnivalót. Korai éveim „a Majomtól” való félelem jegyében teltek. A majom volt minden lehetséges borzalom megtestesítője, nemcsak alak, forma, hanem idő és tér is. Majom volt a földszinti lakásunk közepében található világítóudvar, a mellékhelyiségben töltött idő, a majom árnyékát öltötte fel az alkony, a lassan beálló sötét, a majom árnyéka vetült egész életünkre. A klotyó mögötti lichthof! Innen lehetett várni a támadást. Már a kifejezés is rejtélyes volt. Ez a beláthatatlan funkciójú épületelem, málladozó falakkal, edénycsörömpöléssel, víztartályzúgással, családi veszekedéssel megtöltve. Erre nyílt az ablak, erre a szűk udvarocskára, ami tele volt galambürülékkel, rongyokkal, galambtollal, s odafönn, végtelen magasságban vigasztalanul homályos ég fedte be, akár dunsztosüveg száját a celofánpapír. Konyhánkból nyílt e kamrára az ajtó, mely egy névtelenségbe borult vasárnap estén elnyerte rémséges küldetését, meglelte a neki szánt szerepet: minden félelmeink tárházává vált. Az üldözöttek végre meglelték üldözőjüket. Az addig szervezetlenül tenyésző félelmek végre otthonra leltek, ezt a teremtő mozzanatot egy tévéfilm indította el, Edgar Allan Poe novellája, a Morgue utcai kettős gyilkosság. A film történéseit, szereplőit nem nagyon tudnám fölidézni, néhány homályos képen tengődik emlékezetem. De a hangulata, üzenete döbbenetes volt, felfakasztotta bennünk forrást. A film megtekintése utáni életünk a „majomtól” való rettegés jegyében telt. Csak idő kérdése, hogy a mi kis lichthofablakunkban mikor fog megjelenni, bármikor. Elkerülhetetlen a szétmarcangoltatás, s az még a legkevesebb... Idő múltán a rémület eszkalálódott, elérte már a sötét és hosszú előszobát, a szoba küszöbéig ért, majd becsorgott minden sötét térbe, mert az már a majom birodalma, a lakásban mindenhová kísérgettük egymást testvéremmel, részt vett (ha ugyan nem ő indította el) a felnőttek számára követhetetlen, kezelhetetlen és bosszantó bolondériában. Nem tudtuk még, hogy a "Majom" bizonyossága a szüleink tudatából előszivárgó háborús rettegés, a társadalmi viszonyokba ivódó kiszámíthatatlan gonoszság, végső soron pedig maga a Halál. A művet 1841. április 20.-án publikálták amúgy, s voltaképpen az első detektívtörténetnek számít. "Ma, hajnali három órakor, a Quartier St. Roch lakóit álmukból rettenetes ordítozás zaja verte fel. A rémes hangok a Morgue utca egy négyemeletes házának legfelső emeletéről hallatszottak. A házban tudvalevően csak madame L'Espanaye és leánya, Mademoiselle Camilla L'Espanaye lakik. A szomszédok közül nyolcan-tízen két zsandár kíséretében rögtön fel akartak sietni az emeletre, de a kapu el volt reteszelve, és csak miután feszítővassal kinyitották, sikerült némi késedelemmel a házba behatolni. Időközben az ordítozás és sikoltozás megszűnt, de amikor a társaság az első emeletre ért, két vagy több nyers, veszekedő hang hallatszott újra, alighanem a ház legfelső emeltéről. A második emeletre érve ez a zaj is megszűnt, és a felsiető embereket teljes némaság fogadta. A kis csoport szétoszlott, és szobáról szobára sietve keresték, hogy mi történt. Így érkeztek a negyedik emelet egy nagy hátsó szobájához, amelynek ajtaja belülről kulccsal volt bezárva, és ezért fel kellett törni. A szemük elé táruló látvány minden jelenlevőt megdöbbenéssel és rémülettel töltött el." . 2013.04.19. péntek