hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel


A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban  – interjú Parádi Józseffel

| |
 

Parádi József neurológus, pszichiáter és pszichoterapeuta sok évvel ezelőtt visszaadta a gyógyszerfelírási engedélyét. Úgy látja, hogy bár bizonyos, súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre, a pszichoterápiás munka az elsődleges számára: a tüneteket elsősorban szerencsésebb fenomenológiai úton megérteni és feldolgozni. Dolgozott pszichiátriai ambulancián, majd a Tündérhegyen, de jó ideje már egyéni praxisban fogadja a klienseit. 2003 óta vezeti az álmokkal foglalkozó Álomszínházat. A pánikbetegsége kapcsán beszélgettünk arról, hogy szerinte hogyan érdemes fogadni az ijesztő tüneteket, és milyen fejlődési potenciál rejlik bennük.


- Szívügyünk a félelem? Mesélne az életútjáról?

- Igen, szívügyemmé vált ez a kérdés, mert azt látom, hogy az egész világot áthatja a félelem. Fokozatosan jutottam el a mostani pszichoterápiás megközelítésemhez. Teljesen szabványos paraszti, illetve iparoscsaládból származom, matek-fizika osztály, majd orvosi képzés, igazán racionális-pozitivista világból jövök. Először neurológiából tettem szakvizsgát, aztán pszichiátriából, végül pszichoterápiából. A pécsi Ideg-Elme Klinikán dolgoztam, adtam gyógyszereket is.

Aztán egyszer jött egy fiatalember, és elmesélte, hogy már rengeteg helyen volt amiatt, hogy fél az elájulástól. Oda, az ambulanciára is csak nagy nehezen jött el, taxival. Abban az időben még nemigen hívtuk ezt pánikbetegségnek. Épp akkoriban olvastam egy cikket a paradox intervencióról: adj olyan utasítást, aminek az ellenkezőjét várod el. A fiatalember ugye már számos intézményben volt, a gyógyszereket is mind próbálta. Végül azt mondtam neki, hogy húzza fel a legócskább ruháját, és menjen ki azzal az elhatározással az utcára, hogy most össze fog esni. Végül is mi történik, ha összeesik? Húzzon egy jó vastag sapkát, hogy védje a fejét, az a legfontosabb. Nézett rám a fiú: sok orvosnál volt már, mondta, de ekkora marhaságot még nem hallott. De egy hét múlva visszajött azzal, hogy baj van. Kiment, megpróbált összeesni, de csak nem sikerült. Viszont most már ki mer menni az utcára. Később véletlenül találkoztam vele – Pécs kisváros –, azt mondta, hogy jól van, továbbra is kijár.

Nem szakadtam el teljesen a hagyományos, gyógyszerező terápiáktól. Igazi változást a saját pánikbetegségem hozott. 2006-ban nagyon megérintett a tévészékház ostroma, minden nap kimentem oda. Vidéki gyerek vagyok, élveztem, hogy benne lehetek a világ történéseiben. 1956-ban már éltem: az az egykori érzés, az eufória, az embereknek az az együttléte most mintha újra megtörtént volna. Szóval kint álltam a Szabadság téren, lelkesen kiabáltam és ráztam az öklömet, amikor hirtelen jött egy szívszúrás. Akkoriban több kollégámnak is volt szívinfarktusa, gondoltam, itt az ideje nálam is. De az volt a furcsa, hogy amikor kimentem a tömegből, megszűnt. Hogy jobban lettem, visszalopakodtam a tömegbe, de megint beleszúrt. Elkezdtem gondolkodni, hogy mit akar ez mondani nekem. Hosszú folyamatban, pszichoterápiában jutottam el oda, hogy nekem nem az a dolgom, hogy az utcán ordítozzak, hogy jobbra álljak vagy balra álljak – politikai értelemben.


- Úgy látja, hogy a tünet nem ellenség?

- Akkor szilárdult meg bennem az, hogy a tünetek üzenetek, jelentésük van, minden tünet mondani akar valamit. A tünet nem ellenség, hanem jóbarát, még akkor is ha kezdetileg ellenséges. Ennyiben részben szembe is fordultam a hagyományos orvoslással, mert az ki akarja irtani a tünetet, el akarja hallgattatni, nem tulajdonít nekik fenomenológiai jelentést. Már jóval korábban elkezdtem az álmokkal foglalkozni. Ott is félretettem a könyveket, mert arra voltam kíváncsi, hogy számomra mit jelent az álmaim szimbolikája. Tehát azt tudtam már, hogy az álmok belső öngyógyító potenciál rendelkezhetnek – rá kellett jönnöm, hogy egyes pszichiátriai tünetek is értelmezhetőek így, és ez az értelmezés szerencsés is lehet.

Hamar világossá vált, hogy a tünetek lehetnek transzgenerációs jelenségek is. A nehézségek, szenvedések, amiket a szülők megéltek, felbukkanhatnak a következő generációnál is. Nekem egy időben szívritmus-rendellenességeim és lábfájdalmaim jelentkeztek, éppen akkor, amikor a sorsom Jekatyerinburgba sodort, ahol aztán megismertem a mostani házastársamat. Utóbb jöttem rá, hogy apám éppen ezen a területen volt régen hadifogoly, ebben a körzetben voltak a lágerek. És utóbb hallgattam végig a hadifogságra visszaemlékező hangfelvételeit is, amelyeken elmeséli a járás közben érzett fájdalmait és a szívproblémáit. Az orvosi ellenőrzés a lágerben annyiból állt, hogy egy doktornő időről időre kiválasztotta azokat, akik szerinte meg fognak halni, és őket elkülönítették a többiektől. Egyszer az apámra is rámutatott, és ő érezte is, hogy milyen gyenge a szíve, mennyire össze-vissza ver. De éjszaka egyszer csak hatalmasat dobbant a szíve, és elkezdett jól működni. Akkor aztán visszamászott az élők közé.


- Szeretni a sérült gyermeket, sokat halljuk ezt...

- Ezek a saját történeteim. Ezért örülök, ha valaki azzal jelentkezik, hogy pánik- vagy szorongásos tünetei vannak. Ez ugyanis mindenképpen hozni fog neki valamit. Fantasztikus lehetőség arra, hogy megértse a saját életét, sorsát.

Van egy megközelítés, amely a bennünk lakó, sérült gyermekre koncentrál. Mindenkinek megvannak a maga sérülései, hiszen nincsenek tökéletes szülők, környezet. Mire felnövünk, kicsit elhanyagoljuk ezt a sérült gyereket: hiszen már felnőttek vagyunk, ne sírjon itt... Pániktüneteknél sokszor azonban el kell azon gondolkoznunk, hogy mi bántja a belső gyermeket. Miben nem figyelünk magunkra eléggé? Mit nem csinálunk jól, mit csinálunk hamisan? Hiszen a pánik a legtisztább, legőszintébb önmagunkkal van kapcsolatban.

Mit mondana neked a 18 éves kori önmagad, ha találkoznál vele? Jó úton jársz-e a fizikális valóságodban vagy a lelki életedben? Azt a munkát végzed, amit szeretnél, azzal az emberrel élsz, akivel kell? Azt mondaná neked a 18 éves éned, hogy minden rendben van az életedben, csak az a fránya pánikbetegség ne volna? Valószínűleg nem.

A félelmet nem lehet egyik napról a másikra feldolgozni, mert mélyen belénk ivódott. Mindenki fél körülöttünk valamitől, ki nyíltan, ki takargatva. De érdekes módon azt tapasztalom, hogy sokszor azok a tünetek, amelyek a félelemből következnek, mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy a félelem csökkenjen. Az én pánikom ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy nem az a dolgom, hogy odakint az utcán megváltoztassam a világot.

Most már a tudományos lélektani is elkezdte vizsgálni a boldogság természetét: egyszerű dolgokon is múlik. Például ha valaki naponta leül, és arra gondol, amiért hálás lehet, akkor mérhetően boldogabb lesz. Carl Rogers nagy hatással volt rám. A nyolcvanas évek közepén Magyarországon járt, akkor találkoztam a módszerével. A személyközpontú terápia, ami a nevéhez kötődik, azt mondja, hogy két ember között három dolog tud változást előidézni. Az egyik az elfogadás, a másik ember teljes elfogadása. A másik kettő az empátia és az orvos hitelessége. Talán ez a három együtt a pszichológiai nyelvre áttett szeretet. Rogers azt vizsgálta, hogy mitől függ, hogy egy terápiás kapcsolat sikeres lesz-e vagy sem, így jutott ezekre a felismerésekre.

A félelem abban is segíthet, hogy kitekintsünk a materiális világból, más értékek felé. Én ezért is hálás vagyok a saját pánikbetegségemnek. A kultúránkban nincs már meg a spiritualitás....Persze sok ajánlás létezik rá, sok-sok megközelítés. Ezek közül kell kinek-kinek megtalálnia a saját igazi hitét, értékrendjét.


- Saját családjára gondolva?

- Apám életében azt látom, hogy az altruizmusa segítette az életben maradását a fogságban. Nem az ő megmaradása volt az elsődleges számára, hanem hogy figyeljen az embereire. Még a fogságba esésük előtt jött például egy autó, amin egy ismerőse ült. Rákiáltott apámra, hogy üljön fel. Apám felszállt, de a többiek utána kiabáltak. „Józsi, várj! Tizedes úr, ne hagyjon itt bennünket!” Ő leszállt, az autó pedig beleszaladt az első aknamezőbe.

És ő, miután hazakerült, nagyon nyugodt ember volt. Emlékszem, frissen készült el a beton, amikor a négyéves unokája elesett rajta, és vérezni kezdett a feje. Apám csak állt ott, és mosolygott. „Áronkám, hát összevérezted azt a gyönyörű betont.” Anyám meg jött és sikítozott. Apám nem a félelemben élt, mert már többször majdnem meghalt. Neki az élet ráadás volt, és fantasztikusan tudta élvezni. Ült a kertben, és mosolygott. Aztán felkelt és dolgozott, 92 évesen.

Sok dologra eleve csak legyintett. Emlékszem, amikor 56-ban verték le a vörös csillagot, apám azt mondta: „Ugyan, gyerekek, nem köll azt leverni... Úgyis vissza köll azt nektek tenni.” De a pártba soha sem lépett be, hiába nyúzta anyám, hogy mások bezzeg mennyivel előrébb tartanak. „Én? Pártba? Soha.” Ugyanis a hadifogságban kétszer is volt büntetőlágerben amiatt, hogy kritizálta a rendszert.


Hogy viszonyul a gyógyszeres terápiához?

- Súlyos esetekben segíthet a gyógyszer. Igen, bizonyos esetekben annyira mély a szenvedés, hogy kell a gyógyszer. Az egyik kliensem helyett a felesége jött el, mert annyira elviselhetetlen volt a helyzet. Vezető beosztású ember volt, reggelente azonban nagyon szenvedett, mielőtt elindult volna a munkahelyére. Őt elküldtem egy kolleganőmhöz, hogy írja fel neki a megfelelő gyógyszert, mi pedig közben csináltuk a pszichoterápiát. Léteznek jó, szerencsés együttműködések.

Van viszont olyan kliensem, aki néhány évre felhagyott a terápiával, addig gyógyszert szedett. Benne máig megmaradt az, hogy majd a gyógyszer segít. Nem alakult ki benne, hogy ő tudja megváltoztatni a saját világát. Van egy másik kliensem is, egy fantasztikus ember, aki több évtizede szed gyógyszert. Ha nincs nála gyógyszer, még a repülőgépét is hagyja elmenni, és hazasiet érte.

A szenoik álomkultúrájában benne van, hogy szembe kell nézni az üldözővel. Volt egy kliensem, nagyon kreatív ember, aki gyerekkorában mindig azt álmodta, hogy üldözi egy szörny, belekergeti egy mocsárba, fuldoklik, és felébred. A szülei jó érzékkel mondták neki, hogy csináljon valami mást ehelyett. És ez valahogy át is ment a kisfiúnál: egyszer, amikor újra azt álmodta, hogy jött a szörny, és bekergette a mocsárba, akkor hirtelen eszébe jutott, hogy valami más kéne csinálni. Szembefordult a szörnnyel, és azt mondta neki: „Légy lepke!” A szörny lepkévé változott, ő pedig betűzte a lepkegyűjteményébe.

Ez igazi kopernikuszi fordulat volt: futott a saját félelme elől, de megtanulta, hogy tud vele valamit csinálni. Így lett belőle valóban kreatív ember, aki ha nehézséggel szembesül, mindig kitalál valamit.

- Köszönöm az interjút!

Cziglényi Boglárka
eLitMed.hu
2016-2018


Kulcsszavak

pánikbetegség, szorongás, fenomenológia, interjú

Kapcsolódó anyagok

A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel

Miért fontos és etikus a szorongó beteg gyógykezelése?

Mi a pregabalin valódi hatása diabeteses neuropathiás fájdalom esetén? (Kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom?)

A generalizált szorongásos zavar szűrése, terápiája a háziorvosi gyakorlatban

Gyermekpszichiátria -- videóinterjú

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Aki bújt, aki nem

Sokféle hatás érte Herbert Anikot, művésznevén Hanikot Rejtett kert című kiállításának megalkotásakor. Az inspiráció egy része könyv formájában ott hever a Zend installációként elnevezett asztalon, így például egy japán verses könyv, Borges angol nyelvű novelláskönyve a The Garden of Forking Paths. Mindezeken túl Radnóti Miklós Bori notesze, Szabó Magda Danaida és Abigél regényei, Kertész Ákos Makrája is fontos ihletforrás volt számára.

Tovább


Invazív -- Kiállításajánló

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeuma tisztelettel meghívja Önt Szabó Beáta: Invazív című kiállításának megnyitójára. Időpont: 2018. április 17. 19:00

Tovább


Amikor az orvos egyben filozófus is volt

Habár a filozófusok, a bölcsesség szeretői minden korban kevesen vannak, a filozófiának léteznek sűrűsödési időszakai. Ilyen koncentrált periódus volt az ókori görög (athéni) civilizáció aranykora. A medicina értékrendjét, metafizikáját (az aktív eutanázia és a magzatelhajtás tilalmát, „a beteg java a legfőbb törvény” -t) az aszklépioszi hagyomány alapján kinyilatkoztató, s az empirikusan vizsgálható fizikai hatóokról szóló kórtani elméletét (humorálpatológia) úgyszintén megteremtő Hippokratész kilenc évvel volt fiatalabb Szókratésznél, s amikor meghalt, Platón már az ötvenedik életévébe lépett.

Tovább


"Halálversből millió van, de szülésversből alig"

A szülésről nehéz úgy beszélni, hogy ne kerülne szóba az egészségügy, az aktuális népesedéspolitika vagy a genderkérdések. Nem véletlen, hogy így van, hiszen egy gyermek világra hozása az egyénen és a családon túl kihatással van a társadalom életére is. A szülés milyenségét pedig – hiszen a halálhoz hasonlóan a születés is kikerült már az otthon, a hétköznapiság keretei közül – alapvetően meghatározza az az intézményi gondoskodás, amelyben lezajlik.

Tovább