hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Anatómiai színház


Anatómiai színház

| |
 

Das anatomische Theater, kaptam fel a fejem idén tavasszal egy műcsarnokbeli fotókiállításon az egyik kiállított mű címét olvasva. Anatómiai színház. A 18-19. század oktatási célú vagy nyilvános boncolásainak helyszíne. Az emberi test, ahogy feltárul az összegyűltek szeme láttára: tökéletes kiinduló metafora egy művészi projekthez. Vajon hogyan tárja fel az embert vagy éppen az emberi társadalmat, ezen gondolkodtam, miközben belemélyedtem ennek az igen nagyívű vállalkozásnak az elkészült alkotásaiba.

Milorad Krstic festőművész a modern ember testébe akart belepillantani – nem az orvoslás tárgyilagos pillantásával, hanem a laikusok szorongó kíváncsiságával. Das anatomische Theater című projektjében a 20. század történelmét nézi végig, kiemeli azokat a történéseket és műveket, amelyek szerinte a modern ember lélektanát és társadalmi létét alapvetően meghatározták. „Ha nem tudom megmozgatni a mennyet, felkavarom az alvilágot”: Freud Álomfejtésének mottójával kezdődik nála a 20. század, és a U2 Beautiful day című számával ér véget.



Legfőképpen művészi alkotásokat dolgoz fel, illetve egy-egy történelmi vagy kultúrtörténeti eseményt. A Wright-fivérek első, 12 másodperces repülése, a nickelodeon mozik megnyitása, a dodekafónia kitalálása, a náci párt hatalomra jutása, Huizinga Homo ludens című könyve vagy a Vespa robogók mind megjelennek, mellettük pedig számtalan képzőművészeti, színházi, szépirodalmi vagy zenei esemény. A század történelmének ironikus párhuzamosságai igen feltűnőek ebben a formában – Krstic maga is kiemeli az interjúiban, hogy azt találja a legjellemzőbbnek, hogy mennyire ellentmondásos események történtek egyidőben. 1953-ban a világ egyik felén Sztálint gyászolták, amikor a másik felén megjelent a Playboy első száma; 1961-ben Gagarin már az űrben járt, de fallal zárták el Berlin két felét egymástól.

Krstic minden számára fontos eseményt egy képpel illusztrál, amelyekhez olykor rövid megjegyzést is fűz. A kommentárok nem kultúrtörténeti magyarázatokat adnak: személyes feljegyzések a kép elkészítéséről és az adott műről vagy eseményről, amelyre a kép utal. Mahler 6. szimfóniáját például azért illusztrálja elegáns vasúti kupéval, mert egy Mahlerről szóló film óta mindig az jut eszébe, de a legtöbb rajz nem ennyire önkényesen kapcsolódik a témájához. Az alkotó találóan vizuális költészetnek nevezte a rajzait: ugyanis azokat a belső hatásokat rögzíti, amelyeket az adott mű vagy esemény kiváltott belőle.

Így aztán személyes történelmet kapunk: egymásra utaló művészi alkotások hálójaként jelenik meg a 20. század, és látszik, hogy az alkotó ezeken a művészi alkotásokon eszmélkedett, ezen a szemüvegen keresztül nézi azt a világot, amit itt az euroatlanti, de azon belül is egy sosevolt összeurópai területen „korunknak” nevezünk. Krstic rajzainak költészete feltűnően árnyaltabb, mint a hozzáfűzött magyarázatai – a projektjének a vizualitás az anyanyelve. Ne várjunk tőle társadalom- vagy kultúrtörténeti reflexiókat: képzőművészeti alkotással van dolgunk, komplex, játékos, mégis mély képi világgal.



A Das anatomische Theater boncmestere előre tudja, hogy mit fog a testben találni. Nem mélyed el a vizsgált objektumban mint tőle különálló tárgyban, vállaltan szubjektív. Az, hogy mit vesz észre a század történelmében, éppannyira szimptómatikus, mint az, amit ő szimptómának vél. Kitapogatható benne az, a 20. század nagy gondolkodói és művészei által létrehozott kép a korszakról, amelyet meg-megkérdőjeleztek a lokális, valós események, de az önértésünkben és az általunk használt értelmező nyelvben attól még jelen van.

Érezhető Krstic ellenszenve is a dogmatizmussal, totalitárius törekvésekkel és kierőszakolt moralitással szemben. Hatalomkritikus és alapvetően feminista. A testiség mint téma és mint vizuális motívum is nagy szerepet kap a rajzain. A század elejétől zajló erkölcsi forradalom, a szexualitással és a társadalmi nemekkel való foglalkozás számos fontos mérföldkövét bemutatja, pl. Simone de Beauvoir főművét vagy a Kinsey-jelentéseket a szexuális viselkedésről. (De szellemes rajzon tér ki a felnőttfilmek kategorizációjának bevezetésére is.)

Mélyebb szintje a test jelenlétének, hogy Kristic a legtöbb témát az emberi testre lefordítva mutatja be, metaforaként használja politikai kérdésekben. Bár ez igen régi ábrázolási hagyomány, és nem is válik öncélúvá a rajzain, hanem nagyon is illik a 20. század kontextusába, sajtómegszólalásaiban mégis leggyakrabban emiatt kell védekeznie. „Unom, hogy mindig azt kell magyaráznom, miért zavarba ejtők, morbidok vagy vadak a képeim. Szerintem nem azok. Szerintem olyan ismerősek. Nézd ezt a lányt, olyan ártatlan, a nemi szervével együtt. (...) Hogy lehet a szexuális forradalom után harminc évvel még meglepődni az ilyesmin?”




A Das anatomische Theater ízig-vérig multimédiás projekt, ennek megfelelően többféle formában is hozzáférhető. Készült belőle könyv, volt már galériában is kiállítva. A http://www.dasanatomischetheater.com/ honlapon a rajzok egy része hozzáférhető. Tervben van egy DVD-film kiadása, illetve egy fizikai színházi előadás. Legteljesebb formája egy már kiadott interaktív CD-ROM, zenével, képekkel és animációval, amelyekben az olvasó maga keresgélhet. Otthonról viszont a projekt honlapja a legkönnyebben hozzáférhető. A honlap jobb oldalán látható függőleges idővonal a képek linkjét tartalmazza, illetve azon alkotók nevét (Jungtól a Rolling Stones-ig), akiknek a művei előfordulnak ebben a személyes történelemben.

A honlapon számos érthető, de elgondolkodtató asszociációkkal dolgozó, szellemes és látványos kép található. Érdemes felkeresni. Ha másért nem, hogy felfrissítsük az emlékeinket a hosszú huszadik századról, amelyről hasonlóan szubjektív képet őrzünk magunk is.

Milorad Krstic: szerb képzőművész és multimediális alkotó, látvány- és díszlettervező. 1989 óta Budapesten él és dolgozik.

Cziglényi Boglárka
eLitMed.hu
2016.november 10.


Kulcsszavak

anatómia, színház, Das anatomische Theater

Kapcsolódó anyagok

Csecsemők a szeméttelepen

Playback színház az orvosképzésben

Anatómiai színház

Kreatív újraélés: az álmokat játszó Álomszínház

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Venczel Attila egy autonóm újrakezdő, aki az élete több területén is anakronisztikusnak számító eljárások felé fordult. Hagyományőrző fotográfiával foglalkozik, hagyományőrző lövészettel, és kézműves nyomdát üzemeltet

Tovább


Csecsemők a szeméttelepen

Diszfunkcionális családok: amikor több a torzulás, mint a szépség. Ahol a legjobb esetben is csak nő a gyerek, mint a gomba. „Mégis felnőttünk valahogy”, szokás mondani. Na igen, felnőttünk. Hiszen nő a gyerek, mint a futónövény, kapaszkodik a betonfal repedésein a fény felé.

Tovább


Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Tovább


A kézműves fotográfia

Különleges fotókiállítás nyílt Szentesen december 3-án a Tokácsli Galériában. A Fridrich János emlékkiállítás megidézi a régmúlt városi fényképészeinek világát, és bemutatja a régi technikák továbbélését is.

Tovább